17. fejezet

/Sziasztok! Először is szeretném elmondani, hogy: nagyon mérges vagyok most magamra. Egyszerűen semmim nem úgy alakult a héten, ahogy akartam; először az első két, már begépelt oldal gondolt egyet, és törölte magát, hogy már nem tudtam visszahozni, emiatt elment két napra még az élettől is a kedvem, mert még tetszett is, ahogy leírtam, és már nem tudtam újra produkálni, aztán kedden, mikor nekiültem volna, úgy megcsúsztam hajmosás közben, hogy bevertem az államat a kádba, ami kicsit felszakadt, és spontán agyrázkódást kaptam (nem röhög, együtt érez :D). Aztán meg sehogy sem akart véget érni a fejezet, már a 13. oldalnál jártam, de még nem volt itt a vége, így egy huszárvágással ketté csaptam a részt, és most az elejét töltöm fel. Így döntöttem. De persze nagyon nem vagyok elégedett a résszel magával, és most kicsit ideges vagyok, hogy nem így terveztem a dolgot, de egy héten legalább egy részt mindenképpen fel akarok tenni, így... Sajnos ez van :S És valakinek muszáj volt elpanaszolni, bocsi, hogy pont ti vagytok azok :) És most annyira mérges vagyok, hogy nem jut eszembe egy épkézláb fejezetcím sem, de majd pótolom később, mikor megnyugodtam. Jó hír így csak az, hogy mivel a kövi rész nagyja már megvan, az korábban is felkerülhet. :) És el ne felejtsem megköszönni, azt a sok kedves dolgot, amit írni szoktatok nekem, tényleg nagyon jól esik! Remélem ezután a rész után sem ábrándultok ki a történetből, ígérem, a következőre összekapom magamat :)

U.i: bocsi a litániáért, muszáj volt kinyafognom magamat :)/

Chapter 17

Megkövülten bámultam rá, holott nem kellett volna ennyire meglepődnöm. Mégis, valamiért rossz érzéssel töltött el a tudat, hogy itt van. Azonban nem jött ki hang a számon, túlságosan is meglepődtem hirtelen mozdulatán.

- Ji…Ji Min?- kérdezte suttogva, megdöbbenve.

- Neked is szép estét, C.A.P- motyogtam belebámulva szemeibe, amin ezernyi érzelem suhant át. Csodálkozás, düh, és fájdalom...

- Francba, jól vagy? Én nem akartam…- nyúlt a hónom alá, hogy felsegítsen, majd mélyen a szemembe nézett- Mit kerestél te itt?

- Ezt én is kérdezhetném tőled- suttogtam. Igen, C.A.P tudja, mi folyik itt. Az apja és So Ji Sub kapcsolatban állnak egymással.

Lehet, hogy el kéne kezdeni kiszűrni a gyanús elemeket, mielőtt még késő lesz. Nem tudom egyelőre, kik állnak az oldalán, de az biztos, hogy nincs egyedül ebben. Valaki a nagy befolyású befektetők közül még.

Mikor legutóbb beszéltem Son Miniszterrel, egyet értett velem, hogy ennek véget kell vetni, mielőbb, még ha ez nagyobb áldozattal is jár…

Kit akartak eltenni az útból? Ki a gyanús nekik? És meddig mennek, hogy eltávolítsák? Egy biztos, C.A.P tud valamit. Veszélyes lehet, rám nézve? Nem. Nem tudna kárt tenni bennem. Mégsem bízhatok benne teljesen.

- Nem kell mindent tudnod!- biccentette félre a fejét.

- Ahogy neked sem!- utánoztam mozdulatát. Kicsit macska-egér játék volt, ahol én voltam a gyengébb.

- Te voltál a gyanúsabb.

- Mindegy, hogy mennyire gyanús, ha már nem teljesen tiszta…- igyekeztem kikerülni a választ.

- Ne forgasd ki a szavaimat! Én kintről láttam a fényt, azért jöttem ide, hogy megnézzem, hisz tudjuk jól, hogy az igazgató sosem tölt itt egy éjszakát sem.

- Én nem tudtam!- vágtam rá.

- Részletkérdés.

- Hyung, miért kellett rohan…- esett be ekkor az igazgatóiba Changjo is, majd szeme tágra nyílt, mikor meglátott.

- Ji Min, tanulmányi kirándulás az igazgatóiba?- dőlt az ajtókeretnek flegmán.

- Én is erre várom a választ!- mondta C.A.P sürgetően.

