30. fejezet

/Ez a fejezet most "soká hoztam, de hosszú lett" reklámszöveg alatt fut :) Köszi a sok kedves hozzászólást, tényleg imádlak titeket, bármennyire is sablonosan hangozhat :)/

30. fejezet

Úgysem mered

- Ji Min…- tette a vállamra a kezét a nagybátyám az ajtó előtt- Tudod… ha ezt megteszed most, akkor… mindenki rád fog szállni. Egyértelmű, hogy akkor csak egy két nap kérdése, és… felbukkannak. Talán mégsem kéne csinálni- gondolkozott el.

- Bácsikám- biccentettem félre a fejem- Én nem félek, hát te se tedd!

Na jó, ez nem volt igaz. Rohadtul féltem, mi lesz, ha most megteszem, amire készülök.

- A többiek ki fognak akadni rám…- motyogtam belegondolva, hogy ezzel most az összes létező szabályt, amit eddig felállítottak nekem, megszegek.

- Ne aggódj emiatt… Nálad van az édesanyád órája?- kérdezte szigorúan. Igen, az órám fontos része volt a tervnek.

- Igen, nálam van, és le sem fogom venni.

- A fülbevaló?

- Az is…- tűrtem félre kiengedett hajamat, hogy láthassa.

- Helyes, és a…

- Igen, megvan a legfontosabb is!- mosolyogtam rá megnyugtatóan. Mintha ő indulna szinte a halálba. Bár ez kissé dramatizáltan hangzott.

- Akkor… csak a megbeszéltek szerint. Hwaiting, Ji Min!- emelte öklét a feje magasságába.

- Miért nem hívsz az igazi nevemen?- csodálkoztam el, mire kissé mintha zavarba jött volna.

- Tudod, ha Sun In-nek hívnálak… nem érezném igazinak…- vakarta meg a tarkóját.

- Ezt meg hogy érted?

- Figyelj, tudod, te…

- Készen állnak?- nyílt az ajtó, és nézett ki egy férfi. Egyszerre bólintottunk a nagybátyámmal.

- Majd elmondom utána, rendben?

- Ígéret?- tartottam a kisujjamat.

- Igen, az!- akasztotta össze az ujjainkat mosolyogva- Most menj. Okot kell adni, hogy kinyírjanak!

Bólintottam egyet, és beléptem az ajtón.

L.Joe szemszöge

Hétfő volt, és nem voltam iskolában. Ez önmagában furcsa volt, de az még jobban, hogy Min Soo, NaEun, és Changjo társaságában ültem a szöuli Bang rezidencia nappalijában. Igen, mi voltunk azok, akik az eredeti hat embertől származtak. Ugye Jimmy-n kívül, akiről még mindig fogalmunk sem volt, hogy hol lehet. Hiába próbáltuk ezerszer hívni, egyszerűen nem vette fel a telefont.

Kezdtem érte komolyan aggódni, de ezzel nem voltam egyedül. A szobában tartózkodók mindannyian ugyanezt tették. DaHee is velünk akart jönni, elvégre ő is Bang miniszter lánya, ha csak fogadott is, de végül maradt a kastélyban, a többiekkel. Így is nehéz volt megoldani, hogy mind eljöhessünk. De már szinte mindegy volt. Már úgyis tudják, hogy mi vagyunk azok, akiket keressenek. Kim Jae Joong, és a bátyai.... Már csak várni kell, mikor csapnak le. Talán akkor elkaphatnánk őket.

Nagy robajjal lökte be az ajtót Bang miniszter, és szigorú szemekkel nézett ránk, majd az asztalra csapott. Most láttam először ilyen idegesnek.

- Gyerekek!- mondta kicsit fenyegető hangon- Az volt a feladatotok, hogy vigyázzatok egymásra, és ebbe Sun In is beletartozott. Hogy tudott úgy elmenni, hogy nem tudjátok, mi történt? Fiam! Nem a barátnőd?

- Történt valami, aminek nem kellett volna!- szűrte a szavakat C.A.P.

- Nem alkalmas most drámáznotok! Az isten szerelmére, hát semmire nem vagytok képesek?- ült le a székére, és továbbra is minket fürkészett. Furcsa volt. Az én apámra jobban illett volna ez a viselkedés. Bang miniszter eddig mindig a kedves oldalát mutatta.

- És Yoo elnök is eltűnt.

- Ricky sem tudja elérni az apját…- szólt közbe NaEun. Nyilván felébredtek az anyai ösztönei, miszerint a cuki kis Ricky nem lehet benne ebben. Én is ezt hittem amúgy. Ricky nem olyan, aki képes lenne ilyet eltitkolni előlünk.

- Perceken belül itt lesznek az érintett miniszterek is. Megvitatjuk a teendőket. Ne nagyon menjetek innen most ki, míg rá nem jövünk, hogy mi megy a háttérben. Lehet, hogy csapda!- dőlt hátra várakozva.

Nekem azonban csak az járt a fejemben, hogy Jimmy lehet az egyetlen, aki most nagyon eltér a szabályoktól.

Ji Min szemszöge

Kiléptem a stúdió ajtaján, és egy nagyon sóhajtottam. Megcsináltam. Nincs visszaút. Mindenki tudni fogja már.

Eszembe jutott Henry, és Suzy-ék. Nem, nem gondolhatok rájuk. Ki kell zárnom az érzéseimet, hogy véget vethessek ennek az egésznek.

Körbenéztem a folyosón, a nagybátyám után kutatva, de nem volt az ajtó előtt. Már majdnem elindultam volna, mikor megláttam a folyosó végén Yeon igazgatót beszélgetni valakivel. El is indultam feléjük, de a hangok megállítottak, így behúzódtam egy ajtó mögé.

- Hol van a lány?- kérdezte fojtott hangon a férfi. Igen, engem keresnek. Tényleg tudták, hol tartózkodik a nagybátyám. És azt is tudták, hogy nála vagyok.

- Mondom, hogy nem tudom, miről beszél…

- Tudjuk, hogy itt van…

Igen, a nyomkövető megint… A terv miatt nem lehet kivenni még. De még nem kaphatnak el. Még el kell mennem előtte valahová.

- Mondom, hogy nem tudok semmit!

Kilestem rájuk, és a nagybátyámmal, aki pont velem szemben volt, találkozott a tekintetünk. Szemével üzent, hogy azonnal tűnjek el innen. Nélküle. Nem igazán értettem először, ami fel is tűnhetett neki, mert rám is annyira jellemzően megforgatta a szemeit, és egy erőset behúzott az előtte állónak. Tudtam, mi ez. Figyelem elterelés.

