Sziasztok! Tudom, nagyon rég volt már, de higgyétek el, hogy nem annyira az én hibám, mint a... világé, igen, fogjuk ezúttal rá :'D Nem volt egyszerű a vizsgaidőszak vége, nem könnyítette meg egy bizonyos tanár az életemet, és a szakdolgozatom is hirtelen a nyakamba szakadt... De igyekszem majd, mint mindig szoktam :)
És ígérem, a következőben már a címszereplő is benne lesz... így is hosszabb volt ez az uncsi bevezetés, mint gondoltam....
7.fejezet
Figyelő szemek
Suzy
szemszöge
Nem tudom elhinni…!
Ahogy bevágtam magam mögött a
szoba ajtaját, szinte beleremegett az egész ház. Rá is fordítottam a kulcsot,
hogy hagyjanak békén. Még mindig a két kis csíkra gondoltam, ami megjelent a
terhességi teszten. De hát az ne lehet…
A francba, terhes vagyok…
A gondolat annyira elborzasztott,
hogy tenyerembe temetve arcomat rogytam le az ágyra, és felszakadt belőlem a
zokogást.
Fogalmam sem volt, mit tehetnék,
nem is tudtam, mit kéne érezzek. Van aki éveken keresztül vár egy babára. Én
meg itt vagyok, huszonkét évesen, előttem az élet, és… ez történik. Nem akarok
gyereket. Egyáltalán nem. Még nem értem meg rá, meg kinek hiányzik egy poronty
a nyakába a legszebb éveiben?
- Suzy, nyisd ki az ajtót!-
dörömbölt be Min Soo, de én csak rázkódó vállal ültem egy helyben, és csak
gyűlt bennem a harag. rohadtul mérges voltam, és bár nem tudtam, kinek is a
hibája volt, valaki hibáztatható-e egyáltalán miatta, én utáltam az adott
pillanatban mindent és mindenkit.
- Hagyj békén!- kiáltottam ki.
Bár voltak veszekedéseink a fiúval az évek alatt, rendkívül jól megvoltunk. Úgy
gondoltam azonban, hogy ez most nem egy aprócska hullámvölgy lesz…
- Suzy, kérlek! Beszéljük meg!
Semmit nem érsz el, ha bezárkózol ebbe a rohadt szobába!- csapott meg egy
erőset a fára. Éreztem szavaiból, hogy ő is kissé ideges. És ettől hirtelen
felment az agyvizem. Ő mit idegeskedik? Neki… neki semmi baja nem származik
ebből!
Így az ajtóhoz léptem, és
fordítva egyet a kulcson kitártam.
- Ó igen?- néztem a zavarodott
arcú barátom arcába- A beszélgetéstől majd kevésbé leszek terhes?
- Suzy, figyelj rám…!- nyúlt
volna a kezemért, de elhúztam tőle. Valamiért nem akartam, hogy senki hozzám
érjen. Mintha a terhesség egy fertőző dolog lett volna.
- Suzy…- biccentette félre a
fejét, majd hirtelen magához húzott, és szorosan magához vont. Mindennél jobban
szerettem volna én is köré fonni karjaimat, valamiért nem mozdultak a
végtagjaim. Megérezte, hogy most nem fogok hozzábújni, és nem lesz minden
nagyszerű, csak mert itt vagyunk egymásnak, így lassan elengedett.
- Megoldjuk…- motyogta, mikor
hátat fordítottam neki, és karjaimat magam köré fontam.
- Már úgysem lesz semmi
ugyanolyan…- ráztam a fejem- Nem akarom ezt a gyereket!- mondtam ki halkan.
- Hogyan?- lett a hangja kicsit
mélyebb. Meglepődhetett.
- Tudom, hogy a te gyereked is,
de nekem ez egyszerűen nem megy!- csattantam fel- Nem akarok anya lenni!
- Segíthetek neked bármiben,
érted?
- Segíteni? Remek, akkor viseld a
gondját te a hasadban 9 hónapig, aztán szüld meg, majd cseszd el az életed
miatta! Egy…. kölyök miatt!- magam is éreztem, hogy mennyire erősek, és
visszataszítóak a szavaim, de… sosem kaptam kellő szeretetet otthon sem
apámtól, sem anyámtól, hogy úgy gondoljam, egy gyerek az áldás. Én is csak
nyűg voltam. Ez sem lenne más.
- Ezt nem gondolhatod komolyan!-
lépett hátrébb tőlem. Láttam a szemében a csalódást. Bennem csalódott, így a
fájdalomtól csak a földre estem, és újra zokogásban törtem ki.
Min Soo összeszorította az öklét,
és láttam rajta, hogy azon rágódik, hogy hagyjon magamra mérgesen, vagy üljön
mellém a földre. Sosem volt egyszerű eset az érzelmek kinyilvánításában, és bár
fejlődött, közel sem lett nyitott könyv.
- Suzy…- mondta végül pár perc
szünet után halkan, de ebben a pillanatban Chunji esett be a szobába nagy
hévvel.
- Tudom, hogy nem a legjobb az
időzítés, csak van egy kis baj!- tördelte a kezeit.
- Mi van?- förmedt rá barátom.
- Most hívott Byung Hun…
- Nem itthon van?
- Elment Ji Minnel a boltba…
- Nem kérünk semmit onnan, ha ez
a kérdés!- mondtam kissé hisztérikusan.
- Nem erről van szó…
Autóbalesetet szenvedtek, és hát…
- Ha Byung Hun hívott, akkor Ji
Min...- nyílt tágra a szemem, hirtelen még a saját gondomról is megfeledkezve.