- Egek, hát komolyan meg kell magyaráznom?- csaptam a homlokomra- Jól van, de egy szót se senkinek. Tudjátok, hogy nem vagyok egy angyal, de azért nem vagyok hülye semmilyen tantárgyból sem. Kivéve egyből. A kémia. Pénteken lesz a vizsgánk, hisz tudjátok, és tudtam, hogy itt vannak a központi feladatlapok. Azokat… szóval azokat kerestem. Tudom, elég gáz, de nem akartam rossz jegyet. a szüleim szeretik, ha jól tanulok.

- Tényleg?- vonta fel szemöldökét Sapó.

- Mi mást akartam volna? Komolyan, ez egy igazgatói, hahó! Még csak dugi pia sincs itt- tártam szét a karom kínomban felnevetve- Viszont ti!- mutattam rájuk- Sokkal érdekesebb, hogy mit csináltatok odakint- intettem az ablak felé- Mikor már hajnali fél négy van. Nekem ne akarjátok beadni, hogy hívtak a férfi ösztönök, és üvöltöttetek a holdra…

Láttam, hogy C.A.P szája sarka megrándul egy kicsit, elfojtva egy mosolyt.

- De te sem mondhatod el senkinek- mondta Changjo összehúzott szemekkel, és közelebb sétált hozzám. Kicsit ijesztő jelenség volt.

- Ígérem, a sírba viszem magammal- mondtam unottan, várakozva, milyen kifogással rukkolnak elő.

- Levegőztünk…- mondta a nagy titkot.

- Ez elég szánalmas indok volt. De tudjátok mit? Én nem foglak titeket vallatni, a ti dolgotok. Csak nem értem, hogy miért kellett akkor úgy rám támadni, mintha legalább utánatok leselkedtem volna…- adtam a tudatlant. Úgy tűnt, elég meggyőzően.

- Csupa rejtvény vagy, Yoo Ji Min, ezért!- sóhajtott egy nagyot Sapó, majd az ajtó felé intett- Menjünk, mielőtt lebukunk. Mindannyian tilosban vagyunk, úgy tűnik.

Bólintottam egyet, bár előző mondatát nem tudtam, hová tenni, majd követtem őt Changjo-val.

Nem akartam mutatni C.A.P előtt, de eléggé fájt a hátam, ahol nekiestem az ablaknak. Nem is tudom, hogy a büszkeségem miatt, vagy az ő lelkiismerete miatt. Hisz úgy érzetem, hogy nem ártana nekem. Nem tette volna, ha tudja, hogy én vagyok, még ha ellenfelek lennénk sem. Ami talán előfordulhat. Miért nem lehetnek normális gimnazisták? Miért kell őket is belekeverni a szüleik politikájába?

Észre sem vettem, hogy elértünk a folyosóra, ahol elváltak útjaink.

- Menj a szobádba, Ji Min- morogta Sapó, majd vissza sem nézve elsietett.

- Hát…- sóhajtottam fel kicsit megkönnyebbülten- Szép estét, Changjo- majd megfordultam, hogy elsiessek, de a fiú elém állt.

- Ne olyan sietősen- biccentette félre a fejét. Ezt a nézést otthon tanítják nekik? Csak mert a frászt hozzák rám!

- Mi dolgod még velem?- nem értettem, most miért jött meg a kedve társalogni, mikor máskor ő volt az első, aki lelécelt.

- Sokan tartanak gyanúsnak, ugye tudod? De valamit nem vesznek figyelembe. Van valami, ami nem stimmel... Remélem, nekem van igazam..- mintha magának magyarázott volna.

- Te meg mi a fenéről beszélsz?- értetlenkedtem.

- Neked nagyobb a szád, mint ameddig a kezed ér. Bízok benned!- közölte hirtelen.

- Hogy mi?- hűltem el.

- Jól hallottad, bízok benned. Remélem jól teszem…- majd hátat fordított, és elsietett.

Ez gyönyörű, Choi Jong Hyun. De én nem bízok benned. Sajnálom…

C.A.P szemszöge~

Nem igaz, hogy fájdalmat okoztam neki. Miért pont neki? Miért ő volt pont ott?

Nem tudtam , ki lehet az, de tudtam, hogy So Ji Sub már hazament. Csak úgy, mint az iskolatulaj, egyik sem szokott a suliban aludni. Ezért akartam tudni, ki lehet az. Hát amit láttam, arra tényleg nem számítottam volna.