Vettem egy mély levegőt. Semmi baj, Ji Min. Elvihetik a nagybátyádat, hát hamarabb, mint kellett volna. De ismered az egész tervet, ne aggódj. Minden rendben halad. Csak juss el valahogy Bang miniszter házáig.

Nem hezitáltam tovább, amilyen gyorsan csak tudtam megiramodtam a kijárat felé. Nem tudom, hogy hallották e, nem mertem hátranézni, így a híradó székháza előtti tömegben elvegyülve azonnal leintettem egy taxit. Nem volt könnyű feladat, de hahó, Amerikában nőttem fel, és pofátlan vagyok. Főleg, ha életekről volt szó.

Gyorsan ledaráltam a címet, és nyugodtan hátradőltem, mikor megindultunk a dugóban. Vagyis a nyugodtság az most kicsit túlzás. De nem olyan idegesen.

Vagy egy háromnegyed órába telt, mire odaértünk a házhoz. Gyorsan a taxis kezébe nyomtam a pénzt, majd ki is ugrottam, és rohantam a ház felé, ezzel fellökve a kapuban álló sofőrjüket, aki a legutóbb engem is elfurikázott innen. Meglepődött kiáltásra sem hagytam neki időt, csak elszeleltem mellette, és már lassan a bejárati ajtót téptem fel. Alig egy perc volt a dél órás hírekig. Látnom kellett.

Lerúgtam a cipőmet, és az előszobából nagy lendülettel robbantam be a nappaliba. Ahol olyan kép fogadott, amire nem számítottam.

Ott ült C.A.P, NaEun, Changjo, L.Joe, és Bang miniszteren kívül még három öltönyös férfi. Egyikben felismertem L.Joe apját. A másik kettő meg valószínűleg Choi egészségügyi miniszter, a másik meg Son igazságügy miniszter lehetett.

Az ajtó nyitódására mindannyian felkapták a fejüket, és felém néznek. Érzelmek színes skáláját láttam megvillanni azokban a szempárokban, de nem volt időm ki is elemezni őket.

- Sun In…- motyogta valaki, de félbeszakítottam.

- Sajnálom, hogy így magukra rontottam!- hajoltam meg egy kicsit- De valamit mutatnom kell- majd a nappali beépített könyvespolcán lévő óriás tv-hez sétáltam, és mivel nem vacakoltam a távirányító keresésével, ott nyomtam meg az érintőképernyős gombot, ami beüzemelte a szerkezetet.

Azonnal felvillant a kép. Helyes, pont a jó csatornán áll…

Megnyomtam még pár gombot, ami felhangosította, és elálltam az útból. A hírek pont akkor váltottak.

- Ma egy fiatal hölgy meglepő bejelentést tett- hallottam a bemondónő puha, annyira jól ismert hangját- Felkereste székházunkat, és DNS és ujjlenyomat bizonyítékkal alátámasztotta a tényt, miszerint ő a tíz éve elhunyt Yeon elnökhelyettes lánya. Yeon helyettes a szintén elhunyt Kim elnök bizalmas embere volt, és úgy tudták, családjával együtt meghalt. Ezek szerint az egyik lány mégis életben maradhatott, és most meglepő bejelentést tett.

Ahogy hallgattam, éreztem, hogy összeszorul a szívem. Ma ezt fél Dél-Korea látja… Mindenki a teremben némán bámulta a képernyőt, és tudtam, hogy a bomba csak ezután fog robbanni.

Váltott a kép, és megláttam saját magamat, amit ma reggel vettek fel. Alatta a felirat: Yeon Sun In.

- Nem emlékeztem sokáig a történtekre- mondta a képernyőbeli énem magabiztosan, egyenesen a kamerába nézve- De nem olyan rég visszatért az emlékezetem. Kiderült, hogy ki vagyok valójában, és már tudom, miért kellett akkor a családomnak meghalni. Egy sajtótájékoztató keretében mindent fel fogok fedni, egy hét múlva. Biztosíthatok mindenkit, hogy olyan dolgokat fognak hallani olyanokról, amiket nem is gondoltak volna. Végezetül annyit… hogy saját bőrömön tapasztalva állíthatom, hogy a Saint Germain középiskolának… köze van hozzá.

Megint képváltás, és egy újabb hír következett, ami már nem volt érdekes, így kikapcsoltam a tv-t, és megfordultam. A szobában tartózkodó összes ember megkövültem meredt felém. Okés, Ji Min, most légy okos….

- Azért valljuk be- kezdtem a vállamat megvonva- Elég jó szögből vettek fel.

- Mégis, mit jelentsen ez, Ji Min?- találta meg végre a hangját Bang miniszter. Fenyegető volt. Nagyon is.

- Sun In. A nevem, mint a mellékelt ábra is mutatta, Sun In.- intettem a már kikapcsolt televízió felé.

- Mi történt?- hallottam Sapó hangját oldalról. Nem mertem ránézni, mert akkor világos lett volna, hogy csak kívülről tűnök magabiztosnak, belül már rég összeomlottam.

- Így döntöttem, hogy ez a helyes!- néztem még mindig a miniszter szemébe, mire sóhajtott egyet, és megmasszírozta az orrnyergét. Próbált nyugodt maradni.

- Rendben… van még valami a háttérben, igaz? Elmeséled? Eltűntél egy szó nélkül az iskolából…

- Igen, nos… ez kicsit furcsa történet. Szóval…- dőltem neki a könyvespolcnak, hogy így mindenkit szemmel tudjak tartani- A nagybátyám felkeresett… Yoo elnök, Ricky apja tudta a tartózkodási helyét, de biztosak lehetnek benne, hogy tökéletesen ugyanazon az oldalon áll, mint maguk, és egyáltalán nem áruló… Csak épp tudott arról, hogy 10 éve engem elvitt innen a nagybátyám.

- Yeon igazgató itt van? Ő miért nem jött el?- villant Lee miniszterhelyettes szeme.

- A nagybátyám… nos elkísért a híradó székházához, de utána, hogy engem ne kapjanak el kétes eredetű alakok, ezért elterelte a figyelmet rólam, egyedül jöttem. Remélem, hogy nem lesz baja.

- A nagybátyád mondta, hogy lépd meg ezt az őrültséget?

- Nem, közös döntés volt. Tudja, elegem van már ebből az egészből. Így vége lesz, egyhamar, higgye el. Tudja… elvitték Jessie-t- hajtottam le a fejemet. Erre Changjo felől egy rémült nyögést hallottam.