- Ji Min úgy tűnik, hogy vonzza a
halál közeli élményeket!
Byung
Hun szemszöge
Őrült szorongással forgattam a
kezemben Jimmy telefonját, és hittem, hogy ameddig a telefon mozgásban van,
addig a lány is életben marad. Engem is infúzióhoz kötöttek, sőt, nyugtatót is
adtak be, mert azt mondták, sokkos állapotban vagyok.
Pár mélyebb vágás volt a karomon,
és a fejemet is bevertem a karambolban, de azt pár öltéssel helyrehozták.
Neki jobban fájhatott. Ő jobban
megsérült.
Azt mondták, hogy intenzíven van.
És hogy nem ébredt még fel, bár nincs életveszélyben.
Mégsem… mégsem tudtam kiverni a
fejemből, hogy ez most miattam volt. Ha nem idegesítem fel ostobaságokkal,
amit… nem is gondolok komolyan… Egy bunkó seggfej vagyok, ha a közelben van,
pedig már leküzdöttem ezt a gimi után. Mellette, még mindig egy idegesítő
pubertás végén járó srácnak érezem magam, aki igazából csak retteg bevallani az
első szerelmét. Holott már a helyzet nagyon megváltozott.
Csak fájt a tudat, hogy nem volt
boldog Franciaországban sem. Hogy még öngyilkossággal is próbálkozott.
Hirtelen nyomtam végül rá a
tárcsázás gombra a lány telefonján, amellett a név mellett, amit már egy ideje
bűvöltem.
Pár csörgés után meg is hallottam
a másik oldalon a vidám hangot.
- Drágááám!- nyújtotta el egy
kicsit- Már ilyen korán hiányzom?
- Jae… Jae Hwan?- szóltam bele
szédülő fejjel.
- Te meg…- lett a hangja a Ken
fiúnak sokkal visszafogottabb- Byung Hun? Mit keres nálad Jim telefonja?
- Figyelj, a helyzet az… ne légy
ideges, csak…
- Mi az istent műveltél Ji
Minnel?- ordított a telefonba. Nem sokszor találkoztam a sráccal, de egészen
biztos voltam benne, hogy nem az a típus, aki kiadja magából az indulatokat,
pláne nem olyan idegenekkel szemben, mint amilyen én is vagyok neki. Úgy tűnt,
a lány tényleg nagyon fontos lehet neki.
- Autóbalesetet szenvedtünk, és
ő…- kezdtem halkan.
- Jézusom, Jim jól van? Ugye nem…
ugye semmi komoly…
- Még eszméletlen! De az orvosok
bizakodnak!- motyogtam, hisz fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Az én
hibám volt. Az én kibaszott hibám! Megérdemelném, hogy soha többet még csak rám
se nézzen, hogy gyilkos dühvel akarjon nekem rontani…
- A francba, mond, hogy hol
vagytok, azonnal indulok!- hadarta a telefonba, mint aki elfelejtett volna
ordítozni velem egy fél órát a történtek miatt. Nyilván nem akarta ezzel húzni
az időt. Gyorsan eldaráltam a kórház nevét, majd hátradőltem az ágyon, mikor
hallottam, hogy letette.
Be kéne már fejeznem végre.
Azonban azonnal csörögni kezdett
a telefonom megint. A számra nézve azonban csak az éjjeli szekrényre dobtam a
készüléket, és megvártam, hogy letegye. Elég kitartó volt, sokáig, és sokszor
csörgött. De nem bírtam volna most Ailee noonának magyarázkodni. Biztosan
eljutott hozzájuk is, hogy mi történt. És elvileg nekem kellett volna vigyázni
rá… és nem tettem meg. Így is elég lesz majd Junielnek elmondanom, ha rájönne,
miért Jimmy-vel egy kocsiban ültem, és sérültem meg…
A rohadt életbe... úgy tűnik, sosem lesz vége a hazugságoknak...
*
Ji Min szemszöge
A fejem kóválygott, keveredtek
benne az agyamig eljutó hangok. Mint egy éber álomban, lebegtem a semmi szélén.
Nem tudtam felkelni, hiába szerettem volna. Valami leszorított mélyre, ahonnan
nem tudtam fellökni magamat. mégsem fulladtam meg.
Kicsit tompa is voltam, nem is
igazán tudtam, hol vagyok, és mi történt. Mintha begyógyszereztek volna. A
szemem nem akart nyílni.
Talán Byung Hun hangját hallottam
beszélni hozzám hosszasan, de szavai egy összefüggő monoton búgássá
konvertálódtak. Pedig meg akartam érteni, hogy mit mondott. Úgy gondoltam,
fontos dolgok lehetnek. De nem ment. Éreztem, hogy még a kezemet is
megszorítja. De semmi… az agyam kizárta a szavai jelentését. Még túlzottan szét
voltam esve.
Majd több hang is eljutott
hozzám. Suzy, és Changjo volt az, akit tisztán kihallottam. Majd berobogott
Ken. Az ő szavait már majdnem tisztán éreztem. Lökdöste a vállamat, és azt
ismételgette, hogy ébredjek fel.
Rá akartam szólni, hogy ne
hangoskodjon, mert szeretnék még pihenni, de nem tudtam. Ők nem tudhatták, hogy
magamnál vagyok, csak épp… jó mélyen.
De végül megint elnyelt a
sötétség.
Álmodtam. Halkan nyílt az ajtó,
és hallottam, hogy valaki belép rajta. Igyekeztem kinyitni a szememet, de nem
sikerült. Valami meggátolt benne még mindig.
