/Sziasztoook! Hát nem mondom, hogy a tempóm valami überrapid, de most itt volt a karácsony, sok kaja, meg angyalkák, aztán átgaloppoztam az Alföldön Nyiregyre a nagybátyám esküvőjére, ahol hajnali ötig mulatozott a táncos lábú családom... Így sok dolog összejött, amiért nem volt időm leülni írni, meg nem is voltam biztos a résszel kapcsolatban, de már ez van :) Nagyooon jól esett, amit írtatok a múltkor, köszönöm, hogy ennyien szeretitek. És a múltkor pillantottam rá az oldalmegtekintésekre... hát... köszönöm <3/
Chapter 23
Apák vétke
Pislogtam rá vagy kettőt. Sun In…
- Egészen biztos benne?-
kérdeztem finoman puhatolózva. Nem igazán rendített meg. Ha már nem az vagyok,
akinek eddig hittem magam, akkor olyan mindegy, hogy két perccel korábban
láttam meg a napfényt, vagy sem. De azért a nevemet mégis tudni akartam.
- Az ujjlenyomatotok 100%-os
egyezést mutat. Igen, te vagy Sun In…
Bólintottam egyet, és akaratlanul
is L.Joe arcára néztem. Engem bámult. Csalódottan.
Azt hihette, hogy visszakapta a
lányt, akit szeretett, de nem. Csak én voltam. A nővére annak a lánynak. Nem
voltam az a szeretetreméltó, bájos, mindenkivel kedves hugica. Én a jóval
kevésbé érdekes nővér voltam. Ezt láttam az arcán. Majd ahogy észrevette, hogy
figyelem, arcára varázsolt egy kis gunyoros mosolyt, majd a továbbiakban
rezzenéstelenül ült, és bámult rám. Minden a régi lenne? Nem akartam… De miért?
C.A.P arcára pillantottam. Úgy
nézett rám, mintha valami csoda lennék. Mint aki nem hinne a szemének.
Mosolygott. Rám. Úgy éreztem, hogy ennyi érzelemtől legszívesebben
felrobbannék. Menekülni akartam, de már nem volt hová. Ott ragadtam közöttük.
- Remélem, ezek után elmagyarázza
a helyzetet!- néztem vissza a miniszterre.
- Alig várom. Még megvizsgál egy
orvos, és ha elenged, akkor elviszünk magunkhoz.
Bólintottam. Ezek után mintha
mindent felpörgetve láttam volna. Bejött pár orvos, kérdezgettek dolgokat,
amikre tudattalanul válaszoltam. Nem figyeltem rájuk, csak bámultam magam elé.
Azt sem tudom, mikor mentek ki a többiek. Egyetlen egy dolog lebegett a szemem
előtt.
Sun In…
Yeon Sun In.
Ez a nevem…
Nem vagyok Yoo Ji
Min.
Mindenki becsapott.
A szüleim nem is a szüleim. Utálnom kéne őket? Miért hazudtak?
Végül átkötözték a szétvágott
kézfejemet, és azt mondták, mehetek. Automatikusan lépkedtem előre, mikor
megláttam a társaságot a váróteremben a székeken ülni. Sapó felpattant, és elém
lépett.
- Mehetünk, Sun In?- mosolygott
rám. Látszott rajta, hogy élvezi kimondani ezt a nevet. Pedig a legszívesebben
a képébe ordítottam volna, hogy ne tegye. Semmi nem fűzött ehhez a névhez, míg
őket igen. Mintha inkább lenne az övéké, mint az enyém. Mintha én is az övéké lettem volna.
Most éreztem magamat igazán
senkinek. És senki is voltam.
- L.Joe hazament, de gondolom,
nem fogsz haragudni rá. Nem igazán akart maradni- lépett mellém DaHee egy
szomorkás mosollyal.
- Az ő dolga, hogy megy-e vagy
marad!- vontam vállat tettetett érdektelenséggel. Tettetett? Nem is tudtam.
Igazából belül kicsit fájt, hogy eddig annyira érdekelte, hogy ki vagyok, most
meg egyszerűen lelépett. A francba már, eléggé idegesített. Azok után, amin
keresztülmentünk… Az apjától biztos kapni fog otthon az engedetlenségéért. De
ez engem miért is érint?
DaHee belém karolt, és hagytam is
neki, hogy az ajtó felé húzzon. Már minden mindegy volt. Ha ott helyben elütött
volna egy kamion, hát lehet, hogy még én köszöntem volna meg. Úgy éreztem, a
világom ezer darabra esett.
- Tudod… - motyogta mellettem
halkan DaHee, hogy csak én hallottam- Én kicsit reméltem, hogy Sun Ah leszel…
Meglepett. Azt hittem, hogy utál,
Sun Ah, vagyis HaeSal meg mégiscsak a legjobb barátnője volt.
- Mégis miért?- kérdeztem kicsit
hidegen, mikor elértük a kórház bejáratát.
- Mert akkor bocsánatot kérhettem
volna tőled- sóhajtott.
- Tettél valamit Sun Ah ellen?-
csodálkoztam, kizökkenve az eddigi világfájdalmamból.
- Nem volt nagy dolog, mégis…
rosszul érzem magam miatta azóta, akárhányszor rágondolok, vagy ránézek
L.Joe-ra. Sosem fogja elfelejteni, mert neki is lelkiismeret furdalása van
miatta.
- És Sapó… ő, és Sun In…?-
kérdeztem meg halkan, míg az előttem sétáló fiú hátát néztem.
- Na ez nem volt teljesen
világos… de talán szerették egymást. Mármint így nézett ki nagyon. Min Soo
rajongott érted. Ezek után… eddig sem tűntél közömbösnek neki, de ha most
visszautasítod, azzal lehet, hogy nagy sebet vágsz rajta.
- Nem kötelességem szeretni senkit!-
mondtam kicsit bizonytalanul. Szembe fordult velem, mert elértük időközben a
kocsit.
- Adok egy jó tanácsot. Akárkit
is szeretsz, ezek után csak egy ember ne legyen. L.Joe. Így sincs a legjobb
viszonya a bátyámmal, ne tedd jobban tönkre ezt. Ő is tiszteletben fogja
tartani a határokat, bármi történt is köztetek eddig.
- Semmi nem történt köztünk!-
csattantam kicsit hangosabban a kelleténél, hogy Sapó is hátrafordult kérdően.
- Csak elmentem hozzájuk, azért
voltunk együtt. Egyikünk sem bízott a másikban, ezért akartunk kideríteni
dolgokat. Egymást támadtuk hátba. Az álcánk a közös beadandónk volt, ezért
mentem el hozzájuk tegnap. Csak aztán megjelent az apja, és… és… mi eljöttünk.
A hotelbe. Innen már tudjátok- vontam vállat.
- Ezt komolyan mondod?- vékonyította
el a száját a fiú.
- Igen, mi ebben olyan nagy
szám?- tártam szét a karomat, kicsit félresikerült nevetést produkálva.
- Az, hogy ezt egy szóval sem
említette, az a seggfej!
- Kötelessége mindenről
beszámolni?- vontam fel a szemöldökömet.
- Most te őt véded?- döbbent meg
Sapó.
- De… dehogy. Mi utáljuk egymást.
Ha Sun Ah lettem volna, biztos, hogy… biztos, hogy már kezdetektől jóban
lettünk volna, még ha nem is emlékszem semmire. Mint ahogy veled jóban vagyok…
azt hiszem- néztem fel kicsit szerencsétlenül rá, mire egy mosoly terült el az
arcán, és egy mozdulattal magához húzott, és az ölelésébe zárt. Meglepődött
kicsi nyikkanás hagyta el a számat, de nem löktem el magamtól. Pedig eszembe
jutott, hogy talán az lenne a legjobb. Most mindenkitől meg akartam tartani a
két lépés távolságot.
- Annyira sajnálom, hogy ez
történt veled- suttogta a fülembe- Hogy így kellett kiderülnie. De annyira
hálás vagyok az égnek, amiért életben vagy, Sun In… Mikor azt hittem, hogy
meghaltál… Borzalmas volt- fonta szorosabbra az ölelését, amitől minden
porcikám hozzápréselődött. De az igazság az volt, hogy… Jó érzés volt ott
lenni. De ő most egy másik lányt ölelt magához, aki lehet, hogy egyszer én
voltam, de már egyáltalán nem. A francba, hogy bennem mindenki valami mást látott,
mint ami valójában voltam. De hagytam neki. Sőt. Én is felemeltem a kezemet,
hogy a hátára simítsam. A válla felett találkozott a tekintetem a húgáéval. Ő
csak egy szomorú mosolyt villantott rám, ahogy elnézett minket, majd beszállt a
kocsiba.
Egy torokköszörülésre rebbentünk
szét. A miniszter állt mellettünk, és felvont szemöldökkel nézett ránk.
- Menjünk mielőbb hozzánk.