Nagyon édesen igyekezett kifogást gyártani, de ha kimutatom, mennyire nem hiszek neki, én magam váltam volna gyanússá. Mérges voltam. És nem is rá. Magamra. Legszívesebben újra csináltam volna a dolgokat, hogy ne lássam meg ott. Hogy ne rendüljön meg a bizalmam benne. De igaz volt. Túl sok volt a véletlen vele kapcsolatban.

Én tényleg nem akartam neki fájdalmat okozni. Magamnak is nehéz bevallani, de… kedveltem őt. A francba már, túlságosan is megkedveltem.

Már olyan régóta nem váltotta ki belőlem lány ezt az érzést, hogy egy szerencsétlen tizenévesnek éreztem magam, aki először érez többet egy lány iránt. És az a lány is lehet, hogy ellene van? Mióta lett velem az ég ennyire kegyetlen?

Changjo nem követett. Csak reméltem, hogy nem tesz kárt Ji Min-ben, mert azt az ő élete bánná. Az én kezem által.

Dühösen robogtam be a szobába, ahol Chunji és L.Joe aludt. Nem tudtam nézni, ahogy ők nyugodtak, mikor én nem. Ezért rávágtam egyet a kapcsolóra, mire fénybe borult a szoba.

L.Joe azonnal felült, és rám nézett összevont szemekkel. Az utóbbi időben, ha lehet, akkor még jobban elmérgesedett az egykori barátságunk. Talán mióta valamit tett Ji Min-nel abban a mosdóban. Nem akartam tudni, mi volt az. De mégis nagyon tudtam érte utálni.

- Még öt percet!- nyöszörgött Chunji, majd a másik oldalára fordult, de lerántottam róla a takaróját, és ráförmedtem.

- Most kelj fel! Két perc múlva legyetek éberek- majd besiettem a fürdőnkbe, hogy hideg vízzel megmossam az arcomat, hogy kicsit lehiggadjak. De már döntöttem. Igen, tudtam, hogy ezt kell tennem.

Mire visszatértem, a két srác már az íróasztala székén ült. Chunji kíváncsian, míg a másik unottan. Szót is adott nem tetszésének.

- Magadnál vagy? Komolyan, mi ilyen fontos?- fintorgott. A szeme alatti karikák bizonyították, hogy egy ideje nem alszik rendesen. Meg is érdemli, amekkora seggfej.

- Most jöttünk vissza Changjo-val…- kezdtem el.

- Mindjárt megtapsollak!- L.Joe morgását már el is engedtem a fülem mellett.

- És valami olyat láttam, amit nem kellett volna. Chunji, hasznosíthatod végre magadat. Kezdj ki Sulli-val!

- Mégis, minek?- pislogott már ekkor is nagyokat a fiú- Úgy értem, ő rendes csaj, nem akarom, hogy…

- Csak csináld, amit mondok. Férkőzz a bizalmába. És szedj ki belőle mindent, amit tudsz, Yoo Ji Min-ről.

- Ennyire belezúgtál?- horkantott a másik, mire gyilkos szemekkel pillantottam rá- Mindent tudni akarsz róla?

- Ez rád is vonatkozik, L.Joe. Mindent tudni akarok róla. Mit csinál, mikor és kivel. Van itt valami, ami nem tetszik nekem…

- Ji Min nem olyan. Már akkor sem hittem nagyon, mikor L.Joe mondta, hogy gyanús…- kezdte volna Chunji, de leintettem. Igen, azt a beszélgetésüket én is hallottam. De én még teljesen bíztam akkor Ji Min ártatlanságában.

- Sosem tudhatjuk. Én is szeretném, hogy ne legyen igaz…

L.Joe arcára meredtem, míg ezeket mondtam. Tudtam, hogy nem hiába ilyen bunkó Ji Min-nel. Valamiért nem hagyja hidegen őt sem. Volt benne valami, amit mindketten, sőt, mindannyian éreztünk. És már alig vártam, hogy megtudjam, ki találja meg ezt a titkot előbb.

És ahogy tekintetem L.Joe-éval találkozott, ő is ugyanerre gondolhatott…

Ji Min szemszöge~

Reggel, mikor felkeltem, úgy éreztem, hogy kettészakad a hátam. Ez már a második este volt folyamatában, mikor nem aludtam rendesen, ráadásul a tegnapi „balesetem” kicsit megviselt. Így reggel az első utam az iskola nővérhez vezetett… ismét. Ahol szerencsére kaptam felmentést tesi órára egy hétig. Nem bírtam volna most sportolni. Örültem, ha egy helyben ülhetek.