Az, aki belépett, éreztem, hogy
az arcomhoz nyúl, és egy tincset arrébb tesz. Finom érintése volt. Egy női kéz. Pont olyan volt az érintése, mint... az anyukámnak volt régen, mikor gyerekként az ágyunk szélén mesélt esti mesét.
- Hallasz, igaz?- súgta halkan.
Hangja nagyon lágy volt- Remélem… nem
kis utat tettem meg, hogy sikerüljön veled beszélnem. Mi még nem találkoztunk,
így nem tudhatod, hogy ki vagyok, de nem is fogok most bemutatkozni. Sajnálom,
ez a pillanat még nem jött el. Legyen elég annyi, hogy én pontosan tudom, hogy
te ki vagy. Jól titkolod, de előlem nem rejted el. Hogy miért vagy itt, hogy mi
az, amitől félsz… Törleszteni akarsz, igaz? De ne aggódj, én azért vagyok itt, hogy
veled együtt sikerre vigyem az álmainkat. Igen, szükségem van rád, amennyire neked rám... Nélküled
nem tudnám megtenni. Vagy mindenképpen nehezebben- besüllyedt mellettem az,
ágy, de még mindig nem tudtam kinyitni a szememet- Tudod, ha sikerül, akkor…
akkor nagyon hálás leszek. És ígérem, nem feledkezek el rólad. Régóta
figyellek. Tudod, te… nagyon hasonlítasz rám. Ezért is vagyunk mi egymásnak.
Hasonlóan kint rekedtünk a társadalomból… nem bízhatunk senkiben, nem lehetünk
őszinték… Senkire nem számíthatunk igazán. Talán ezért is te lettél az… A
szekrény alsó fiókjában hagyok neked valamit. Tudom, hogy hallasz, majd ha
felébredtél, nézd meg. Most egy ideig meg lesznek kötve a kezeim, nem fogunk
tudni találkozni, de remélem… nagyon remélem, hogy majd ha eljön a pillanat, te
is mellém állsz, és segítesz. Úgy, ahogy én is most neked- még egyszer végigsimított arcomon- Egy igazi áldás vagy
nekem, Yeon Sun Ah…- majd az ágy felengedett, és a halk lépteket hallottam
távolodni.
Furcsán üresség költözött belém,
mikor éreztem, hogy megint egyedül vagyok. Még egy könnyet is éreztem
kicsorogni a szemem mellett. Valahogy, mintha… mintha én beszéltem volna saját
magamhoz… Furcsán skizofrén érzés lett volna, de… bíztam benne, hogy tényleg
valaki olyan volt, aki megértette a fájdalmamat.
*
Mikor a szemem végre kinyílt, fájó
érzéssel szökött a szemembe a fény. Hamar rájöttem, hogy egy kórteremben
feküdtem, infúzióhoz kötve. Kezemet nyomta valami, és mikor odapillantottam
láttam, hogy egy nagy barna hajkupac tehénkedik rajta, és békésen szuszog.
Kicsit zsibbadt a karom, így kihúztam a békésen szunyókáló Ken feje alól,
vigyázva, hogy ne keltsem fel, és mosolyogva végigsimítottam haján is.
A karom több helyen be volt
kötözve, meg a fejemen is volt egy géz. Komoly lenne?
Tisztán emlékeztem, hogy mi
történt.
Először Suzy terhessége, majd az autóút, Byung Hun szemétsége, a
fékezés, és végül a kocsi, ami belénk rohant. Összerezzentem az emlékre. De
emlékeztem, hogy hallottam Byeongari hangját beszélni hozzám, így nem lehetett nagy gond vele.
Kicsit még labilisan, de
felültem, és körbenéztem a szobán. A telefonom mellettem feküdt az
éjjeliszekrényen. Automatikusan megnyomtam a középső gombot, és
szemöldökráncolva néztem a dátumot. Három nap… lehetséges, hogy három napja volt
a baleset?
Fáradtan fújtam ki a levegőt,
majd csupasz lábaimat a padlóra helyeztem, és az infúziót magammal tolva
sétáltam el az ablakig. Most hajnalodott. Pár orvos most jött a munkába. Csak
az ablakpárkánynak dőltem, és bámultam ki.
Bárcsak
sosem találkoztam volna veled!
A mondat beleégett az emlékeimbe,
és majdnem elsírtam magam tőle. Igen, neki sokkal jobb lett volna. Még én sem
tudnék az igazi valómról. Békében élhetnék.
Ahogy a sírás szélére taszítottam
magamat, úgy éreztem meg magam körül egy ölelést, és a vállamon egy áll
támaszkodását.
- Szia!- súgta a fülembe Ken.
- Halk voltál!- motyogtam vissza,
és egy pillanatig lehunytam a szemem, hogy átjárjon a legjobb barátom iránti
hála. És megerősítsen. Majd lefejtettem magamról karjait, és szembe fordultam
vele.
- Mindenkit nagyon
megijesztettél!- rázta a fejét megkönnyebbülten, majd végigsimított az arcomon. Láttam rajta, hogy
legszívesebben összeroppantana ölelésében, csak fél, hogy fájdalmat okoz.
- Óvatlanul vezettem…- vontam
vállat- Megesik. Bocsi, hogy a frászt hoztam rád. Hol vagyunk?- néztem ki
megint az ablakon.
- Szöulban… Áthozattunk az
ottani kórházból, szinte azonnal. A többiek, akik itt voltak a többi nap is…
nemsokára megjönnek. Ígérték, hogy reggel bejönnek. Mind nagyon aggódtak érted…
mintha nem is csak pár napja ismernétek egymást…- jegyezte meg mellékesen, amitől elszorult a torkom.