Gondolom már nagyon kíváncsi vagy- mondta kimérten, és intett, hogy üljünk be
C.A.P kocsijába, míg ő a sajátjához ment, ahol már a sofőr várta. A hátsó
ülésre ültem Sapó húga mellé, egy kis gondolkodás után. Ma még egy rossz szava
sem volt hozzám, és ezt azzal hoztam kapcsolatba, hogy kiderült, hogy nem egy
egyszerű Yoo Ji Min vagyok…
Némán ültünk, bár néha találkozott
a tekintetem a visszapillantóban Sapóéval. egyszer a húga rá is szólt, hogy az
útra figyeljen, mert engem még sokáig láthat, de az életét félti.
Zavarban voltam. Nem tudtam,
hogyan viszonyuljak a fiúhoz, akin látszott, hogy mennyire oda meg vissza van a
gondolattól, hogy én vagyok az, akiről azt hitte, elveszítette. Mekkora elfuserált
forgatókönyv! Ennél jobbra nem sikerült odafent megalkotni?
Nem volt sok idő, míg odaértünk.
Azt vettem észre, hogy behajtunk egy kocsifelhajtón egy kertbe, amit a sötétben
nem tudtam kivenni. A ház nagyobb volt, mint L.Joe-éké, de hát ez el is várható
volt. Útközben újra el kezdett esni az eső, így csak berohantunk a házba,
mihelyst Sapó leparkolt az épület előtt. Így is megint csurom víz lettem, ezért
igyekeztem nem összecsöpögtetni az egész előszobát. Még szerencse, hogy nekik
is volt személyzetük, akik azonnal, mosolyogva, egy törölközőt nyújtották át.
Elmorogtam egy „köszönömöt” és körbe néztem. Gyönyörű ház volt ez is.
- Jártam itt korábban is?-
kérdeztem a mellettem álló két osztálytársamtól, kicsit beljebb kukkantva.
- Elég sokat- mosolygott C.A.P-
Szerettél itt lenni…
- Sun Ah utált…- motyogta DaHee.
- De ő nem Sun Ah- csattant fel a
fiú kicsit ellenségesen.
- Tök mindegy… még csak nem is
rémlik!- sóhajtottam. Időközben megérkezett a külügyminiszterék kocsija is. Intett,
hogy menjünk beljebb a házba.
- Gyere be az irodámba, Sun In…-
adta a kabátját az egyik komornyikszerzetnek.
- Kérem, hívjon Ji Min-nek!-
mondtam.
- Ji Min… legyen. Míg
hozzászoksz, nem akarlak olyannal terhelni, ami most túl nehéz. Gyere- intett,
hogy kövessem. A másik két osztálytársam is azonnal utánunk sietett,
de a miniszter hátra fordult- Ti maradjatok. Úgy könnyebb lesz!
Úgy tűnt, nem igazán fűlik hozzá
a foguk, hogy maradjanak, de végül kelletlenül rábólintottak. Sapó egy bátorító
mosolyt is küldött nekem. De ezzel most nem voltak kisegítve.
Letelepedtünk a dolgozószobába.
Igyekeztem minden egyes szegletét a szobának megnézni, de semmi… egy csepp sem.
Egy emlékdarabka sem tört a felszínre. Mi történt velem? Milyen baleset volt?
Nem is volt akkor igaz, amit eddig mondtak?
Végül a miniszter leült az
íróasztal mögé, és rám emelte bölcsnek tűnő szemeit. Sokkal könnyebb lett
volna, ha nem sugároz ilyen szimpatikus hatást. Akkor jobban tudtam volna
utálni a tetteiért.
- Szóval?- sürgettem meg a
magyarázatot, miközben az egyik alkalmazott belépett, és letett elém egy
gőzölgő csésze teát.
- Hol is kéne kezdenem?- vakarta
meg a tarkóját a férfi, mire megforgattam a szememet.
- Talán az elején. Kiindulópont,
alapkonfliktus, szemben álló felek, blablabla… - hadartam.
- Rendben…. Los Angelesben éltél,
igaz? Mennyire vagy képben a koreai történelemmel? Az utóbbi két évtized
pártpolitikai küzdelmével?
- Nagyjából, de sosem értettem
igazán a politikához…- mondtam, belekortyolva a még forró teába. Gyorsan le is
tettem, mert úgy éreztem, megégette a nyelvemet. Kiszúrtam egy bagoly alakú
könyvtámaszt, és azt kezdtem el szuggerálni. Nem akartam most a szemébe nézni.
- Annyival biztosan tisztában
vagy, hogy itt két párt küzd meg egymással a hatalomért. A konzervatívok, és
liberálisok.
- Ó, pedig már azt hittem,
tényleg Ádámmal és Évával kezdi….- motyogtam, de meghallhatta, mert kicsit
beszívta az ajkát, mintha magában tartana valami nevelő és fegyelmező célzatú
szidalmat.
- Szóval…- folytatta kicsit
megemelve a hangját- A konzervatívok azok, akik távol akarják magukat tartani
északtól, a liberálisok pedig inkább jó kapcsolatot akarnak ápolni velük. A két
ország közötti csúcstalálkozók is erről szóltak. Nos… mint lehet, hogy tudod,
Kim elnök liberális volt. Igazából azon fáradozott, hogyan lehetne a két Koreát
legegyszerűbben egyesíteni. Csak sajnos kicsit túlment a határokon… Veszélyes
játékba kezdett, ami nem tetszett sok embernek… már akik tudtak róla…
- Mi volt az?- kérdeztem
türelmetlenül.
- Mindenről nem kell tudnod.
Arról csak az illetékesek tudnak, még a gyerekeink sem.
- Nem gondolja, hogy
megérdemelném tudni az igazat?
- Nem gondolom. Hidd el, magadra
hoznád a bajt, ha tudnád. Volt valaki, aki ezt tette… És már nincs is
közöttünk. De térjünk a lényegre. Az elnökhelyettes itt jön képbe. Ő rájött egy
idő után, hogy ami itt megy, az nem tesz jót elsősorban az országnak, így
összeállt öt emberrel, akik ezt hasonlóan gondolták. Megbeszélték, hogy véget
vetnek ennek…
- Maga…?
- Igen. Jómagam is. Lee
külügyminiszter helyettes, Choi egészségügyi miniszter, Son igazságügy miniszter,
Hwang belügyminiszter. És ő volt a hatodik.
- Maguk végeztek az elnökkel?-
hűltem el. Eddig is ilyesmit sejtettem, de így kimondva ijesztőbb volt.
- Dehogy, elszállt a fantáziád…
Mi csak a tudta nélkül tartottunk megbeszéléseket, és igyekeztünk Kim elnök
céljait meghiúsítani.
- Hogyan?- kérdeztem
ellenségesen. Nem néztem ki rosszat az egykori elnökből.
- Mikor látod már be, hogy itt
nem mi vagyunk a rosszfiúk? Mi igyekeztünk megvédeni az elnököt saját magától.
Ha mi nem lettünk volna, akkor már régen…- elharapta a mondatot- Nem számít.
Figyelj. A te apád volt ennek a vezetője. A családod benne volt. És a mi
oldalunkon.
Most tudatosult igazán, hogy mit mondott. Végig ezután az oldal után kémkedtem, igyekeztem besározni őket a gondolatomban és... én is ide tartozom. Éreztem, hogy remegni kezd a kezem.
Most tudatosult igazán, hogy mit mondott. Végig ezután az oldal után kémkedtem, igyekeztem besározni őket a gondolatomban és... én is ide tartozom. Éreztem, hogy remegni kezd a kezem.
- Ezért kellett meghalnia?- a
hangom keserű volt. Nehezen dolgoztam fel, hogy pont abba az oldalnak az
első sorába csöppentem, ami a kevésbé szimpatikus volt.
- Eljutunk odáig is. A lényeg,
hogy ez így ment, míg egy komoly nézeteltérés lett belőle az elnök és az apád
között. Nem voltam ott a vita helyszínén, csak ők ketten. De elmérgesedett a
helyzet. Az elnök rájött, hogy a háta mögött mi megy. Az apád pedig
megfenyegette elvileg, hogy mit képzel magáról. Azt mondta, hogy már túlságosan
is hajlik észak felé. Másnap az elnök autóbalesetet szenvedett. Igen… apádnak elvileg volt köze hozzá, de mi nem akartuk a halálát. Csak sajnos az irányítás kicsúszhatott a
kezéből. Erről nem akarok részletesebben beszélni, nem is tudok. Senki nem él már, aki tudta, mi volt az a vita, és utána miért halt meg az elnök. De biztos vagyok benne, hogy nem volt szándékos. Kicsit
felbolydult akkor a Kék Ház. A miniszterelnöknek, és az apádnak sok dolog
szakadt a nyakába. De tisztázatlan körülmények között a te családod egy hétre
rá szintén életét vesztette.
- Megölték őket?
- Elég valószínű. Az nem volt
baleset.