- Ki az a Jessie?- jött a kérdés az egyik minisztertől, talán NaEun apjától.

- Jessie egy amerikai barátnőm, aki árva volt. Vagyis azt hittük, hogy árva. De most kiderült, hogy őt is Yeon igazgató vitte tengeren túlra Dél-Koreából.

- Nem értem…- csóválta a fejét Bang miniszter összehúzott szemekkel.

Lehunytam a szememet, és úgy feleltem.

- Nem is baj... Ő számomra fontos, azért vitték el. Tényleg próbáltam megakadályozni, de… a nevemben írtak neki üzeneteket, így a Gimpo reptérre csalva. Már későn értünk oda a bácsikámmal. És ránk is lőttek azok a rohadékok…- elfordítottam a fejemet, így tekintetem véletlenül találkozott L.Joe-éval. Azonnal bukfencezett egyet a gyomrom, mert olyan intenzív érzéseket váltott ki belőlem sötét szemeivel. El is fordítottam a fejemet.
Csend ült a szobába, rendkívül feszült csönd. Ha valaki a jelen lévők közül tégla, akkor most biztosan lázasan jár az agya.

- És tényleg emlékszel?- kérdezte rekedten az idegességtől Bang igazgató- Tényleg visszatértek az emlékeid?

- Igen… valamelyest. Igazából… folyamatos volt, de nem mertem szólni- hazudtam rezzenéstelenül- Bár nem voltam a helyszínen… emlékszem, mit mesélt Sun Ah.

- És mi volt az?- csapott le a témára L.Joe apja.

- Sajnálom, nem mondhatom el egyenlőre…- húztam fájdalmas félmosolyra a számat- Egy hét múlva, mint említettem, tartok egy sajtótájékoztatót, ahol az összes bűnös megbűnhődik… Lepihennék, ha lehetséges… Tudom, nagyon mérgesek rám, amiért túlmentem a határokon, amiket szabtak, de végülis az én életemmel való játékban úgy játszok, ahogy akarok. És én ezt az utat választottam.

- Azt hiszed, hogy most majd meg fognak ijedni?- nézett kicsit fáradtan rám a miniszter, mint egy apuka, aki már beleunt, hogy a gyerekét jóra tanítsa.

- Mást is remélek…

- A fenébe is, Yeon kisasszony, nem lenne hajlandó normálisan felelni?- kérdezte dühösen Lee helyettes.

- Sajnálom, senkiben nem bízhatok. Most pedig, kicsit szeretnék tényleg lepihenni, mert nem aludtam túl sokat a múlt este.

- Rendben… még beszélünk… gyerekek, menjetek mindannyian ki most!- mutatott felénk a miniszter, mire mindannyian felálltunk, és a lépcső felé indultunk, ami a felső szintre vezethetett. Nem jártam még ott, így megvártam, míg elém mennek.

Nem szólt egyikük egy szót sem, ami furcsa volt, mert azt hittem, egyből nekem fognak esni, hogy mit tették. De némák voltak. De mihelyst felértünk a lépcsőn, egy taszítást éreztem a derekamon, és egyből beestem a szemben lévő ajtón, amit be is vágtak utánam.

- Mi ez az egész szólóműsor, Sun In?- nézett rám vádlón NaEun, mikor szembefordultam velük.

- A szólóműsornak pont az a lényege, hogy individuális… és most pedig… tényleg fáradt vagyok, így C.A.P, ha mutatnál egy szobát, akkor…- néztem a fiúra, aki meglepődve nézett rám. Mintha egy idegent nézett volna.

- Jessie mennyire van nagy veszélyben? Miért nem szóltál hamarabb?- kérdezte idegesen Changjo. Láttam rajta, mennyire megviselte, amit bejelentettem ezt. Ami fura volt, hisz alig ismerte... de talán tudta, hogy a húgával is ugyanez történt, ezért rázta meg ennyire..

- Nézzétek, én elhiszem, hogy ez mindenkinek szar, de… nem azért vagyok, hogy mindenkinek jó legyen.  És ki fogom hozni onnan, akárhol is legyen, esküszöm, ha bele is pusztulok. Itt már nem fog több vér folyni ezért a bosszúért, az ég szeremére, szerintetek miért csinálom ezt? Mert nincs jobb dolgom? Dehogyis! Az egyetlen, amiért teszem, hogy itt végre vége legyen ennek az egésznek, és végre nyugodtan élhessek, hogy rátok még csak néznem sem kelljen…

- Ez nem te vagy, Jimmy!- morogta L.Joe, először, mióta feljöttünk. Szemei szikráztak, mintha átlátott volna rajtam. De megacéloztam vonásaimat.

- Nem, ez már nem Jimmy. Ez már Sun In. Szokj hozzá!- vontam vállat, majd felsóhajtottam- Magam keressek egy nyugodt helyet?

- Gyere velem- mondta kicsit elgondolkozva Sapó, és intett, hogy menjek utána. Nem is haboztam, azonnal szedtem a lábamat, de az ajtóból nem bírtam megállni, visszanéztem L.Joe-ra. Szemét összeszűkítve bámult utánam. Nem bízik bennem… ezt közvetítette a tekintete. Csak elhúztam a számat egy mosolyszerűségre, és kiléptem az ajtón. Alig mentünk három métert a folyosón, mikor kinyitott nekem a fiú egy ajtót, és hagyta, hogy belépjek. Reménykedtem, hogy magamra is hagy, de csak azután zárta be az ajtót, hogy ő maga is a szobában tartózkodott már.

- Úgy aggódtam- tört fel belőle, és közelebb lépett.

- Mégis miért?- vontam fel a szemöldökömet, ezzel távolságtartásra ösztökélve.

- Fogalmunk sem volt, hol lehetsz… figyelj, Sun In…- nyúlt a kezemért, de elhúztam előle- Nagyon sajnálom azt a reggelt. Csak felidegesített, hogy azt hittem, megcsalsz, és pont…. szóval pont vele, és…

- Elhiszem. És gondolatban meg is tettem- mondtam egyenesen.

- Hogyan?- nyilván nem ilyen válaszra számított.

- Nem vagyok olyan ártatlan, mint hiszed. Jobb lesz, ha ezt befejezzük!- fordítottam neki hátat.
- Hogy mi van?
- Nincs ennek semmi értelme!- sóhajtottam

- Nem!- fakadt ki- Még csak most kaptalak vissza! Nem csinálhatod ezt. Mi történt veled? Olyan vagy, mint akinek kimosták az agyát. Teljesen irracionálisan viselkedsz… A nagybátyád beszélte tele a fejedet hülyeségekkel?