- Rendes emberek…- vontam vállat,
de elszorult a torkom arra a gondolatra, hogy Kennek nem mondhatom el, hogy ők
a régi barátaim, akikkel megszenvedtünk együtt egyet s mást.
- Byung Hun… nagyon sajnálta.
Eleinte még a képébe is ütöttem, és még csak nem is ellenkezett… A végén már
kissé meg is sajnáltam.
- Süket duma…- tátogtam magam
elé, hogy ne hallja. Byung Hun mikor ideges, akkor kimondja valószínűleg, amit
igazából gondol- Fáradt vagyok…
- Így van, pihenned kell!-
támogatott vissza az ágyra- Elmegyek, hozok neked valami finomat, hátha lesz
kedved enni!
- Ken, nem akarsz feleségül venni?- motyogtam.
- Drágám, az anyámék frászt kapnának, ha veled állítanék haza! Belőled majdnem minden hiányzik, amit én keresek egy nőben...- vigyorgott, hogy jobb kedvre derítsen, majd felpattant, és már ott sem volt. Mosolyogva néztem utána,
majd hátradőltem a párnán, és kezembe vettem a telefont.
Mivel a hangja le volt véve,
ezért nem zavart, ha csörgött, de volt jó pár nem fogadott hívásom. A napok
alatt le is kellett volna merülnie, de valaki töltőre tehette, mert fullon
volt.
Végigpörgettem a neveket, de
egyiküket sem akartam kifejezetten visszahívni. Legtöbb az munkaügy volt, de
azok elérhették könnyűszerrel Byung Hunt is. Így csak letettem, és bámultam a
plafont, egészen addig, míg az ápolónő be nem sietett hozzám, és
megkönnyebbülve vette ő is tudomásul, hogy napok után végre magamhoz tértem.
Elmondta, hogy nem kellett engem műteni, hiába vertem be a fejemet, nem volt
olyan súlyos. Csak összevarrták a sebeim. Inkább a sokktól lettem eszméletlen. Meg a karomon volt egy-pár
csúnya vágás, ahol elég sok vért vesztettem, de az sem volt túlzottan
veszélyes. A lábaim valami csoda folytán megúszták.
Autóbaleset… akaratlanul is a
családom jutott az eszembe, akiket undorító módon meggyilkoltak. Az
ikertestvérem, Sun In…
Az a kocsi most is olyan gyors volt, és… nem egy
veszélyes kereszteződés, hogy nem tudott volna letérni. Miért rohant nekünk?
Miért? Csak nem… nem, ne legyen üldözési mániád! Baleset volt… baleset!
- Ji Min!- tört be nem is olyan
sokkal utána a kórterem ajtaján Suzy, mögötte Changjo, DaHee és Chunji.
- Jól vagy?- néztem fel
barátnőmre. Hisz emlékeztem, hogy kiakadt terhessége hírére.
- Ezt nekem kéne kérdezni…- ült
le mellém az ágyra, és gyors szemlét végzett a sérüléseimen- Ez is te vagy…
Mikor végre én lehetnék a dráma királynő, akkor te gyorsan kórházba kerülsz,
hogy te legyél a középpontba- mondta kissé fintorogva, amitől elmosolyodtam.
- Nagyon fáj a fejed?- kérdezte Changjo,
megigazítva a párnámat.
- Kicsit!- ismertem be- Köszönöm,
hogy bejöttetek!- mosolyogtam, de ugyanakkor volt bennem egy kis hiányérzet.
Byung Hun nem jött el… Mondjuk azok fényében, amit utoljára mondott… Reméltem,
hogy nem is fog. Csak felidegesítene.
- A többiek is bejönnek később!-
mondta, mintegy a gondolataimra válaszolva DaHee- Bár Byungie-t nem tudom. Ő
csak vállat vont, mikor kérdeztem…
- Nem fontos, nemsokára amúgy is
kiengednek!- mondtam, a számat húzva.
Beszélgettek még velem pár dologról,
de aztán egy órácska után elköszöntek, mikor fáradni láttak. Mind el is búcsúztak, de mielőtt
Suzy is kilépett volna az ajtón, még utána szóltam.
- Várj egy pillanatot, kérlek!-
erre megállt a keze a kilincsen, és visszafordult felém.
- Jól vagyok, oké? Magad miatt aggódj!-
mondta tettetett magabiztossággal, de láttam a mögötte megbújó félelmet.
- Mit fogsz tenni?
- Az az én bajom! Megoldottam már
több nehézséget is, itt is képes leszek egyedül…
- Pont ez az… ez nem kell egyedül
csinálnod… C.A.P…
- Min Soo…- horkantott egyet- Hagyjuk ezt, jó? Csak
gyere rendbe!- majd kilépett az ajtón. Sajnáltam, hogy nem hagyja, hogy
segítsenek a fájdalmában. De én nem ítélkezhettem felette.
A nap további része kissé
unalmasan telt. Bár bejött C.A.P is, ő sem volt nagyon hajlandó beszélni
Suzyról.
Semmiben nem vagyok a barátaim hasznára....
*
Este erős fájdalomra riadtam.
Elmúlhatott a fájdalomcsillapító hatása, így vaktában kezdtem el keresni a
gyógyszeremet a kis szekrényen a fejem mellett. Le is verhettem valamit. Már felültem volna, mikor egy kéz meggátolt benne.