- Ki tehet róla?- lettem
ingerült. Hiába nem emlékeztem rájuk. És hiába lehetett gyilkos az... apám. Az igazi apám.
- Nagy valószínűséggel arról Kim
elnök két fivére… Az egyikkel már találkozhattál is. Befektető a iskolátokban.
- Egy őszes hajú férfi járt az
évfordulós rendezvénykor a suliban…- gondolkoztam el.
- Ő volt az! Ő a nagybátyja Kim
Jae Joong-nak.
- Neki mi köze ehhez az egészhez?
Láttam, hogy konfliktusa van az igazgatóval…
- Az igazgató velünk van. Kim Jae
Joong az elhunyt elnök fia. Aki nagyon úgy tűnt, hogy rájött, mi történt az
apjával. Minket hibáztat. És meg is torolja.
- Ezt hogy érti?- csodálkoztam.
- Nem is tudom, hogy mondjam el…
Először nem tudtuk, mi a célja velünk… hisz ő nem tudhatta, ki vagyunk mi
hatan. Azt csak az elnök tudta. Még a fivérei sem. De… rájöhettek kutatómunka
után. És ahogy rájöttek… úgy álltak bosszút. Csak sajnos nem azokon, akik a
bűnt elkövették.
- Az iskolában történt
„balesetek”…?- hűltem el- Az… az nem lehet.
- De igen. A legelső volt Choi
miniszter kislánya. Eltűnt. Valószínűleg már halott. Arról még a két fivér
tehet. Aztán Hwang Hyun Wok… A belügyminiszter fia. Elvileg öngyilkos lett.
Hazugság, gondosan megtervezett gyilkosság volt. Aztán Son NaRi… érdekes módon
ugyanott…
- Mind mögött ők álltak?- elég
egyértelmű volt a sok „véletlen”, kimondva mégis eléggé fájtak.
- Igen.
- Pedig olyan rendes embernek
nézett ki Kim Jae Joong- mondtam, elmerengve az első alkalmon, mikor beszéltem vele-
Megtaláltam NaRi naplóját a toronyban. Ezek szerint tényleg ő volt Mr. A…-
motyogtam- Én annyira… de annyira ki akartam találni, hogy mi folyik itt.
Szabályt szegtem, hallgatóztam, mások irataiba turkáltam. Én mindent
megtettem…. De bár ne tettem volna… Bár semmire nem lettem volna kíváncsi…
- Miért akarsz elmenekülni
előlük? Az igazság elől? Miért nem fogadod el inkább?
- Könnyű azt mondani!- csattantam
fel- Magával még nem történt ilyesmi. Mindig utáltam a politikát, és most pont
egy ilyenbe csöppentem. Ezek után még annak is jobban örülnék, ha azt mondaná,
hogy egy gonosz tréfa volt az egész…
- Nincs időm tréfákra- váltott
szigorúra.
- És most mit vár tőlem?- tártam
szét a karom.
- Hogy működj együtt. Ha esetleg
eszedbe jut valami, akkor azt mondd nekünk. Lehet, hogy van a fejedben valami,
ami segíthetne, hogy pontosan mi is történt azon az estén. Vagy az elnök
balesete pontosan hogyan is volt.
- Azt mondta, senki nem volt ott…
csak az apám, és az elnök.
- Még egy ember volt ott. De ő
csak teljesen véletlenül. Sun Ah… Ő véletlenül végighallgatta az egészet. Ezért
kicsit reméltem, hogy te ő leszel. Akkor valahogy kiszedhettük volna a fejedből
az információt…
- Micsoda kegyetlen emberek. Hét
éves korában mit ért az ember…- csóváltam a fejemet- De… ő nem élte túl az
autóbalesetünket?- kérdeztem reménykedve.
- Nem. Senki nem élte túl.
- De hát engem is halottnak
hittek. Én is megmenekültem. Mi van, ha Sun Ah is…?
- Nem… az igazság az, hogy a
kocsitok a vízbe zuhant. Kisodródott az útról. De nem vízbe fulladtak. A
csomagtartóban volt egy kisebb erejű bomba is, amitől a kocsi még a vízben
felrobbant. A szüleitek teste nagyjából egészben megmaradtak, de a hátul
ülőké…. azt hittük, hogy ketten voltatok, teljesen elroncsolódtak a csontok is.
És mire sikerült kiemelni a kocsit, addigra nem lehetett eldönteni, hogy egy
vagy két test. Hisz a DNS-etek is teljesen megegyezett… És te sehol nem voltál
máshol, így… fogalmunk sem volt, hogy még életben vagy.
- Hogyan kerülhettem a mostani
családomhoz akkor? Hogyan lehet, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy lett egy hét éves lányuk.
- Nem tudjuk. Nem a mi művünk
volt. De utánuk nézettem most. Szegény család volt, tíz éve kerültek Amerikába, és futottak be az üzlettel, és lettek végül a Gonghee csoporot vezetői. Pont, mikor te eltűntél. Valószínűleg valaki kijuttatott, és pénzt ígért nekik ezért. Így senki nem ismerte a családot odakint, nem volt feltűnő a gyerek...
Pénzért... micsoda undorító szó. Szóval pénzért kellettem nekik? Miattam meggazdagodtak? Szerettek egyáltalán? Vagy csak a biztos megélhetést jelentettem? Van nekem egyáltalán valakim, aki nem az érdekeket látja bennem? Éreztem, hogy már nem bírom sokáig...
Pénzért... micsoda undorító szó. Szóval pénzért kellettem nekik? Miattam meggazdagodtak? Szerettek egyáltalán? Vagy csak a biztos megélhetést jelentettem? Van nekem egyáltalán valakim, aki nem az érdekeket látja bennem? Éreztem, hogy már nem bírom sokáig...
- Van még élő rokonom?-
kérdeztem, na nem mintha mondott volna akármilyen név valamit.
- Van… Nem sokára itt is lesz.
- Nem biztos, hogy meg akarom
ismerni- mondtam bizonytalanul.
- Már ismered!
- Hogyan?- kezdtem volna, de
ekkor nyílt az ajtó, és valaki szinte berontott. Odakaptam a fejemet, és
megpillantottam Moon Cha Woon iskolatitkárunkat, amint nagyra nyílt szemekkel
méreget engem.
- Sun In…- suttogta, majd mellém
sétált, leguggolt elém, majd szorosan a karjai közé vont. Úgy ültem, mint egy fadarab, nem értve, hogy mi történik- Tényleg te vagy az? Hogy
nem vettem észre… teljesen anyádra ütöttél…- suttogta kicsit remegő hangon.
Majd amikor eltolt magától, hogy a szemembe nézzen, akkor láttam, hogy az arca
könnytől ázott. Ő… Ő a rokonom lenne? Éreztem, hogy elkezdek remegni.
- Maga…- motyogtam.
- Édesanyád testvére vagyok.
Sokat játszottam veled, míg kicsi voltál. Nem emlékszel rám, igaz?- tagadóan
megráztam a fejemet- Semmire nem emlékszel. Nem is baj. Felejts el mindent
onnan…- suttogta, mélyen a szemembe nézve, végigsimítva az arcomon.
- Magát első nap megkedveltem…-
mondtam az igazságot, magam sem értettem, miért. Tényleg nagyon szimpatikus
volt ez a nő. De fogalmam sem volt, hogy egyazon véren osztozunk.
- Egyszer bejöttél az irodámba…-
mondta- És levertél valamit. Annyira az anyádra hasonlítottál. „Magától mászott
le”- idézte fel.
- Sajnálom, hogy nem emlékszem
semmire…- szabadkoztam. Valamiért őt nem akartam megbántani azzal, hogy a pokolba kívántam az egész kompániát, a múltukkal együtt. Én vissza akartam pörgetni az időm, hogy sosem tudjam meg, hogy nem Yoo Ji Min vagyok...
- Nem a te hibád. Biztos vagyok
benne, hogy Yeon igazgató vitt el téged.
- Én is erre gondoltam- szólt
közbe Bang miniszter.
- Ki az a Yeon igazgató?- néztem mindkettejükre.
Még valaki, akiről nem tudok.
- Az apai nagybácsid. Nem volt
sosem olyan jó viszonyban az elnökhelyettessel. Nem tetszett neki sosem a
politika. Így… Könnyen meglehet, hogy ő intézte el, hogy te nem voltál ott a
baleset napján. Csak nem tudom, mitől vesztetted el az emlékeidet…
- Yeon igazgató… hol van most?-
kérdeztem töretlenül. Mindent tudni akartam.
- Nem találjuk sehol sem. A cégét
már nem ő vezeti. Eltűnt a nyilvánosság elől. Talán az USA-ban. Legutoljára
Manhattanben látták.
- Manhattan?- ráncoltam a
homlokomat.
- Talán…?- nézett rám kérdően a
férfi.