- Hagyjátok már abba!- csattantam fel- Mondtam, amit mondtam!- a hangom erős volt, de éreztem, hogy egy könnycsepp kúszik az arcomon- Nem tudom tovább előadni, hogy együtt tudok veled lenni. Nekem ez nem megy…

Éreztem, hogy megragadja a vállam, és szembefordít magával.

- Suzy mondta?- kérdezte hűvösen.

- Te meg miről beszélsz?- csodálkoztam, ezzel végre a saját érzésemet víve az arcomra.

- Szóval nem mondta… akkor tényleg igaza volt. Te nem engem szeretsz. De nem kell messze keresni a másikat, igaz?- horkantott fel, majd elengedett, és hátrált pár lépést- Miért kell mindennek ilyen elcseszettnek lennie?- túrt a hajába.

- Sajnálom, Sapó…- hajtottam le a fejemet.

- Ne, ne mondd ki ezt a rohadt nevet!- csattant fel- Én… bebizonyítom neked, hogy… hogy nem vehetsz semmibe engem sem. Most… elmegyek, gondoljuk ezt még át, jó…?- majd kifordult az ajtón.

- Ez az egyetlen, amire most nincs időm…- suttogtam a csukott ajtónak.

*

Csak feküdtem a vendégszobában az ágyon, nem jött álom a szememre.
Hívtak páran, gondolom a magánakcióm miatt, de nem vettem fel. A nagybátyám nem lépett velem kapcsolatba, de nem is volt a tervben. Hisz már minden lépését kívülről fújtam.
Remegtem a magamra kényszerített szereptől, undorodtam a szenvtelenségem miatt. Legszívesebben kirohantam volna, hogy megöleljem Changjo-t, és a vállán sírjam ki magam, amiért lehet, hogy elvesztjük Jessie-t. Legszívesebben L.Joe mellé bújtam volna az ágyába, legyek bármekkora ribanc, őt akartam, és legszívesebben életem végéig kértem volna a bocsánatot Sapótól, amiért ezt tettem vele…

Kopogás szakított fel a gondolataimból. Nem akartam őket látni így, ezért nem válaszoltam, de csak benyitott a kint álló személy. Halk léptek voltak, és azonnal megcsapott a parfümje.

- Miért jöttél?- ültem fel, hogy NaEun-re nézzek.

- Te aztán nagy bajt kanyarítottál magad köré- ült le a faragott ágy szélére.

- Hidd el, tisztában vagyok vele…

- Szakítottál C.AP-pel?- kérdezte akár kedvesnek is nevezhető hangon.

- Nem volt soha sem rendes kapcsolat- sóhajtottam, hátha így hamarabb elmegy, de nem mozdult- Nem tudod, hogy mi történt közte és Suzy között?- jutott eszembe, hogy legalább ezt megtudjam, hisz bökte már rég a csőrömet.

- Szerintem az egyetlen vagy, aki nem tudja. Régen csak úgy repkedtek körülöttük a szikrák. És nem az olyanok, mint most. Szóval bejöttek egymásnak. Suzy 16 volt, mikor az egyik fogadáson… hát lefeküdtek egymással. De C.A.P, aki belátta, hogy nem hozhatja a baját Suzy fejére is, hisz kedvelte, ezért utána ott hagyta. És ez nyilván a csajszikánknak nem esett jól. Nagyon berágott, és ilyen jégkirálynő lett. De hát érthető… gondolj csak bele, milyen érzés lehetett neki titeket is nézni. Biztos érezhetett még valamit. Csak te vagy olyan bolond, hogy nem láttad, milyen fájdalmat okozott ez az állítólagos barátnődnek… Persze, nem tudhattad…- vont vállat lazán.

- Te jó ég!- suttogtam, és a halántékomra szorítottam a kezemet.

Nem lehet igaz! Még ez is… ha ezt tudom, sosem jöttem volna össze vele. Hisz a barátnő exe tabu terület, nem igaz? Hát miért nem mondta? Ó, igen, a fene nagy büszkesége miatt… ez több, mint felháborító…

- Gyűlölöm magamat…

- Hogy mi?- mikor a lány visszakérdezett, akkor jöttem rá, hogy hangosan is kimondtam.

- Menj el kérlek…- kértem, de nem mozdult- Azt mondtam menj el!- kiáltottam, pontosabban visítottam ingerülten, mire felállt, és az ajtó felé sétált.

- Sajnálom, Sun In… mindent sajnálok…- fordult vissza onnan, és kisietett.

Egyedül hagyott… egyedül… Csak én, és a könnyeim, amiről azt hittem, már nincsenek többen. De önmagukat szaporították. És én lassanként megfulladtam belé.

*

A telefonomra néztem. Este tizenegy volt, és a ház elcsendesedett. Egy pillanatra sem tudtam elaludni, egyre csak a mai nap járt az eszembe. Mennem kellett, nem maradhattam. Magamat akartam csalinak használni, nem másokat. Indulnom kellett.

Magamra vettem a pulóveremet, és lassan az ajtóm kilincsére fontam az ujjaimat. Lenyomtam, és kiléptem a sötét folyosóra.

Senkit nem láttam, így tettem egy lépést.

- Annyira sejtettem…- hallotta a sötétből. Azonnal megpördültem. A folyosó ablakain beszűrődő fényben kivehettem egy alaknak a körvonalait, aki a földön ült, az ajtóm mellett, és az egyik lábát lazán felhúzta. De mihelyst látta, hogy észrevettem, felállt, és elém sétált, és én ismét belekerültem a hamisíthatatlan L.Joe bűvöletbe.

- Hova indultál, édesem?- kérdezte kissé hidegen. Nyilván ez volt a válasz a viselkedésemre.

- Nem kell azt tudnod…- suttogtam, hogy ne hívjuk fel másnak a figyelmét magunkra.

- Dehogynem, tudnom kell. Hát nem emlékszel, hogy együtt éljük túl?- a hangja kicsit gunyoros volt.

- Le akarom vezetni a feszültségemet, sétálni indultam- vontam vállat.

- Remek! Csatlakozhatok? Bennem is van egy adag feszültség- nyújtózott egy nagyot.

- Nem hinném, hogy jó ötlet- motyogtam, mire magához rántott.

- Akkor min vezessem le a feszültségem, kisanyám?- suttogta az arcomba, amitől megborzongtam.

- Törj szét egy poharat…

- Egy egész készlet látta már a kárát- hajolt még közelebb. Te jó ég.