A sötétben nem láttam ki, de visszatolt az ágyra. Hallottam
a gyógyszeres doboz nyílását, majd a kezembe nyomta a bogyót, és egy pohár
vizet is, közben felkapcsolva az éjjeli lámpát. Hálásan fogadtam el, akárki is volt, majd lenyelve a gyógyszert,
pillantott fel rá.
A döbbenettől kiesett a kezemből a pohár, benne a maradék vízzel, ami teljesen szétfolyt a padlón. Még jó, hogy műanyag volt, nem üveg. De annyira
nem is érdekelt. Csak egyetlen egy gondolat fogalmazódott meg bennem.
- Menj el!- ez volt az első, ami
kicsúszott a számon, mikor már vagy fél perce néztem Byung Hunnal farkasszemet.
- Jimmy, kérlek…
- Ne hívj így! És csak menj el!
Ha nem akarod, hogy felverjem a kórházat… Nem hinném, hogy ebben az órában
fogadhatnék látogatót…!- húztam magam még kissebbre. A fejem még mindig nagyon fájt, bár az a kis víz jót tett.
- Legalább hadd beszéljünk!
- Ne! Nem akarok!- néztem el a
másik irányba. Láttam az arcán, hogy mennyire szeretne beszélni velem, de ehhez most sem hangulatom, sem kedvem nem volt. Nem hinném, hogy rendesen le tudtam volna reagálni.
- Tudom, hogy az én hibám, hogy
itt vagyok, és ez…- kezdte volna, de belevágtam szavába.
- A te hibád? A te érdemed
igazából, hogy élünk. Ha nem fékezek be miattad, akkor nem csak a kocsi orrát
viszi el az a másik autó, hanem pont oldalba kap. Akkor már egyikünk sem élne.
Azon a pillanaton múlt. Szóval ha megnyugtattad a lelkiismeretedet, akkor
mehetsz is, nem akarom rabolni az idődet. Többet nem akarom, hogy be gyere ide.
Ígérem, nem leszek soha többé nem próbálok úgy viselkedni, mint az a lány, akit
régen ismertél bennem…
- Ji Min, én…
- Csak menj!- csaptam az asztalra,
szinte a könnyeimmel küzdve, mire egy sóhajtás után az ajtóhoz lépett. Azt hittem, hogy ennyi
volt számára a társalgás, és már kezdtem megnyugodni, mikor megtorpant.
- Pedig pont az a lány vagy még
mindig…- morogta, majd kisietett.
*
Pár napig tartottak még bent.
Ezalatt Ken szinte végig, a többiek is elvétve bejöttek hozzám, de Byung Hun
már sosem. Bár minden nap hívott, volt, hogy többször is. De nem vettem fel. Az
üzeneteit meg olvasás nélkül töröltem. De legalább tette, amire kértem, és
személyesen nem zaklatott. Nem tudtam volna mit kezdeni vele.
Még nem gondoltam végig a nyaralóban történteket. Egyedül csak annyit tudtam, hogy nem az "ez jó dolog, kérlek folytasd" mappába került az életem kategorizálásánál.
Aznap, mikor kiengedtek, - bár
még közel sem voltam tökéletesen, és vissza kellett járnom kontrollra, már
végre megszabadulhattam a nyomasztó légkörtől- viszonylag boldogan pakoltam be
a táskámba a szekrényke tartalmát, amit eddig bele tettem. Az alsó fiókba nem
tettem semmit, de lendületből azt is kihúztam. Ezért lepődtem meg, mikor egy
kis ajándékdobozt láttam benne.
Gondolkodtam, ki hagyhatta itt,
mikor eszembe jutott egy elmosódott nő hang, amit álmomban hallottam.
A
szekrény alsó fiókjában hagyok neked valamit. Tudom, hogy hallasz, majd ha
felébredtél, nézd meg.
Nem álom lett volna? Valaki
tényleg volt bent nálam? Egy idegen?
Gyorsan felnyitottam, és a
kezembe gurult, ami benne volt.
Egy hógömb. Egy balerinával a közepén.
- Ajándék?- szólalt meg mögöttem
Ken. Azonnal felé fordultam.
- Figyelj, mikor még kómában
voltam… esetleg rajtatok kívül volt még bent valaki? Egy ismeretlen?- kérdeztem óvatosan.
- Nem hinném… A nővér mindig
mondta nekem, ki látogatott meg, és az többi srácon kívül senki sem…
- Biztos?- lettem bizonytalan.
- Persze, hogy biztos! Egy
idegent csak nem engednék be hozzád!- mosolygott, majd kiment, hogy elintézze a
távozásommal kapcsolatos papírokat.
Mi ez?
Ez… ugyanaz, aki a
borítékban balerinát küldött? Mi a fene…? Ki ez, aki ismeri a lépéseimet?
Valaki követ? Valaki… aki megérti az érzéseimet…
Furcsa…
Megráztam a gömböt, hogy szálljon
a hó a tütüs táncos körül. És valamiért hirtelen megirigyeltem az erősségét.
Akárki is ez, aki küldte… pontosan tudnia kell, mit élek át.
Bárki is ez... úgy tűnik, pár havonta felbukkan az életemben... az álmomban azt ígérte, hogy felkeres... És nem hinném, hogy elbújhatnék előle...
Furcsán nem paranoiás lettem.
Inkább csak kíváncsi…
*
Már napok teltek el. A lakásban
éppen egyedül voltam, mert Ken a régi gimis haverjaival ment kempingezni. Bár
minden órában hívott szinte, hogy hogy van a fejem. Komolyan bolond…
A munkával foglalkoztam. Pár
papírt kellett leadni az önkormányzatnál.