- Nem is tudom…- lázasan
gondolkoztam, hogy el kéne e mondanom, de végül úgy döntöttem, hogy nekem már
mindegy- Kétszer kaptam névtelen üzenetet egy számról, Manhattanből. U-kwon
követte le nekem, mikor megkértem… Aztán őszi szünetben, volt egy fogadás. Volt
ott egy manhattani ember. Aki elvileg ismert engem régről. Koreai volt. Yeon…
Nam Jong…
- Ő az…- sóhajtott fel a
nagynéném- Milyen bátor, hogy így megjelent…
- Ő miért fontos?- kérdeztem.
- Tudja, hogyan szabadultál meg…
Talán többet is, az apád haláláról. De eltűnt az incidens után Koreából.
- Értem… talán ha rájön, hogy
kiderült az igazság, majd jelentkezik!- vontam vállat tettetett
nemtörődömséggel. Pedig belül égtem a vágytól, hogy a kirakós utolsó darabjai is a helyükre kerüljenek. Mit reméltem? Hogy kiderül, hogy az igazi családom mégsem gyilkos?
- Én is ebben reménykedem. Van
még… kérdésed?
- Igen. A fiúk nem a valós
életkorukkal vannak bevíve az iskola rendszerébe. Ezt hogyan?
- Nem vertük nagydobra a
gyerekeink születését. Nem sokan tudtak rólatok. Magán óvoda, magán iskola… így
életetek. De egymást jól ismertétek. Aztán kapóra jött őket beíratni az
iskolába, egy évfolyamba. Így lettek hamis irataik. Eddig nem jöttek rá rajtad
kívül. Senki.. Akkor még nem sejtettük, hogy mi a céljuk. Hogy mire is fel volt
ez az elit iskola.
- És miután rájöttek, nem akarták
őket kivenni onnan? Ez olyan, mintha… mintha direkt a vágóhídra küldenék őket- sziszegtem undorodva a gondolattól is.
- Fel vannak készítve minden
esetre. Nem lehet bajuk… Már tudjuk, mire számítsunk. Figyeljük őket. És a
gyerekeink is figyelik őket.
Igen, Changjo is ezért hallgatta
ki annak a Lee titkárnak a telefonbeszélgetését. Minden ezért volt…
- Maguk nem normálisak!- álltam
fel a székről, és hátrébb léptem. Igen, nem bírtam már tovább.
- Sun I… Ji Min. Kérlek, értsd
meg….
- Mit? Ezt a beteges dolgot? Hogy
az apák hibái miatt kell a gyerekeiknek meghalni? Egyik oldal sem jobb a
másiknál. Igaza volt NaRi-nak. Itt
nincsenek sem jók, sem rosszak szerintem. Itt már régen az érdekek harcolnak.
Ez nem egy becsületes játék. Itt mindenki magáért harcol, nem egy nemes célért.
És úgy tűnik, itt semmi sem szent már…
- Kérlek, gondold át. Igaz. Nem
vagyunk szentek, de te erre az oldalra tartozol. Ha kiderülne, hogy életben
vagy, akkor szerinted mi történne? A te apád a legnagyobb hunyó a szemükben.
Talán a másnapot sem élnéd meg…
- Talán az lenne a legjobb. Ha
oda kerülnék, ahol elvileg már 10 éve vagyok!- elindultam az ajtó felé, majd
nem érdekelve, hogy mennyire tiszteletlen vagyok a bent maradt két felnőttel,
becsaptam magam mögött az ajtót.
A nappaliban ott ült a két
osztálytársam, ujjait tördelve, mikor kiléptem, mindketten rám emelték
tekintetüket.
- Sun…
- Ki ne mondd!- csattantam fel,
mikor láttam, hogy Sapó már ismét az „igazi” nevemen szólítana- Nem akarok más
lenni, mint ami eddig voltam. Azt mondta az apátok, hogyha végig hallgattam,
akkor dönthetek, hogy maradok-e vagy megyek. Hát én megyek. Egy percig sem
bírom itt tovább. Bocsi!- az előszoba felé indultam, és a cipőmért nyúltam.
Hallottam, hogy valaki utánam siet.
- Ji Min!- ragadta meg a karomat-
Ne menj el!- fordított magával szembe a fiú könyörgő szemekkel.
- Le kell higgadnom. Ez nekem túl
sok volt- motyogtam, és kihúztam a karom a szorításából- Nem akarok az lenni,
akit pár óra alatt csináltatok belőlem.
- Már nagyon késő van, és ismét
rákezdett az eső…
- A sofőrötök biztosan szívesen
elvisz engem oda, ahova akarok, ha már idáig elhoztatok, nem igaz?- néztem a
szemeibe.
- Így van. Szólok neki. De, kérlek,
semmi hülyeséget ne csinálj.
- Mi lenne hülyeség, ezek után?-
morogtam szememet forgatva- Azt a Sun In-t már sosem kapod vissza!- vágtam
hozzá, tisztázva a valóságot.
- Tudom, jó tudom. De nekem Yoo
Ji Min is olyan fontos…
Pár pillanatig néztem a szemébe,
azon tűnődve, hogy lehet, hogy maradnom kéne, de végül legyőztem a késztetést,
hogy valaki mellett nyugalmat találjak. Mennem kellett.
- Annak a Yoo Ji Min-nek most adj
időt!
- Legyen, ahogy akarod- sóhajtott
végül egy nagyot. Szólt a sofőrnek, aki előállt a kocsival, így csak pár méter
kellett megtennem az ismét szakadó esőben.
- Hová vigyem, kisasszony?-
kérdezte a sofőr, belenézve a visszapillantójába.
- Csak menjen… menjen egyenesen.
Innen el!- motyogtam, mire elindult ki a kapun. Bámultam a sötét útra. Hosszú
volt ez az este. Már hajnalodik.
Mi a fenéhez kezdjek? Úgy terveztem, hogy majd L.Joe-éktól megyek a suliba, de ez most lehetetlen volt. Sapóékhoz sem mehettem vissza, míg nem rendeztem a gondolataimat.
Mi a fenéhez kezdjek? Úgy terveztem, hogy majd L.Joe-éktól megyek a suliba, de ez most lehetetlen volt. Sapóékhoz sem mehettem vissza, míg nem rendeztem a gondolataimat.
Elhaladtunk a folyóparton, mikor
úgy éreztem, hogy nem bírok tovább ülni abban a kocsiban, megkocogtattam a
sofőr vállát.
- Tegyen itt ki, kérem!
- De itt vagyunk a semmi közepén,
és zuhog!- értetlenkedett.
- Jönnek értem!- vágtam rá-
Kérem.
Látszott, hogy nem veszi teljesen
komolyan az előző kijelentésemet, de félreállt az úton, és leállította a
kocsit.
- Kisasszony, nem tudom, miről
van szó, amiért ilyen zaklatott, de kérem, higgye el, a Külügyminiszterünk
rendes ember.
- Elhiszem. Köszönöm a fuvart-
mondtam, mert nem volt kedvem vitatkozni ilyesmiről, majd kitártam az ajtót, és
kiszálltam. Az eső azonnal megostromozott, így a fejemre húztam a kapucnimat,
és a víz felé indultam. Nem volt senki, aki értem jöjjön. Hallottam, hogy a kocsi
a hátam mögül kifordul, és elhajt. Egyedül maradtam.
Bámultam a vízbe. A szüleim
kocsija, a húgommal együtt a vízben végezte. Hát ezért utálom a vizet? Talán…
De én nem voltam a kocsiban valószínűleg. Talán ilyen erős lenne az ikrek
közötti kötelék. Talán tényleg érezném, amit ő érzett? Szegény kishúgom…
Eszembe jutott, mikor múltkor a
könyvtárban végül L.Joe a Két Lottit nyomta a kezembe.
„A két lány sosem lesz
ugyanolyan.”
Így van. Én sosem leszek olyan,
mint a húgom lehetett. Bár emlékeznék rá… Álmomban láttam pár képet. És mikor a vízbe estem akkor is. De semmit nem mondtak nekem... Minden kitörlődött. mi történhetett akkor velem?
Csörgött a telefonom. Anya nevét
láttam a kijelzőn. Anya… Ők is hazudtak nekem. Hét éves koromban kerültem csak
hozzájuk. Talán nem kellett volna, de mégis a fülemhez emeltem a telefont.
- Szia anya!- szóltam bele,
viszonylag normális hangszínt megütve.
- Szia kicsim, mi újság? Jól
szórakozol az osztálytársadnál?
Igen, nekik azt mondtam, hogy ott
vagyok.
- Igen, jól elvagyunk!- éreztem,
hogy megerednek a könnyeim, de nem számított. Összefolyt az esővel- Ti is
megvagytok?
- Igen, csak nagyanyád tudod
milyen morgós néha- nevetett fel.
- Anya, figyelj! Nézegettük a
barátom gyerekkori képeit, és… milyen érzés volt engem kézben tartani, miután
megszülettem?- nem értettem, miért teszem ezt magammal. Önmarcangolás.
- Jaj, kicsim. A saját gyerekeit kézben tartani
az embernek a legnagyobb öröm.