- Oké, menjünk!- préseltem ki magamból, mire azonnal elengedett, és elindult halkan a lépcsőn lefelé. Hát ez meg mi a fene volt? Rájött, hogy ezzel a technikával mindig letarol, és bármibe beleegyezek? Micsoda mocsok disznó…

De mégsem fordultam vissza, követtem az előszobába.

Ugrott a mostani tervem, nem tehetek most mégsem semmit…

Ledobtam a telefonomat az előszobaszekrényre, miután lenémítottam, hogy most senki ne lássa, merre vagyok, hadd higgyék azt, hogy maradtam Bang miniszterék házában. Itt senki nem merne bántani… még az sem, aki esetleg áruló.

- Pontosan hova is akartál menni?- kérdezte rám nézve, míg én is felvettem a kabátomat.

- Egy utolsó estét akartam eltölteni Yoo Ji Min-ként-fúrtam tekintetemet az övébe.

- Ebből ki nem maradnék…- ezúttal nem volt gúnyos a hangja, mintha teljesen komolyan gondolta volna. Ki is száradt hirtelen a torkom, és nem tudtam neki mit mondani, így elfordultam tőle.

- Felőlem…- valami ilyesmit morogtam.

Az udvar csöndes volt, senki nem volt odakint. Meg is indultam volna az ösvényen, de L.Joe visszarántott az ajtóhoz.

- Mozgásérzékelő miatt a lámpa azonnal felkapcsolna, és az lehet, hogy feltűnne. Mivel nem éppen szabad kilógnunk, ezért máshol megyünk- ujjainkat szinte öntudatlanul összefűzte ujjainkat, és húzott maga után, szorosan a ház falához lapulva, a hátsókert felé. Nem kapcsolódott fel lámpa, így hamar hátra kerültünk.

- Itt könnyű átmászni a kerítést. Itt szöktünk ki régen is- suttogta a fiú, fellépett egy kőre és könnyedén átlendült a kerítés felett, hogy a másik oldalon lehuppanjon.

Némán követtem a példáját, és hamar én is a másik oldalon találtam magamat.

- Valamire csak jó vagy te is!- somolyogtam kis mosollyal, majd elindultam az úton.

- És még én vagyok a skizofrén…- morogta.

- Hallottam, seggfej! Mondtam, hogy ma utoljára vagyok Yoo Ji Min!

- Akkor én meg rohadtul kihasználom a helyzetet- vigyorgott.

- Nem vagy te semmilyen helyzetben- löktem meg a vállammal, majd gyorsabbra vettem a tempót, hogy ne érjen utol a bosszúhadjárata.

- Dehogynem… bár úgysem mersz eljönni velem most a belvárosba…

- Miért ne mernék?- néztem rá vissza összehúzott szemekkel.

- Mert nem vagy te olyan frankó csaj, hogy emberek közé mernél menni a mai mutatványod után- utalt a tv-re.

- Dehogynem. Menjünk a belvárosba!- csaptam le a labdád, mire elvigyorodott.

- Belementél…

- Mibe?- értetlenkedtem.

- Az „úgysem mered” játékba- kiértünk egy kicsit forgalmasabb útra, és leintett a fiú egy taxit, és kinyitotta előttem az ajtót- Yoo Ji Min-nek kijár, ha ma kinyírod… Legyen szép az utolsó napja, na pattanj be!

Nem tudtam hová tenni a fiú viselkedését. Túlságosan felszabadultnak tűnt, és ő amúgy nem volt ilyen. Rohadtul nem volt ilyen, és ez összezavart.

- „Úgysem mered” játék?

- Igazából nincs ilyen- nevetett fel- De jó játszani az idegeiddel. Már feltűnt, hogy olyan makacs vagy, hogyha megkérdőjelezik a bátorságodat, mindenbe fejest ugrassz!- dőlt hátra gúnyos mosollyal. Helyes, sínen vagyunk. Erre fel volt a tettetett kedvesség. Hogy idegesítsen. Miért kell nekünk mindig egymás vérét szívnunk? Miért éltet minket ez? Micsoda elfuserált történet a miénk…

Csak néztem hátradöntött fejét, és lehunyt szemét. Milyen tökéletes szobor lenne belőle.

Megráztam a fejemet, és kibámultam az ablakon, és láttam a kivilágított várost elsuhanni mellettünk.

Nem is tudom, mennyit utaztunk, mikor megállt a taxi, és láttam, hogy Hongdae-be kerültünk Itt nem volt éjszaka, itt mindig volt élet. Utcazenészek, fiatalok csoportjai…

- Miért ide jöttünk?- néztem a fiúra. Hisz ő találta ki, hogy hová menjünk.

- Illett Yoo Ji Min utolsó napjához ez a hely- vont vállat.

- És ha én csendben akartam volna elmélkedni? – fintorogtam rá, és a fejemre húztam a kapucnit. A mai alakításom után ugyanis tényleg híres lehettem.

- Akkor maradhattál volna a szobádba is, nem gondolod? Na gyerünk!- intett.

- Hé, ez az én szabadidőm, én osztom be. Te csak a pótkerék vagy. Oda és akkor megyek, mikor akarok!- robogtam el mellette, vagyis ez volt a szándékom, mikor megragadta a karomat, és visszahúzott magához. Megint túl közel kerültem hozzá.

- Úgysem mersz meginni velem valamit- húzta féloldalas mosolyra a száját.

- Úgysem mersz te fizetni!- vágtam rá azonnal. Tudom, nem a legjobb riposzt volt, de ez jutott először eszembe.

- Hamar ráéreztél!- vigyorgott- Csak természetes. Ha már egyszer randizunk, én fizetek!

- De mi nem is randizunk!- néztem rá elhűlve. Komolyan, még Jessie-t is képes volt velem feledtetni....

- Azt hittem, hogy csak Yeon Sun In foglalt, és Yoo Ji Min nem…- biccentette félre a fejét.

Az igazság az volt, hogy már mindkettő szabad volt… Vagyis szerintem… Nem tudom, mire gondolt Sapó… de azok után, hogy nem volt őszinte Suzy-ról… nem tudnám újra megcsókolni abban a tudatban, hogy a barátnőmet olyan undorító módon otthagyta…

- Akkor sem randizunk!- jöttem zavarba, és elindultam volna az első bár felé, de megtorpantam- Én nem is vagyok elég idős ehhez…- motyogtam.

- Persze… van, aki még kiskorú itt- húzta az agyamat gúnyosan- Várj egy percet!- majd elfutott egy italos sátor felé, és két perc múlva a kezében két- két üveg soju-val tért vissza.