Beszélnem kellett volna pár
dologgal kapcsolatban drága munkatársammal, de azóta sem beszéltünk, sem
találkoztunk. Pedig így nehéz volt irányítani egy iskolát… Tudtam, hogy előbb
utóbb úgyis eljön a beszéd pillanata, de addig toltam, ameddig lehetett.
Korgott a hasam, már azt vártam,
hogy megjöjjön a pizza, amit rendeltem, mikor a csengő hangja zavarta meg a
munkámat. Lábaimat kinyújtóztatva álltam fel, miután gyorsan mentettem a
dokumentumot, majd a bejárati ajtóhoz siettem. Biztos voltam benne, hogy a
futár áll az ajtóban, így nem is szórakoztam a kaputelefonnal, csak mosolyogva
kitártam, és már nyitottam volna szólásra a számat, mikor torkomra fagyott a
szó.
Mert előttem nem a pizzafutár
állt.
- Mit keresel itt?- szűrtem
mérgesen a fogaim között. Byung Hun rám emelte a tekintetét, és azonnal
megláttam arcán, hogy nem teljesen józan- Te ittál?
- És ha igen?- mordult fel, majd
majdnem fellökve lépett be az előszobába, és cipőjét ledobva egészen a
nappaliig sétált, mintha csak otthon lenne..
- Byung Hun, nem hinném, hogy ez
megfelelő pillanat, hogy…
- Másképp nem tudok veled
beszélni!- fordult felém nagy lendülettel- Menekülsz előlem? Vagy mi?
- Azok után, amit mondtál…!
- Egy csomószor hívtalak! Írtam
neked, de nem nézted meg! Lehetőséget sem adtál, hogy bocsánatot kérjek! Aznap
este olyan hamar kitettél…. meg is értettem, minden bajod volt, de már… esélyt
adhatnál, hogy beszéljünk…
- Szerintem azt komolyan
gondoltad. És jobb is így, hogy őszintén elmondtad… Nem vagyok mérges rád,
igazad volt.
- Nem, mindent félreértesz, csak mert olyan rohadtul makacs vagy!
- Újra akarod kezdeni az egész veszekedést? Semmi értelme ennek, Byung Hun, belefáradtam ebbe, hogy egymás vérét szívjuk... De... mit számít, hogy részeg vagy, és így magyarázok, kérlek, menj
haza!- fogtam meg a karját, hogy kijjebb húzzam a lakásból, de visszájára
fordította a dolgot, és ő húzott a magához, hogy hozzácsapódtam a
mellkasához. El akartam lökni magamtól, de egyik karjával átölelt, és ott
tartott. Nem volt ez meghitt ölelés, inkább erőszakos. Végül homlokát a vállamra ejtette.
- Miért csinálod ezt velem?-
kérdeztem, mikor rájöttem, hogy nem tudom magamtól eltolni, mert jóval erősebb
nálam.
- Mert félek, hogy megint
eltűnsz…- motyogta, mire megdermedtem.
A fenébe is, hogy ilyet kell mondania... Csak összezavar...
Már válaszoltam volna, mikor hirtelen engedett el a szorítása, és eldőlve a földre esett.
Eddig bírhatta a piát.
Mondata után csak álltam ott, és
bámultam a testét elterülni. Majd én is lerogytam a sarkaimra, és csak ültem
ott mellette.
Megint eltűnök…
Miért is lenne az olyan rossz?
Már nem hagyhatom itt ez országot, és az iskolát… de hogy kéne vele bánni?
Hogy kéne kezelni a helyzetünk?
Fáradtan nyúltam a telefonomért. Chunjit akartam hívni, de csak az
üzenetrögzítője válaszolt. Junielt semmiképp nem akartam tudatni arról, hogy
így éjnek évadján a vőlegénye betoppant a lakásomra halál részegen. Így
Changjot hívtam végül.
- Igen?- vette fel kissé
fáradtan.
- Aludtál már?- húztam el a szám.
- Nem, még az Örsön vagyok, most indulok
haza…
- Figyelj, kérhetek egy
szívességet?- haraptam számra- Beesett hozzám Byung Hun tajtrészegen, és most
beájult. Nem tudnád hazavinni? Én… nem tudok mit kezdeni vele…- halkultam el.
Pár másodperces csönd
következett. Azt hittem, hogy esetleg megszakadt a vonal, de végül csak
sóhajtott egyet.
- Tíz percen belül ott vagyok!-
majd letette.
Igazat mondott. Alig telt tíz
percbe, hogy meg is érkezett, addig prábáltam felrázni Byung Hunt, de az csak nyöszörgött valamit álmában. Valamit arról, hogy vigyáznia kell valamire...
Franc érti az ilyet... Legalább nem hányt a szőnyegemre.
Changjo most, hogy nem szünidőhöz öltözött, felettébb jól
nézett ki.. Bár nem volt a cucca teljesen egyenruha, még férfiasabbá
tette. Meg a nyomozó igazolványa ami a nyakába lógott... hát ez lett a kis duli-fuli fiúból, aki volt...
- Sokáig húztad ma az igát!- engedtem be az ajtón.
- Csak volt ma egy bonyolultabb
ügyünk…- mosolygott rám kedvesen. Majd mikor meglátta a padlómon durmoló
srácot, fintorgott egyet.
- Komolyan súlyos eset…- csóválta
a fejét- Nem bántott?- sandított rám.
- Nem szokott bántani. Csak
megbántani!- vontam vállat- Bár most nem ezt tette… Csak... áh, hagyjuk is!