Kész, vége volt. Eltört a mécses.
- Bocsi, anya, de most mennünk
kell reggelizni!- majd lenyomtam.
Bámultam bele a pirkadó ég
aljába, és a folyóba, majd hirtelen felkaptam a partról egy követ, és erősen
belehajítottam a vízbe, mint pár órával korábban L.Joe. De nem volt elég.
Lehajoltam a következőért, és azt is belehajítottam. Már nem gondolkoztam
tovább. Sorra kaptam fel a köveket, hogy elhajítsam. Ezt találtam a legjobb
megoldásnak a feszültségem levezetésére. De nem csökkent ingerültségem.
- Beledobálhatod a part összes
kövét, nem lesz elég!- hallottam meg a hátam mögül egy ismerős hangot, mire
leesett a kezem, az éppen eldobni készült kővel együtt.
- Changjo?- néztem hátra a vállam
fölött. Igen, a fiú ott állt mögöttem két méterre, hóna alatt egy motoros
sisakkal. Mögötte egy letámasztott fekete motor állt. Nem is hallottam, mikor
jött, annyira belemerültem az idegességembe. Ami feltűnt, hogy már egyszínű
volt a haja. Sötétbarna. És nagyon jól állt neki. De kit érdekel Changjo haja... Ő is csak egy bábú ebben a játékban.
- De ha akarod…- folytatta
közelebb sétálva- Beledobhatod az összes rohadt követ ebbe a rohadt folyóba! Van időd.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Azt hiszed, hogy onnan
eljöttél, az azt jelenti, hogy magadra hagynak?- elmosolyodott, kicsit szomorkásan- Nem, egyáltalán
nem. Most, hogy te vagy Sun In… már nem fognak leszállni rólad, csak mert neked
öt perc magányra lenne szükséged- kezével az útra mutatott. Ott állt egy szürke
kocsi a leállósávjában. Engem figyelnének?
- Tudtam, hogy van benned valami
több… de sosem gondoltam volna, hogy így- sóhajtott- Kicsit sajnállak. Nem
kellett volna belekeveredned…
- Miért vagy most kedves?-
kérdeztem gyanakodva. Hisz ezt a fiút nem ilyennek ismertem meg.
- Mert mindketten ugyanolyan szar
helyre születtünk. És te még nálam is többet vesztettél. Ha egyszer visszatér
az emlékezeted, akkor te is rájössz erre.
- Mit kéne tennem?- néztem rá
nagy szemekkel. Valamiért... a jelenléte kezdett megnyugtatni. Jól esett, hogy már nem csak egyedül szenvedek. Akármennyire is önző gondolat volt.
- Gyere velem. Megszöktetlek egy
időre. Lerázzuk őket. Míg kicsit megnyugszol- dobta felém a bukósisakot, én meg
csak pislogtam rá, meg kinyújtott karjára. Még idejében kaptam el.
- Rendben!- bólintottam rá végül lassan.
Hisz ezek után mit veszthetnék?
*
- Changjo… ez biztos, hogy jó
ötlet?- kérdeztem szemforgatva, mikor a kezembe nyomta a fegyvert és a
szemvédőt.
- Hidd el, így jobban le tudod
vezetni a feszültségedet- ütögetett egy kicsit esetlenül hátba, mire én
kétkedően a fegyverre pillantottam.
Elhozott egy lövészpályára, ahol
csak mi voltunk. Befolyásos gyerekként biztos van engedélye az ilyesmire. De
igazából nagyon nem érdekelt. Még mindig nem tudtam semmi másra sem gondolni,
mint hogy mekkora átverés volt az eddig életem. Gyűlöltem az életemet. És az eddigi tudatlanságomat.
Changjo segített felvenni a
védőszemüveget, és az egyik céltábla elé állított.
- Lőjj!- parancsolt rám.
- Téged lőlek le, csak
parancsolgass továbbra is- morogtam.
- Ha velem is ellenségeskedsz, az
nagyon nem segít…
- Figyelj, én…!- fordultam felé
dühösen, de leintett. Hát jó, legyen. Ha ennyire akarja!- ingerülten a tábla
felé fordultam, és nem is figyelve, hova megy, a táblára lőttem. Még szerencse,
hogy a bal kezem volt bekötözve. De nem ért semmit. Még csak a közelébe sem talált a golyó.
- Célozz!- szólt rám a fiú, és a
saját táblájába talált. Majdnem középre.
Előre néztem, és próbáltam
ráfókuszálni a táblára. De hát elég messze volt. Azonban most legalább eltaláltam a
tábla szélét.
- Mire figyelsz te?- csóválta a
fejét Changjo, mögém állt, és segített beállítani a karomat- Na most lőj!
Ellőttem. Egyre közelebb voltam a közepéhez.
- Nem lettem kevésbé ideges!-
morogtam.
- Akkor képzeld oda akit utálsz!
- Túl sokan vannak- nevettem fel
erőltetetten. De amúgy egy arc sem ugrott be.
- Képzeld oda Kim Jae Joong
fejét- utasított.
- Nem utálom őt annyira… nem
tudom még elhinni, hogy gyerekek életét vette el…- suttogtam.
- Akkor a családodét, akik
hazudtak neked.
- Mégis felneveltek- motyogtam.
- Akkor L.Joe-ét, aki játszik
veled!- lett ő is egyre ingerültebb.
- L.Joe legalább tudja milyen
úton halad…
- Az istenért, Ji Min!- csattant
fel, régi nevemet mondva- Akkor képzeld oda saját magadat!
Erre kiesett a kezemből a fegyver,
és rémült arccal néztem felé. Annyira… őszintén mondta.
- Te ezt szoktad csinálni?-
kérdeztem halkan.
- Előfordul- nézett el egy másik
irányba, kicsit zavarban. Sosem gondoltam, hogy egyszer megsajnálom ezt a
mufurc fiút. De valamiért olyat tettem, amit még sohasem. Közelebb léptem
hozzá, és karjaimat dereka köré fontam. Ő annyira meglepődött tettemen, mint én
magam.
- Hé, te meg mi a halált
csinálsz?- morogta, és próbálta lefejteni magáról a kezemet, de nem engedtem.
- Ne gondolj többet ilyenre…-
suttogtam a mellkasába, mire leejtette a karját- Oka van annak, hogy élünk.
Nem értem, miért mondtam ilyesmit. Mégis, ebben a pillanatban így gondoltam. Igen, kell, hogy legyen oka.
Nem értem, miért mondtam ilyesmit. Mégis, ebben a pillanatban így gondoltam. Igen, kell, hogy legyen oka.
- Hogy tudsz így gondolkozni ezek után is?-
csodálkozott a fiú.
- Lehet, hogy nem érdemeljük meg,
hogy éljünk. De ha mi jogot kaptunk rá, használjuk ki, és tegyük jobbá a
világot.
Mintha nem is én mondtam volna... hanem egy eddig néma, belső énem. Mintha... most olyan lettem volna, mint amilyennek Sun Ah-t leírták.
Mintha nem is én mondtam volna... hanem egy eddig néma, belső énem. Mintha... most olyan lettem volna, mint amilyennek Sun Ah-t leírták.
Changjo csak pislogott rám.
- Tudod… hülyeség, hogy azt
mondják, Sun In, és Sun Ah nem hasonlított. Nagyon egy húron tudtak pendülni.
Mindkettőnek volt kedves, és hisztis oldala. Jól ismertem őket, ha nem is
voltam velük összenőve. De… akármelyikük is vagy… és akárhányfelé is akarnak
tépni, mert azt hiszik, szeretnek, vagy azt hiszik, hogy tőled bármit is
megtudnak, vagy csak fel akarnak használni… én… megpróbállak megmenteni…
- Miért vagy ilyen?
- Önző vagyok. És szükségem van
egy angyalra magam mellett… aki nem túl fényes, és rá tudok nézni.
- Hol van itt angyal?- nevettem
fel egy kicsit hitetlenül.
- Pont annak a személyében, akit
most fogadtam barátommá…
*
Nem bírtam tovább, egyszerűen
eldőltem. Alig egy órája értünk vissza az iskolába Changjo-val, de máris a
sportcsarnokban kötöttem ki. Náluk maradtam a hétvége további részére, az apja
ritkán volt együtt, az anyukája kedvesen fogadott. Az első napot szinte végig aludtam, annyira kimerültem.
Furcsa volt, hogy Changjo kicsit megnyílt előttem. Persze nem lettünk best friend kategória, de elég őszintén el tudtunk beszélgetni. Gyakran össze is kaptunk, és egymás fejéhez vágtunk dolgokat, amiket talán nem kellett volna. De beszélt a húgáról, és beismerte, hogy Jessie rá emlékezteti, ezért beszél vele.
Ő is mesélt erről az egész helyzetről, az ő szemszögükből, és így megtudhattam, hogy Chunji, Ricky, és Niel is tud a dologról, de az ő szüleik nem voltak benne abban a hatban, ők később csatlakoztak. Ezért nem vadásznak rájuk. Ők szerencsések. Szerencsésebbek.