- Nesze, igyál!- nyomta a kezembe az egyiket.

- És te ezt komolyan randinak nevezted volna?- röhögtem rá hitetlenül.

- Ez a sajátos vonzerőm…Mondjak esetleg romantikus dolgokat?- hajolt közel hozzám, és a kezével félreseperte a hajamat- Jimmy! Én…- láttam a szemén, hogy most nagyon lázasan töri a fejét, hogy valami romantikus dolgot nyögjön be, de egyszerűen elakadt. Pár másodpercig bírtam is, majd kitört belőlem a nevetés.

- Nem a te szakterületed… NaEun-t hogy csavartad az ujjaid köré?- kortyoltam az italba, és azonnal éreztem azt a jellegzetes körömlakklemosó illatot, ami ezt a piát jellemezte. Alattomos volt, mert észre sem vette az ember, hogy mikor száll a fejébe.

- Vannak, akik a rosszfiúkra buknak…- vont vállat, és elindultunk a sétálóutcán.

- Annyira mégsem bukhatott, ha utána otthagyott egy olyan rendes srácért, mint Henry…- húztam az agyát- Amúgy a történet után, azt hittem, hogy jobban fog idegesíteni, mikor visszajött NaEun…

- Volt, ami elterelte a figyelmemet róluk. Amúgy biztos, hogy azóta is időzített bomba lennék a közelükbe. Már igazán nem is idegesít.

- És mi volt az, ami elvonhatta a figyelmedet?

Nagyot húzott az üvegből, és kicsit el is fintorodott.

- Nem mindennap próbálnak az ember életére törni, és…- nem folytatta a mondatot, de nyilvánvaló volt, hogy rám gondolt- Na, menjünk, Jimmy!

Végül csak bolyongtunk az utcákban, le-leálltunk egy egy utcai árusnál, és már az üvegek is a vége felé jártak. Egyre jobb lett a kedvünk.

Furcsa volt mindenképpen, de nem bántam, hogy végül ez lett az estémből. Jól éreztem magam, hülyeségekről beszélgetve, egyszer sem említve, hogy mit is tettem tulajdonképpen. Nem is akarta tudni talán…

- Iskolaidőben alkoholizálunk!- nevettem.

- Az iskolát is kinyírta a mai napon Sun In- ütött egy aprót a vállamba- De nem bánom, nem bírtam azt a helyet! Sokan hálásak lesznek.

- Úgysem mered hangosan kimondani, hogy le vagy kötelezve nekem!- löktem meg egy kicsit.

- Imádlak, Jimmy, amiért kitetted magadat ennek!- ordított bele az éjszakába iszonyat hangosan, hogy a közelben járók mind furcsán néztek ránk, és nagy ívben kikerültek minket.

Felnevettünk, ez már bőven az alkohol hatása volt. Elfogyott az utunk közben, és azon gondolkoztam, hogy kéne már az utánpótlás. Nyilván ő is erre gondolt.

- Tudod… olyan vagy, mint a soju- nevetett fel- Nem ízlik, nem szeretem. De valamiért, ha iszom, jobb lesz, és minden korty után többet akarok. Mikor vége van, nem akarok többet ránézni, mert csak a fejem fáj tőle, de újra ott kötök ki, hogy megint a kezemben van az üveg. Érted ezt te?

- Alkoholista vagy, hogy mindig a kezedben van az üveg?- pislogtam rá értetlenül. A beszéde kicsit összemosódott.

- Hasonlat volt…- sóhajtott lemondóan, de ugyanakkor jól szórakozva a részegségemen- Sok volt ez neked. Gyere, sétáljunk egyet, jobb lesz!- majd megragadta a kezemet, és húzott maga után. Én legszívesebben szóltam volna neki, hogy lassítson, hogy a fejemet a vállára hajthassam, miközben sétálunk. Nem tudom, honnan jött ez a késztetés, de elég erős volt.

- Úgysem mersz végigmenni azon!- mutatott egy korlát felé, ami nem messze volt tőlünk.

- Kihívás elfogadva!- majd felpattantam a korlátra, ami nem volt túl keskeny, és pár lépéssel a végére is pattogtam, elégedett vigyorral. Nem éreztem, hogy szédülnék.

- Na, ugorj!- biccentett, kitárva a karját, hogy oda essek.

- Úgysem mered, hogy nem kapsz el!- nevettem.

- Így igaz!- vágta rá.

- Nem, ilyenkor be kell bizonyítanod, hogy mégis!- mutattam rá vádlón.

- Mióta írod te az én játékom szabályait? Gyerünk, Jimmy, ne akarj odafagyni, hűvös van!

Erre lehuppantam a korlátról, de hirtelen megtántorodtam, és még jó, hogy a fiú tényleg ott volt, mert így neki estem.

- Szerencsétlen…- morogta, és ekkor vettem észre, hogy megint túl közel van az arca. Még a szeme alatt lévő anyajegyeket is láttam. És hirtelen ötlettől vezérelve, mikor megláttam az utca végén egy társaságot, nevetve kezdtem:

- Úgysem mersz megcsókolni e…

De nem tudtam folytatni, olyan gyorsan akadályoztak meg benne. Ajkaimon éreztem L.Joe, ezúttal valóban alkohollal itatott ajkait. Meglepődtem, mert egyáltalán nem ez volt a terv, de mikor átölelt, szorosan magához szorítva, és finoman csókolta az ajkaimat, feladtam, és teljesen átadtam magam a rövid, de annál intenzívebb csóknak. Elolvadtam a karjaiba, hiába volt már tényleg nagyon hideg az éjszaka. Hamar el is vált tőlem, és úgy nézett rám, mint aki elismerést vár.

- Egy ahjummát…- motyogtam.

- Mi van?- ráncolta a szemöldökét.

- Nem mernél megcsókolni egy ahjummát…- suttogtam még mindig a csókjától részegen.

- Hát…nem kéne ilyen félreérthetően fogalmaznod… amúgy meg egy nap az leszel- nevetett fel, és hajolt ismét közelebb, hogy a homlokát az enyémnek támassza.

- Most mi lesz?- kérdeztem mosolyogva, szinte ugyanazt a levegőt kapkodva, amit ő.

- Mi legyen?- a szemeibe láttam akkor hirtelen mindent, amit akartam. Tudtam, hogy ő kell nekem.

- Tedd széppé az utolsó estémet- suttogtam, és újra az ajkára hajoltam, hogy újabb csókba hívjam. Ha meglepődött is, nem mutatta, azonnal viszonozta. Kezeit arcomra futtatta, így tartotta fejemet, egyre szenvedélyesebbé válva.