- Ji Min… vagyis… Sun... nem… Ji Min,
ezt a nevet kérted… Ha esetleg… még mindig érzel valamit hyung iránt… akkor…
- Számítana?- vágtam szavába- Changjo, neked ne
fájjon emiatt a fejed, oké? Nagy lány vagyok!- mosolyogtam rá, mire kissé
félszegen viszonozta.
- Remélem igazad van! Nem akarom
az összetört szíved ápolni…
Fintorogtam egyet, mielőtt
kicsúszott volna a számon, hogy már nincs minek összetörnie.
- De, Ji Min… ha bármi van, nekem
elmondhatod, oké? Nyomozó vagyok, tekintélyem van!- mosolygott.
- Felvágós…- forgattam a szememet
nevetve, majd eszembe jutott hirtelen a balerina. Fogalmam sem volt, mi lehet
annak a jelentése. Már másodszor kaptam meg- Tulajdonképpen…- nyaltam meg a
számat- A helyzet az, hogy…- néztem el oldalra.
- Valami gond van?- lépett
közelebb, amitől eszembe jutott annak a nőnek a beszéde. Akár álmodtam, akár
nem.
Hasonlóan
kint rekedtünk a társadalomból… nem bízhatunk senkiben, nem lehetünk őszinték…
Senkire nem számíthatunk igazán.
Igaz lenne? Végülis… ki tudja?
- Semmiség, csak azt akartam
mondani, hogy… ha Byung Hun kérdezné, és nem emlékezne rá… akkor ne említsd neki,
hogy itt volt. Kínos lenne!
- Tényleg ennyi?- nézett
fürkészően, mire bólintottam magabiztosságot víve arcomra- Akkor… rendben van-
majd az eszméletlen srác hóna alá nyúlt, és álló helyzetbe tornázta. Az, csak mint egy
rongybaba, tehetetlen volt, és tudatlanul lépegetett barátja mellett.
- Jó éjt, Ji Min!- fordult még
egy kicsit vissza Changjo, majd kint is voltak
Ruhástól dőltem be az ágyamba, és
végig gondoltam a történteket, majd mielőtt végleg elragadott volna az álom,
még átfutott a fejemen, hogy bárcsak Sun In még velem lenne. Vele mernék
őszinte lenni…
*
Reggel csörgött a telefonom, az
ébresztett fel. Fáradtan nyúltam érte, és csak pislogtam Byung Hun nevére.
Napokig nem vettem fel neki, de a
tegnapi után, kissé új fényben láttam a dolgokat.
Félek,
hogy megint eltűnsz…
- Tessék?- tartottam fülemhez a
telefont egy ásítás után.
- Te… most… válaszolsz a
hívásomra?- hangján tényleg hallatszott, hogy meglepődött.
- Ja, miért, nem úgy tűnik?-
nyújtózkodtam egyet az ágyamban, majd felültem.
- Csak… szóval… eddig nem akartál
beszélni…
- Lényegre törsz, vagy úgy akarsz
csinálni, mint egy idióta, csak hogy megsajnáljalak? Tudom, hogy csak
tetteted!- túrtam hajamba frusztráltan.
- Jól van na!- fújt ő is egyet,
és hirtelen hangja kevésbé lett dadogós. Micsoda színész!- Tegnap ugye
semmilyen körülmények között nem mentem el hozzád?
- Hozzám? Hozzám ugyan nem! Akkor
már nem élnél!- köszörültem meg a torkom. Kis szünet következett, nem tudtam,
mire fel.
- Hál’ istennek! Sokat ittam, és
biztos, hogy őrültségeket csináltam így is… A lényeg, hogy sajnálom a dolgokat…
tudod, a baleset előtt…
- Igen, én is. De felejtsük el. Oké?
- Ilyen könnyen túllépsz a
dolgon?- a hangja megfeszült- Sok dolgot a fejedhez vágtam.
- Munkatársak vagyunk az isten
szerelmére! Nem öri barik! Akkor próbálkoztunk a barátságunk
újra felállításával, de úgy tűnt, ez kudarcba fulladt. Hagyjuk a francba!-
keményítettem meg magamat- Szóval légy oly kedves elküldeni az első havi
költségvetési terveket, mert egyeztetnem kell még pár dolgot! És ha van időd,
menj le a sulihoz ellenőrizni, hogy a mesterek már véglegesen bekötötték-e az
áramot, és az internetet.
- Ji Min... - kezdte volna, de végül csak sóhajtott egyet- Legyen így!- majd letette.
Igen, így kell lennie! Én is
félek kicsit, hogy megint elveszíthetem őket! Pont ezért, még ha fáj is, itt
kell maradnom… És úgy tennem, mintha már minden más lenne.
Már csak annyi, hogy a szobatársam is ír egy koreai történetet, és gondoltam, mivel még elvisel engem elég régóta (egyem a lelkét, erre kevesen képesek) ezért kiteszem ide is, hátha érdekel valakit. :) Én nagyon szeretem, ahogy ír!
Utolsó karácsony:
A
történet főszereplője egy végzős gimnazista koreai lány, aki valahol az
Alpok hegyei között levő magániskolában tanul. A gimnázium teljesen
hétköznapi, leszámítva, hogy el van rejtve a hegyekben és a gyerekek
többségének szülei Európa- vagy világviszonylatban is fontos, de sokszor
titkos munkát végeznek... Yoomi szülei csak diplomaták. De valamiért
sosem viszik haza a lányukat a szünetekben, és odahaza Dél-Koreában
sincs éppen hétköznapi életük.
Ez is csak egy olyan téli szünetnek indult, mint a többi... de idén kicsúszott a biztos talaj a lába alól...