Furcsa volt, hogy Changjo kicsit megnyílt előttem. Persze nem lettünk best friend kategória, de elég őszintén el tudtunk beszélgetni. Gyakran össze is kaptunk, és egymás fejéhez vágtunk dolgokat, amiket talán nem kellett volna. De beszélt a húgáról, és beismerte, hogy Jessie rá emlékezteti, ezért beszél vele.
Ő is mesélt erről az egész helyzetről, az ő szemszögükből, és így megtudhattam, hogy Chunji, Ricky, és Niel is tud a dologról, de az ő szüleik nem voltak benne abban a hatban, ők később csatlakoztak. Ezért nem vadásznak rájuk. Ők szerencsések. Szerencsésebbek.
Ricky egyik nap meg is látogatta
Changjo-t. Eléggé meglepődött, mikor ott talált engem is. De örült, hogy, elmondása szerint "segítek megpuhítani ezt a barmot".
Nem akartam Henry-ékhez menni, akkor bizony szembe kellett volna néznem pár kellemetlen kérdéssel, hogy pontosan mit is keresek itt, és kinél. Így maradt titokban a dolog. Nem keresett azóta sem C.A.P, sem L.Joe, még DaHee sem, a szüleik szintúgy. De Changjo világossá tette, hogy tudnak a lépéseimről, ne aggódjak, nem vesztenek szem elől. És készüljek fel rá, mert csak a sírba nem jönnek majd utánam.
Nem akartam Henry-ékhez menni, akkor bizony szembe kellett volna néznem pár kellemetlen kérdéssel, hogy pontosan mit is keresek itt, és kinél. Így maradt titokban a dolog. Nem keresett azóta sem C.A.P, sem L.Joe, még DaHee sem, a szüleik szintúgy. De Changjo világossá tette, hogy tudnak a lépéseimről, ne aggódjak, nem vesztenek szem elől. És készüljek fel rá, mert csak a sírba nem jönnek majd utánam.
Nem is tudom, hogy ennek
megnyugvással kellett e volna eltöltenie…
De visszatértünk vasárnap a kastély
suliba. És én, alig pakoltam le a szobában, máris éreztem valami fojtogató
érzést, ami rám telepedett, és nem hagyott nyugodni. Sem Suzy, sem Sulli nem
volt még ott, így egyedül nekivágtam a tornacsarnoknak.
Annyira sok felgyülemlett
feszültséget kellett levezetnem, hogy futnom kellett pár kilométert. A vége
felé minden kör után azt gondoltam: „csak még egyet”. Így lett, hogy a
végkimerültségig futottam, és mint egy farönk, úgy dőltem el.
Valahogy bevonszoltam magamat a
kis sporttáskámmal a kezemben egy kis pihenés után az öltözőkhöz, hogy
lezuhanyozzak. De mikor be akartam lökni a női öltöző ajtaját, az nem mozdult.
-A francba!- morogtam. Minek
zárták be? Eddig mindig nyitva volt. Talán a szünet miatt… Sóhajtottam egyet,
és minden-mindegy alapot a fiúöltözőhöz sétáltam. Az érdekes módon tárva nyitva
volt… Oda mentem be. Hisz úgysem volt itt senki.
Ledobtam a táskámat az egyik padra, előhúztam belőle a törölközőt, és a zuhanyhoz siettem. Tiszta akartam végre lenni. Kívül belül.Folyattam magamra a vizet, és hagytam, hogy átjárjon a melege, hogy ellazítsa az izmaimat, és valamelyest az agyamat. Sajnos ez utóbbi nem igazán ment. Folyton visszatértek a gondolatok, és legszívesebben nyüszítve bekuporodtam volna egy sarokba, hogy végre rendesen kisírhassam magamat, és senki ne gátoljon meg benne.
Ledobtam a táskámat az egyik padra, előhúztam belőle a törölközőt, és a zuhanyhoz siettem. Tiszta akartam végre lenni. Kívül belül.Folyattam magamra a vizet, és hagytam, hogy átjárjon a melege, hogy ellazítsa az izmaimat, és valamelyest az agyamat. Sajnos ez utóbbi nem igazán ment. Folyton visszatértek a gondolatok, és legszívesebben nyüszítve bekuporodtam volna egy sarokba, hogy végre rendesen kisírhassam magamat, és senki ne gátoljon meg benne.
De sajnos véget kellett vetnem a
szenvedésemnek, nem értem rá nyavalyogni. Pláne nem hagyhattam el magamat, mert
akkor egyszerűen átvették volna felettem a hatalmat, és eluralták volna a
bennem rejlő Yeon Sun In-t.
Légy nyugodt, légy nyugodt- mantráztam magamban.
Légy nyugodt, légy nyugodt- mantráztam magamban.
Zajokat hallottam odakintről,
mintha valaki belerúgott volna valamibe. Azonnal elzártam a vizet, és füleltem,
mint valami rémült vad.
A francba, miért nem kihalt
ilyenkor a fiúöltöző? Ki lehet itt? Agyam azonnal kombinálni kezdett. Már szinte
ott jártam, hogy értem jöttek, hogy végezzenek velem, az apám hibája miatt, de elhessegettem. Honnan tudnának
rólam? Lelkemre kötötték, hogy egy szót se. Ebben az egyben hallgattam rájuk.
Pár percig szöszmötölt valamit,
majd a zajok elhaltak.
Elment- futott át az agyamon.
Törölközőmet magamra szorítva léptem ki a zuhanyzóhelységből a táskámhoz, hogy
felvegyek valami kevésbé izzadt ruhát. Azonban már az ajtóban gyökeret
eresztett a lábam, és hirtelen meg is szédültem.
Nem voltam egyedül.
A padon, ült valaki, tenyerébe temetett arccal, aki jöttömre
unottan felnézett, de mikor meglátta, hogy ki vagyok, elkerekedett a
szeme. A francba, hogy pont neki is ilyenkor kell itt lennie.
- C.A.P is itt van?- húzta a
száját gúnyos mosolyra L.Joe, ahogy végignézett, még mindig vizes lábszáramon.
Paraszt. Egy hatalmas nagy paraszt. Éreztem, hogy forgatja bennem a tőrt, szinte
élvezettel.
- Menj a francba…- morogtam, mire
felállt a padról, és elém sétált. A szívem azonnal hevesebben kezdett el verni, hiába tudtam, hogy nincs semmi jó az előttem állóban.
- Drágám. Annál már egy sokkal
rosszabb helyen vagyok…
- Ott vagy, ahová való vagy…- suttogtam.
- Valóban… ahogy te is?- biccentette
oldalra a fejét- Amúgy… hallom most Changjoval is kikezdtél…
- Hogy lehetsz ennyire undorító…?-
sziszegtem.
- Hogy van kedved még mindig vitázni…?
Komolyan…- hitetlenkedett.
- Tudom, mit gondolsz, és…-
kezdtem volna, jobban összeszorítva a törölközőt.
- Igen, tudod? Na, mit gondolok?-
gonosz mosolyra húzta a száját, szavamba vágva.
- Azt kívánod, hogy bár én haltam
volna meg, és Sun Ah élne!- csattantam fel, mire még a szája is kinyitódott a
döbbenetében- Igen! Hidd el, én is azt kívántam, bár meghaltam volna. Én
semmire nem vagyok jó, míg Sun Ah mindenre rájött. Igen, ez van. Akkor véget
lehetne vetni ennek az egésznek. Legjobb lett volna, ha én is meghalt…
Nem tudtam folytatni, mert
hirtelen két kezébe vette az arcomat, ajkamra tapasztotta a száját, és vadul
tépni kezdte. Azonnal tenyeremet a mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól,
de észrevette a mozdulatot, és kezét arcomról levezette, szorosan átölelt, és a
falhoz tolt. Legalább a törölközőm nem esett le rólam.
De egyáltalán nem tetszett, amit
most csinált. Ez nem olyan volt, mint az eddig váltott csókjaink. Azok sem
voltak túl szendék, de ez most kifejezetten erőszakos volt. Nem akartam újra a
rabságába esni, ezért a kezemmel, amit még tudtam mozgatni, a vállát kezdtem el
ütögetni, de nem úgy tűnt, mintha megérezte volna. Elkapta a csuklómat, és lefogott. Hiába vergődtem. A számat összeszorítottam,
hogy ne tudjon tovább csókolni, de őt ez nem zavarta. Mi a fenéért csinálja? Legszívesebben elsírtam volna magamat.
Ekkor azonban megéreztem valamit,
amitől leesett a karom magam mellé. Egy nedves csepp folyt az arcomra. És nem
tőlem indult. L.Joe… az ő szeméből? De… miért?
Észrevehette, hogy feladtam az
ellenállást, és így nyugodtabban kezdte mozgatni a száját az enyémen. Én pedig
akaratlanul is szabad utat engedtem neki, és elkezdtem viszonozni a csókot. Bár nem tudtam, mire fel kapom.