Úgy éreztem, hogy sosem tudnám megunni, hogy őt csókolom, egyszerűen túl jó volt, túlságosan is… felemelő. Mintha ezerfelé robbant volna a világ, és csak mi ketten maradunk volna a detonáció közepén.

- Úgysem mered velem tölteni az éjszakát- suttogta a számra.

- Megint tévedtél…- suttogtam vissza teljesen átszellemülve, mire abbahagyta a csókjait, de nem távolodott el, így ajkaink még mindig egymásnak súrolódtak a szavak formálásakor.

- Tényleg?- vigyorodott el sokat sejtetően.

- Ma este a tiéd vagyok!- nevettem fel a helyzet, és a mondataink nyálasságán, ami egyáltalán nem illett hozzánk.

- Nem vonhatod vissza!- motyogta, majd megragadta a csuklómat, és húzni kezdett maga után. Kicsit kóválygott a fejem, de tudtam követni. Egy épület előtt állt meg, időm sem volt megnézni, milyen hely, mert behúzott az ajtón. Egy furcsa, unott arcú bácsika ült egy pult mögött, ami talán recepciónak számított. L.Joe mondott neki valamit, én addig szemrevételeztem a kicsit málló vakolatot az előcsarnokban, de aztán L.Joe ismét összekulcsolta kezünket, és egy lépcsőn húzott fel, az első emeletre. Nagyjából akkor esett le, hogy milyen helyen vagyunk, mikor belökte az egyik ajtót.

- L.Joe, te tényleg egy love motelbe hoztá…?- akadtam volna ki, mikor belülről az ajtónak tolt, és ismét az ajkaimra tapadt. Nem kellett sok, hogy meggyőzzön, nem is vagyok igazán mérges rá, a dolgok ilyentén alakulása miatt. Azonnal hajába vezettem az ujjaimat, és hagytam, hogy nyelvével is betörjön a számba, közben lelökve rólunk a kabátot, és rólam a cipzáras pulcsit is.

- Nem tudom, hogy vagy vele…- nézett mélyen a szemembe- De én nem bírtam volna ki hazáig. És pláne felverni sem akarok senkit… - szemeiből sugárzott, hogy legszívesebben most azonnal felfalna. Ilyen leplezetlenül még sosem nézett rám- De ha nem akarod, akkor…- szívta be ajkát, mintha maga sem akarná kimondani. Egy pillanat alatt láttam, hogy az arca a régi lesz, hirtelen elszállt a rózsaszín köd róla, és hátrált pár lépést, egészen az ágyig, amire magatehetetlenül lehuppant- Már megint megőrültem. Mit teszel te velem?- nézett rám számon kérően.

Közelebb sétáltam hozzá, közben a bokacsizmámat is lerugdosva, és az ölébe huppantam, nyakában összefonva a karomat, és közelebb csúsztam hozzá. Tudtam, hogy ezt soha többé nem tehetem meg, így nem volt veszíteni valóm.

- Akarlak- vágtam rá, végig sem gondolva- Nagyon is akarlak!

Egy pillanat alatt ragadta meg a csípőmet, és máris az ágyon hanyatt fekve találtam magamat, ahová szorított.

Még időm sem volt szétnézni eddig a szobában, csak a szemem sarkából láttam hogy egy egységes bordó árnyalat játszott fontos szerepet. De igazából ez egy cseppet sem érdekelt abban a pillanatban, mikor a fiú ilyen intenzitással nézett a szemembe.

- Csak hogy tudd… van, amiért még mindig nagyon utállak!- és ismét az ajkaimat kezdte el tépni, majd végigcsókolta az egész arcomat, állam vonalát,  a nyakamat, amitől hirtelen szaporábban kellett vennem a levegőt. Megfogtam a pólója alját, és egy kis segítséggel kihámoztam belőle.

- Ha bármelyik anyám látna, kitérne a hitéből…- kuncogtam magamban, felsőtestét pásztázva- Hogy pont egy love hotelben veszítsem el a szüzességemet…- valamiért nagyon mókásnak gondoltam az adott pillanatban a dolgot, de ő megállt a nyakam csókolgatása közben.

- Te tényleg sosem voltál még férfival? Tudnám, hogy lehet ez… Én Min Soo helyében…

- Sapó egy úriember volt!- nevettem továbbra is.

- Igen, valóban!- fintorgott- Mert ő nem tudta, mi kell neked…- Megborzongtam ismét, ahogy végigsimítottam karján.

Majd a világ leghülyébb részeg mondatát nyögtem be.

- Csíkos zokni van rajtad…

Kicsit összeszűkítette a szemeit, nyilván a mögöttes tartalmat kereste, ami nem nagyon volt most, majd felröhögött.

- Ja, az alsónadrágom meg pöttyös. De a te melltartód...!- majd egy pillanat alatt lerántotta a felsőmet, és végigsimított az oldalamon- Sima fehér, még csak csipke sincs… totál kiábrándító- fintorgott, majd mikor rácsaptam a karjára, nyomott egy csókot a hasamra, majd a mellkasomra párat, amitől elpirultam.

- De vajon harmadjára sikerül e leszedni rólam többet is?- vontam fel a szemöldökömet kacéran.

- Nem is hagyom rajtad sokáig ezt az ocsmányságot- majd hátranyúlt a melltartómhoz, és elkezdte keresni a kapcsod, de nem nagyon ment neki. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.

- Te szerencsétlen!- szóltam rá, mikor láttam, hogy nagyon nem boldogul- Ez elől kapcsos!- rázkódtam tovább a nevetéstől.

- Erről beszélek… neked még a melltartód is abnormális- fújtatott egyet, majd nyilván már zavarta a nevetgélésem, ezért ismét nyomott egy hosszú, édes csókot a számra.

- Jimmy!- nézett a szemembe utána, és már abban a pillanatban tudtam, hogy tényleg csak az övé lehetek, senki másé. Ma éjszaka biztosan. De csak egy éjszaka…- Én ezt komolyan gondolom…- tényleg biztosnak tűnt a dolgába, így elmosolyodtam, és felemelve a kezemet végigsimítottam szép arcán, és száján.

- Én is, Byung Hun!

*

Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat cirógatja. Fintorogtam egy kicsit, hogy hátha valami szösz, ami ettől menekülni akar, de halk nevetés jött mellőlem, így muszáj volt résnyire nyitnom a szememet. Talán hiba volt. Hirtelen utáltam az összes lányt, aki erre a látványra ébredt már… vagyis NaEun-t egészen biztosan…

- Hogy vagy?- kérdezte L.Joe, kissé rekedtes hangon. A takaró alól kilógott a meztelen karja, amivel a hajamat piszkálta.