Szia nagyon imádom a blogodat, igazából te szerettetted meg velem L Joe - t is.
VálaszTörlésKöszi, és ennek igazán örülök^^
TörlésWháá... Mikor megláttam hogy van új rész annyira boldog lettem hogy anyukám megkérdezte hogy mi a bajom xd nagyon jó rész lett. Kíváncsi vagyok hogy ki lehet az a kórházi látogató aki ajándékot hagyott Jiminnek. Már van egy sejtésem de lehet hogy tévedek. Mikor L.Joe azt mondta Jiminnek hogy "Mert félek hogy megint eltünsz" ááá végig vigyorogtam :D Nagyon várom a fojtatást! :) (Az előző rész utolsó kommentelője vagyok :D) Hajrá! ;)
VálaszTörlésSzia :) Hát hogy ki lesz az, aki otthagyta... kíváncsi vagyok, hogy kitalálnád-e :D L.Joe meg... ha részeg, akkor fura dolgokat mond! :D Igyekszem a következővel! Köszi, hogy írtál :)
TörlésAhhh istenem de vartam mar. Komolyan mindig feldobja a napom mikor uj resz van 😍 hat Suzynak most nem lessz könnyű, részben megértem a kiakadását részben meg úgy vélem kicsi túlbonyolítja. Igaz hogy tényleg nem konnyu gyereket felnevelni meg nem érett meg még hozzá de ott van neki Monsoo es egy csomó barátja nem egyedul kellene tulesnie mindenen, és biztos vagyok benne hogy mikor mar a kezében fognak a kicsit nem gondolna azt hogy nem érett meg az anyaságra.
VálaszTörlésUh hala égnek hogy nem lett komoly bajuk Jimineknek, L.Joenak meg milyen bűntudata van, de legyen is kekeke 😈 de mi az hogy mar rég nem arrol van szó hogy nem meri bevallani az első szerelmét?? Ezt nem igen értem. Ezzel most tagadja hogy még érezne iránta valamit? ha igen akkor szerintem nagyon téved xdd ohhh kedvenc jelenetek ahogy felhívta Kent az megy hogy szolt bele xdd de egy el meg szegény hogy megilyedt. Tényleg nagyon szeretheti a lányt *-* es komolyan megütötte Joet??? *o* a tobbiek is milyen cukik voltak ahogy aggódtak érte *-* Ken meg hogy ott fekudt mikor felkelt a lány aztan az ahogy megolelte hat szetolvadoztam *---* ajj de a valasza Jimin "nem vennel felesegul" kérdésére nem tetszett. Bar lehet jobb is ha megmarad baratnak ,de neha olyan erzesem van megis mintha o tobbet erezne.:/ uhhh es vajon ki lehetett az a nő aki meglatogatta mig meg nem volt ebren??? Valahogy van egy sejtésem de lehet nagyot tévedek. De az hogy az anyja erintesere emlekeztette meg hogy rogton kellemes erzes volt neki ahogy hozzaer meg nyugalmat erzett erre kovetkeztet. Es az a balerina... kicsit furcsának tartom mert szerintem a masik amit kapott azt nem jo szandekbol kuldhettek de ezt meg igen de mert pont balerinat, kicsit összezavar. Baszki L.Joe meg mit csinal??? Hat nem hiszem el xd en megértettem Ki mint hogy nem akart vele beszelni es elküldte a kórházba erre milyen rafinált volt ez a fiu, tudta hogy részegen ramenosebb es ugy Jimin se küldi el xd nagyon ravasz xd de annyira utalom hogy folyton olyanokat mond ami megn heziti Jimin helyzetet... folyton kétértelmű dolgokat mond, meg egyszer elküldi a francba a lányt máskor meg nem akarja hogy eltunjon... DÖNTSE MAR EL MIT ES KIT AKAR AZ ISTEN SZERELMÉRE!!! FUHH!! XDD ohhh masik kedvenc jelenetem meg Changjoval volt *-* ahh annyira edeeees es annyira el tudnám kepzelni a lany mellett *---* cukik lennenek :3 de valahogy ugy erzem Changjo is igy gondolja: 3 ahhh nagyon kivi vagyok mi lesz itt: 3 Yongguk is felbukkanhatna ujra: 3 a vege meg... fuh kivancsi vagyok meddig fogjak bírni a csak munka kapcsolatot xddd nem adok sok idot nekik xd nah de gyorsan hozd a KOVI reszt meg rt meghalok ugy izgulok *---* ahhh mar olvasni akaroooom :'(
Komolyan, lassan hosszabb hozzászólásokat írsz, mint maga a rész :DD félre ne értsd, imádom őket :D
TörlésHát fuh, mire is reagáljak.
Suzynak nem könnyű, akár ott vannak mellette, akár nem, neki kell elvinnie a dolgok bonyolult részét.
L.Joe... ő próbálja mindenkivel elhitetni, legfőképp magával, hogy mindennek vége :D aztán majd kiderül, hogy igaz-e vagy sem... Hát Ken meg csak Ken :D és kitör belőle a fickós virtus néha. Hát már így is sok srác van drága Ji Min körül, nem biztos h hiányozna, hogy ő is szeresse. De kiderül.
A nő... erre majd későbbi részekben térjünk vissza.
Byung Hun részeg látogatása... nem is ő lenne :D amúgy rájöttem, hogy túl sokat isznak ebben a történetben... :"D És persze Changjo... nem hiányozhatott ő sem :)
A következő részben már lesz Yongguk is... upsz, spoiler :D
Köszi, hogy írtál, annyira jól esnek :)