Főleg, hogy nem az vagyok, akit ő remélt. Nem volt már tovább erőszakos, sőt,
egészen finom csókba váltott. Ezúttal nem a fellegekben éreztem magam, hanem a
pokolban. Húzzák az ember előtt a mézes madzagot, de nem kaphatja meg, csak
vágyódhat rá élete végéig.
Ha nem itt lennénk, nem mi lennénk,
és nem ekkor… talán a világ legjobb csókja lett volna. De így egy bűnös dolog volt,
két olyan ember között, akik már kicsit beleroppantak a körülöttük zajló összevisszaságba.
Levezetésként nyomott pár puszit
a számra a fiú, majd lecsúsztatta a kezét rólam, mire én a törölközőhöz kaptam,
hogy ne csússzon le.
A szeme kifejezéstelen volt, de
kissé pirosabb volt a kelleténél. Sosem gondoltam volna, hogy a nagy, és
törhetetlen L.Joe is egyszer a sírás szélére kerül.
- Nem, nem kívánom, hogy Sun Ah
éljen…- mondta halkan- Nem kívánnám neki ezt a szenvedést. Hordd te, ha már
életben maradtál…
- Miért rúgsz belém még ilyenkor
is?- csodálkoztam, a torkom kapart egy maró érzéstől.
- Én így védekezek… Sun In.
Tudod… - mosolyodott el egy kicsit gunyorosan- Ez volt a búcsúcsókunk. Soha
többet ebben az életben, de még utána sem, következő életünkben sem fog
előfordulni. Tegyünk úgy, mintha csak ismerősök lennénk. Beszélnünk sem kell.
De ezt… felejtsük el. Érted? Nehogy megint megpróbálj befolyásolni az érzelmes,
szenvedős szövegeddel, és az önsajnáltatásoddal- morogta, majd hátat fordított,
és kirobogott, az ajtót bevágva maga mögött.
Remegtem, éreztem, hogy a lábam
feladja, és a földre estem.
Legszívesebben sikítottam volna.
Hogy ne mondja ezt. Ne hagyjon itt. Ne gondolja ezt komolyan…
Ha el is kezdtem valami halovány
érzést táplálni felé, tudatomon kívül… most egy életre tett róla, hogy ne
higgyek a szerelemben.
/Volt pár dolog, amit tisztázni akartam, ha egy fél éven keresztül erről tanultam. Az elnökök személyét én találtam ki, de valóban ez a két párt (konzervatív és liberális) van Dél-Koreában, akik a hatalomért versengnek, és valóban ebben különböznek. Észak-Korea felé nyitna a liberális. Most épp a konzervatívok vannak hatalmon, két ciklus óta a valóságban.
És még valami, hogyha már a realitásra törekszünk. Az elnök és a miniszterelnök nem egy és ugyanaz. Ez Dél-Koreában olyan, mint az USA-ban. Az elnök az állam élén, a miniszterelnök a kormány élén áll :) Ma is megvolt a történelem lecke :') Amúgy nem értek a politikához, de ebből kellett most vizsgáznom, így megkaptátok ti is :D /
És el ne felejtsem: BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK, SZEBBÉ TETTÉTEK EZT AZ ÉVEMET! LEGYEN A JÖVŐ ÉVETEK IS OLYAN, AMILYET SZERETNÉTEK, ÉS ÉRJÉTEK EL AZ ÁLMAITOKAT, EZT KÍVÁNOM NEKTEK! :)
/Volt pár dolog, amit tisztázni akartam, ha egy fél éven keresztül erről tanultam. Az elnökök személyét én találtam ki, de valóban ez a két párt (konzervatív és liberális) van Dél-Koreában, akik a hatalomért versengnek, és valóban ebben különböznek. Észak-Korea felé nyitna a liberális. Most épp a konzervatívok vannak hatalmon, két ciklus óta a valóságban.
És még valami, hogyha már a realitásra törekszünk. Az elnök és a miniszterelnök nem egy és ugyanaz. Ez Dél-Koreában olyan, mint az USA-ban. Az elnök az állam élén, a miniszterelnök a kormány élén áll :) Ma is megvolt a történelem lecke :') Amúgy nem értek a politikához, de ebből kellett most vizsgáznom, így megkaptátok ti is :D /
És el ne felejtsem: BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK, SZEBBÉ TETTÉTEK EZT AZ ÉVEMET! LEGYEN A JÖVŐ ÉVETEK IS OLYAN, AMILYET SZERETNÉTEK, ÉS ÉRJÉTEK EL AZ ÁLMAITOKAT, EZT KÍVÁNOM NEKTEK! :)
Szia!
VálaszTörlésJól felráztál érzelmileg, hogy most nem igazán tudom összeszedni a gondolataimat. Csak egy kérdésem van: mi lesz ezek után? Várom a következő fejezetet és így tovább.
Boldog Új Évet és sok ihletet (és Teen Topot)!
Szia!
TörlésNem szándékoztam senkit sem felrázni... na jó, egy kicsit de :D Majd meglátjuk, mi lesz ezek után, remélem sikerül összehozni az újabb vizsgáim mellett.
Boldog új évet, köszi, hogy írtál :)
Sziaa !:))
VálaszTörlésTegnap találtam a blogodra, de mostanra az összes fejezetet elolvastam :3 Egyszerűen fantasztikus!
Bevallom, nekem a Teen Top-ban is, és a történetedben is L.Joe a kedvencem !:)) Olyan kis bunkó paraszt itt, de nem lehet nem imádni :D
C.A.P...nos, nekem nem lett nagy kedvencem :D inkább szurkolok L.Joe-nak :3
Tudom, hogy tegnap raktad fel, de én akkor is azt mondom, hogy tűkön ülve várom a folytatást, annak ellenére, hogy végül nem Sun Ah volt ..lett ..na tudod :D de valahogy éreztem, hisz az túlságosan egyértelmű lett volna :/ :D A csók jelenetet meg imádtam, mint az eddigi összeset, ami eközött a kettő között csattant el :D
Imádom, siess folytatással !:))
És majd elfelejtettem, de Boldog Új Évet kívánok !:))
TörlésSziaaa! Mindig öröm új olvasót látni, képes vagyok össze vissza ugrálni, mikor látom, hogy írtok! :) Jó sokat olvashattál akkor egy nap alatt, minden tiszteletem :D
TörlésHát igen... L.Joe... öröm látni, hogy még ilyen idióta valójában is szeretitek! C.A.P elment sírva a sarokba, de majd én megvigasztalom :P Hozzám az összes Teen Top tag jöhet vigaszért, bármi bajuk van :')
És... igazából nem terveztem bele csókjelenetet ide, de... gondoltam legyen karácsony szegény Ji Min/Sun In, ahogy tetsziknek. :D
Igyekszem majd vele, de most megint vizsgáim lesznek, nem tudom, mennyi időm marad. De az, hogy szeretitek, mindig erőt ad! Köszi hogy írtál, és BUÉK! :)
Szia!!
VálaszTörlésElőször is BUEK :)
ez a fejezet vmi nagyon jó lett de igazából mind az!!!! Olyan jó olvasni szinte átérzem és jönnek az érzelmek szinte én is a sírás szélén állok :) annyira megható érzem a feszültséget stb. Instrumental lassú zenét szoktam hallgatni olvasáshoz és az még egy lapáttal rá tesz h olyan szám jön ami odaillik ahhoz a jelenethez amit pont olvasok :)))
Ebben a jelenetben a Changjo jelenet tetszett a legjobban!! szinte sírhatnékom volt. Én nem tudom mmi h lesz de még az is lehet h a végén kiderül h nem is sun in hanem sun ah xd mondjuk ha nem sun in lett volna nem is lenne sztem több 1,2 fejezetnél és vége persze ez csak az én véleményem :)
Én jobban örülök h sun in :) nekem szimpibb :) L.Joe egy barom persze nem utálom de szegény ji min neki a legroszabb és még erre ő is rátesz egy lapáttal na meg persze h szinte mindenki sun ah-t várta. Na jó most már befejezem mert senkit nem érdekel az én civódásom magammal xd
várom a folytatást pusziii Seul Bi!!!
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett a rész, nekem kételyeim voltak vele kapcsolatban, de akkor megnyugodtam! :) Az meg, hogy ennyire átjönnek az érzelmek... ezt sem gondoltam volna. Rám meg általában azok a zenék vannak hatással, amiket hallgatok, így azok is befolyásolják a történetet :D
Igeen, Changjo most valóban aranyosabb volt a kelleténél, nekem is az volt a kedvenc részem :D
Ó, messze van a vége, akár Sun In, akár Sun Ah... talán a srácok szempontjából könnyebb lenne, vagy ki tudja! És L.Joe valóban egy barom, én is utálom, amikor éppen nem szeretem.