- Hogy lennék? Tegnap sokat ittam, rémesen sajog a fejem..- kerültem ki a témát, amit mondjuk nehéz volt, hisz tudtam, hogy a takaró alatt nagyon semmi nincs rajtam. Ahogy eszembe jutottak a tegnap esti események, éreztem, hogy elönti a vér a fejemet. De javamra legyen mondva, nem ugrottam ki az ágyból visítozva, még csak eszembe sem jutott.
Nem is képzelhettem volna el jobb első alkalmat, mint... vele. Akibe abnormális módon kicsit beleszerettem.

- Szóval mindenre emlékszel…- nevetett fel, az édes és a gúnyos hangnem furcsa keverékén. De ha ez utóbbi nem jelent volna meg, nem is ő lett volna- Nem is gondoltam, hogy ilyen vagy az ágyban… Ilyen fáradhatatlan…- gondolkozott el, mire a karjára csaptam volna, ha nem fogott volna le, és nem nyom egy csókot a számra.

- Ez nem kéne…- motyogtam zavarban, jobban magam köré vonva a takarót.

- Már miért ne… egy ilyen éjszaka után ez a legkevesebb…- vonta fel a szemöldökét.

- Éppen ez az… már reggel van. Letelt az utolsó estém- komorodtam el.

- Ne kezd már megint!- sóhajtott fel mérgesen. Már visszavágtam volna, mikor valahonnan a szoba közepéről hallottam egy telefon alapértelmezett ébresztőhangját.

- Az enyém is így csörög...- jegyeztem meg szórakozottan.

- Ez a tiéd- vont vállat a fiú, mire egy világ fordult meg velem.

- Hogy mi? Én a Bang lakásban hagytam- ráztam a fejemet. Igen, ott hagytam, még ki is volt kapcsolva… de az ébresztő még kikapcsolt állapotában is szól…

- Igen, láttam, hogy ott hagytad, ezért tettem el. Azt hittem, hogy véletlen maradt ott.

- A rohadt életbe- pattantam ki az ágyból, és nagyon gyorsan kezdtem magamra kapkodni a ruhákat, amiket a fiú tegnap olyan nagy vehemenciával rángatott le rólam.

- Most meg mi a bajod?- hallottam, hogy a hátam mögött a fiú is hasonló tevékenységbe kezd, de nem néztem hátra, hogy erről meg is bizonyosodjak. Csak, mikor a pólómat húztam vissza magamra, akkor néztem hátra. Pont az övét csatolta be. És elég ingerülten nézett rám.

- Öröm volt veled tölteni az estét- kaptam fel a kabátját, hogy kihalásszam a telefonomat a zsebéből, ami valóban ott volt. A francba!

- Mi a halál ütött beléd?- ragadta meg a karomat, és erősen szorította.

- El kell mennem. Azonnal!- rángattam a kezemet, de nem eresztett.

- Magyarázd el, az isten szerelmére!- nyomott a falnak ingerülten, de ezúttal nem volt olyan romantikus a dolog, mint tegnap este.

- Ez rohadt nyomkövető van a telefonomban. Azért hagytam otthon!- fakadtam ki- Szerinted miért vették el a telefonomat? Lehallgatnak, és lekövetnek…

- Akkor azt azonnal ki kell dobnod…- próbálta volna elszedni a telefonomat, hogy tönkre tegye, de nem engedtem.

- Nem! Szükség van rá.

- De így rád találnak.

- Pontosan. Most pedig engedj, el kell vinnem valamit…

- Hová? És mit?- lett egyre idegesebb. Hát igen, az idilli pillanatok írmagja sem maradt.

- Vásárra. A bőrömet…- belebújtam a kabátomba.

- Nem engedlek...- rázta a fejét hitetlenül a fiú.

- Nincs választásod! Nézd, szép éjszaka volt, tényleg örülök, hogy megtörtént. De ennyi volt. Köztünk amúgy sem lenne soha semmi több- mélyen a szemébe néztem, míg a következőket mondtam- Azt hiszed, hogy beléd szerettem? Vagy hogy már örökre magadhoz láncoltál? Mondtam, hogy alig várom, hogy ne kelljen titeket látnom sem. Éppen ezért, eressz el!- sziszegtem, igyekezve, hogy ne hulljon egyetlen könnycseppem sem ki, míg ő látja. Eleresztett, és hirtelen eltűnt az arcáról minden érzelem. Vagyis minden pozitív.

- Hát akkor menj, ahová akarsz, nyírasd ki magadat, és csinálj magadból mártírt! És a tegnap este… csak egy tőrdöfés volt részemről a drága barátodba. Megígértem neki, hogy legközelebb megfektetlek, hát megtörtént. Min Soo biztos mosolyogni fog, ha megtudja…- tekintete szinte meggyilkolt.

- Nem számít!- suttogtam, kényszeredett mosollyal, magam mellé szorítva remegő kezemet- Már nem számít!- majd ellökve magamtól, kisiettem az ajtón.

Alig jutottam ki a love motelből, éreztem, hogy remeg a telefonom.

- Igen, Yoo elnök?- vettem fel fáradtan, sírástól remegő hangon, mikor láttam, hogy Ricky apja az. Ő is tudott még a tervünkről. És végülis… így még jó is, hogy a telefon kéznél volt.

- Ji Min… vagyis Sun In… itt vagyok a nagybátyád lakásán.

- És?- kérdeztem vissza kicsit ingerülten. Kisebb bajom is nagyobb volt, mint hogy hol van.

- Ji Min… a nagybátyád... halott. Valószínűleg meggyilkolták…

Egy másodperc… két másodperc… három másodperc…

Leejtettem a kezemet, és a földre rogytam, kitágult szemekkel.

- Nem…- suttogtam- Az nem lehet…- éreztem, hogy kavarog a világ.

Lassan felkapaszkodtam, egy korlát segítségével, és az út felé indultam, ahol láttam egy taxit állni. Talán más hívta, de én beültem hátra.

- Hová lesz a fuvar?- hallottam a kicsit reszelős férfi hangot.

- Én…- motyogtam, mert hirtelen nem tudtam, hova is mehetnék- Én… én nem is tudom…

- Nem kell aggódnia!- hirtelen hallottam, ahogy az ajtók zára kattan, ezzel csapdába ejtve, majd a sofőr beindította a kocsit, de még hátraszólt gúnyos hangon- Úgysem oda mentem volna.