Jaj, nem zavar, imádom olvasni, ahogy a történetemen gondolkoztok, és ez most nem ego :D
Köszi, hogy írtál, neked is BUÉK! :)
Csak úgy megemlíteném, hogy Changjo-nak lett egy sorozata, ráadásul főszerepben ^^ a címe Sweden Laundry és az első rész már fennt van a Viki-n . Nem tudom, hogy tudtsz e róla, csak gondoltam, hogy szólok, hátha kedvet kapsz a sorozat megnézéséhez, esetleg a lefordításához. Ezt a kis megjegyzést már kiírtam a másik blogodra amit Minmi-vel csináltok, de azért gondoltam ide is kiírom, ahol még több Teen Top rajongó van. Ami ezt a részt illeti, (szokás szerint) nagyon jó lett, és megint beleszerelmesedtem a történetbe :D Az hogy késtél a résszel, szerintem nem nagy probléma, hiszen valaki havonta rak föl részeket (ezzel nem arra célzok, hogy te is ezt csináld, sőt, szinte soha ne legyen így). Csak így tovább! Fighting!
VálaszTörlésSzia! :) Igen, tudok róla, csak sajnos odáig jutottam el az ügyben, hogy az első részt letöltöttem (nem az az online nézős típus vagyok :'D) Megnézni mindenképpen meg akarom, mert imádom azt a gyereket, ha esetleg eddig nem tűnt volna fel (igen, lehet, hogy meg sem kellett volna említenem :D) Fordítás... hát mostanában ezzel nagyon el vagyunk havazva, a fordítós oldalunk kicsit áll, de ez utána a sorozat után, amit most fordítunk, még mindig nem vette kézbe más, és képesek vagyunk felspanolni magunkat MinMi-vel, akkor talán, előfordulhat, hogy belekezdünk :) De ez tényleg csak olyan gondolati szinten van még a dolog. Nehezen kezdünk bele mostanában bármibe :/
TörlésÉs köszönöm, hogy szereted a történetet, sokat jelent nekem :) Igen, már én is rájöttem, hogy nem kéne magamat idegesíteni ezen, nem akarom összekapni a dolgokat :) Köszi, hogy írtál :)
Szia!
VálaszTörlésTegnap kezdtem el olvasni a ficidet és egyszerűen nem tudtam lerakni az első fejezet után ami látszik is abban hogy már itt tartok ���� komolyan mondom ez lett életem legkedvencebb ficije és nem viccelek. Minden eggyes részt izgatottan olvastam végig és néha tudatomon kívül mosolyogtam amit szüleim meg is jegyeztek ,hogy "Min mosolyogsz ennyire Fruzsi?" Xdd és a kedvem is sokkalta jobb mióta ezt ólvasom �� nagyon ügyesnek és fantáziadúsnak tartalak, olyan dolgokat írtál le amik az életbe nem jutottak volna eszembe xd nagyon jókat szórakoztam rengeteg jeleneten és volt hogy idegbeteg voltam meg volt hogy féltem és volt hogy legszivesebben elbőgtem volna magam. Teljesen beleéltem magam a történetbe, olyan volt mintha ott lennék és velem történne mindez. A főszereplő lányt nagyon megszerettem és a szerelmi négyszög is nagyon édes, bar most mar kezd széthullani :/ L.Joe személyisége igazán bejövős, mindig is szerettem az olyan történeteket ahol a srác kibirhatatlan de mégis vannak édes oldalai főleg miután beleszeret a lányba de persze mindig megmarad a menő oldala :3 CAP ő benne azt bírom hogy a lány teljesen megváltoztatta, olyat hozott ki belőlle amit más nem és ettől csak úgy jött belőllem a fangörcs. Az amikor kételkedni kezdett a lányban és elkerülte az volt az eggyik legfájdalmasabb számomra ebben a ficiben. Nem akartam hogy elkerülje meg hogy megutálja �� Kai ő az a tipikus jófiu aki semmi gondot nem okozott a lánynak mindig a segitségére sietett amitől persze ő is rögtön belopta magát a szívembe. Sajnos őt már szerintem teljesen kihúzhatjuk a lány lehetséges barátainak listájáról. Kicsit elszomorított ahogy kidobta de valahogy éreztem hogy ő lesz a legelső. �� Jókat derültem a mindhárom fiú féltékenységi jelenetein. Igazán aranyosak olyankor �� egyébkénk sosr tudom kinek szurkoljak mindig változik a véleményem bar legtöbbször a 1.L.Joe 2.CAP 3.Kai felállást éreztem a szívemben de szerintem te is ebben a felállásban írtad. �� Gyanítom hogy a következő kosaras szegég Cap fogja kapni �� attol tartok ott bőgni fogok ������ akkor térjünk át a többi fiúra... Changjo , ő ebben a fejezetben nagyobb szerepet kapott aminrk nagyon örültem, ahogy ott elvolt JiMin el és ápolta a fájo lelkét , az ölelkezésük és ahogy kijelentette hogy ő barátjának fogadta a lányt azthittem elbőgöm magam.annyira meghatódtam. Eleinte nagyon furcsának tartottam a csendes viselkedését aztán a ellenszenvessége a lány iránt sem srgített de ahogy észrevettem egyre jobban megkedvelte a lányt �� nálla van egy gyanum, mégpedig az hogy Jessie(ha jol emlekszem) , nem csupán emlékezteti Changjot a hugára hanem ő is az. Van egy gyanum hogy őt is ugyanugy egy másik családhoz vittek mint JiMint és mivel kicsi volt még nem emlékszik. De persze lehet ez csak az én agyszüleményem , bar az is erre ad okot amit az a Manhattani férfi mondott JiMinnek a rendezvényen. Chunji, Ricky és Niel, ők azok a figurák akik mindig feldobtak mikor felbukkantak, ahogy megláttam a nevüket tudtam hogy nevetni fogok mindjárt egy jót �� ( mivel rettentő hosszú kommentet írtam, két részben.küldöm 😉)
( kommentem második felvonása xdd )
VálaszTörlésSuzy és Suli, az előbbi kicsit később de mindettejüket nagyon megkedveltem és mikor Suzy és Jimin fegyverszünetet kezdtek nagyon de nagyon boldog voltam , tudtam az elejétől fogva hogy ők jóban lesznek, hisz eléggé hasonlítottak és a nagyszájuk csak azt erősítette bennem hogy ők remek barátok lesznek �� az ő és Cap között történt dolgok nagyon megleptek és nem is csodálkoztam hogy a lány ilyen lett, viszont azon annál inkább csodálkoztam hogy Cap hogy lehetett ilyen, tényleg Jimin teljesen megváltoztatta. A Sulli&Chunji&U-Kwon pároson is nagyon rágódtam.hisz a másik fiú is teljesen belopta magát a szívembe és sajnos nem tudom eldönteni ki lenne jobb a lánynak. Lesz ami lesz �� Henryt is nagyon szeretem és imádom az óvó bátty szerepét. Nagyon édes ahogy félti a lányt viszont mikor Naeun felbukkant kicsit megilyedtem olyan ideges volt de végülis érthető volt.de azért remélem hogy ő is és Naeun is megtalálja a boldogságot , akár együtt is hisz nem olyan rosz lány Naeun.☺ Mosmár DaHeet is megkedveltem , mondjuk utálni se utáltam csak épp nem biztam benne. Most egyre több titokra fény.derült . Pl hogy JiMin Sun In igazából... bár nekem van egy kételyem hogy lehet ez mégse így van. Kinézem belőlled hogy tettél bele valami csavart e téren is �� pl hogy nem is Sun In hanem Sun Ah de ki tudja majd kiderűl ha tovább olvasom igaz? �� Jaj annyak nagyon örültem hogy Moon titkárnő a rokona. Valahogy éreztem hogy mikor azt a "Lemászott a falról " jelenetet olvastam lesz e mögött valami. Amugy ez a.mondat nagyon megröhögtetett ������ hat azthiszem.azért.még lesz egy két dolog ami kiderül és ami megfog lepni, alig várom :3 ez a vége most nagyon sokkolt és elszomorított. DaHee-nek igaza volt, ha Sun In leszel L.Joe ad fel ha Sun Ah akkor Cap , hat L.Joe feladta... de mennyi időre? Biztos nem fogja tudni kiverni a fejébők az fix. Nagyon kíváncsi vagyok úgyhogy megyek is tovább olvasni. Remélem nem baj hogy ekkora regényt hagyok magam után, de ha egy fici ennyire jó az olvasó (legalábbis én) se tud csak egy két mondatot írni. Kikell adni az érzelmeimet ezután a rengeteg történés után. Ezért is írtam most. �� nem tudom hogy elolvasod e kommented hisz ez a fici nem mostani de azért örülnék neki. Majd a végén is fogok egy jó hosszú kommentet hagyni. Akkor mist megyek is.olvasni mert mar most izgulok hogy fojtatódik *_* rendkivűl őrülök hogy találkoztam ezzel a ficivel. �� Szerelmes vagyok belé ��