Persze szobatársaim csodálkoztak, hogy mi történt velem az éjszaka alatt (szerencsére most Suzy sem ébredt fel rám) hisz este lefekvésnél semmi bajom nem volt. De azt hazudtam, hogy elaludtam a hátamat, és valami meghúzódott benne. Kezdtem egyre jobban belejönni a hazudozásba. És nagyon jól tudtam, hogy a végén én fogom megjárni. Hisz a hazugságok előbb utóbb kiderülnek, nem igaz?

De így nyugodtan ültem végig a napot.

A két fiú úgy tett, mintha semmi nem történt volna előző éjszaka, és nem jártunk volna mind a hárman tilosban. Sapó nem igazán jött a két méteres körzetembe se, csak még reggelinél, mikor meglátott, biccentett nekem egyet, és most érdekes módon L.Joe sem zaklatott. Hiába pislogott néha idegesen rám, tudtam, nem is fog a közelembe jönni, mert nem hagytam el a helyemet, ahogy NaEun sem. Nem tudom, pontosan mi folyik köztük, de egészen biztos, hogy nem csak annyi, mint amennyi látszik.

Én jobban örülök Henry-nek amúgy. Mellette teljesen felszabadult, míg L.Joe mellett, hiába szerette annyira, a folytonos megfelelni vágyás miatt nem tudott önmaga lenni. Csak bár ne így csinálta volna, mert így ő a gonosz.

Ne kombinálj, Ji Min!

Így egymás mellett ültünk a lánnyal, szótlanul, csak pár szót szólva egymáshoz, az is kimerült egy: bocsi, tessék, kösziben. Kicsit kínos is volt.

- Ji Min- szólalt meg végül, egyik szünetben, rám emelve a tekintetét, amiért sok fiú ölt volna- Kedveled L.Joe-t?

Hatalmasra nyílt a szemem, és megkövülten meredtem rá.

- Ez mégis honnan jött neked?- kérdeztem kicsit ellenségesebben, mint kellett volna.

- A legutóbb, mikor láttál minket… olyan sértettnek látszottál kicsit…

- Ó, mi nem vagyunk jóban. Már az első pillanattól fogva utáljuk egymást, megnyugodhatsz, nem veszem el tőled…

- Köztünk semmi nincs!- mondta hirtelen félbeszakítva.

- Akár van, akár nem, nem az én dolgom. Byung Hun a legborzalmasabb ember, akivel valaha találkoztam!- csattantam fel, már nagyon unva a témát, majd felálltam, hogy Sulli-hoz sétáljak, de ebben a pillanatban huppant le mellé Chunji, hatalmas mosollyal. Ezen elcsodálkoztam. Chunji eddig sosem nyomult rá, a lány nagy bánatára. Mindig is a könnyűvérű lányocskákat fűzte, és Sulli, bármennyire is oda volt érte, nem volt az. Ezért most meglepett, hogy ekkora erőbedobással villogtatja mosolyát, amiért a csajok odavoltak.

- Épp szivárványt hány a boldogságtól, oda ne menj!- hallottam a hátam mögül Suzy hangját- Tudom, nem tesizel ma, de azért elkísérhetsz az öltözőbe!- bólintottam egyet, majd hátat fordítottam a párocskának, és követtem szobatársamat a tornacsarnok felé.

*

- Dobd már!- kiáltotta valaki.

- U-kwon most épp csak ott álldogál a fal mellett!- kiáltotta a tesitanár- Fiam, embereld meg magadat, aktivizálódj.

- De hát úgy is kidobnak!- hallottam a fiú laza hangját, amin elmosolyodtam. A terem szélén lévő lelátó lealsó sorában ültem, és néztem, ahogy az osztály kidobósozik. Kicsit unalmas volt, de nem mehettem vissza a kastély épületébe, itt kellett maradnom. Lábamat lóbáltam, mert az is izgalmasabbnak tűnt a jelen pillanatban.

Persze, jó móka lett volna, Sapót vagy és Kai-t nézni, de a közelmúltban annyira összezavarodtam, hogy nem is akartam most pasizásra gondolni. Nem is nagyon tudtam, mert a következő pillanatban valaki leült mellém, és jó hangosan kifújta a levegőt, hogy felfigyeljek rá.

Bosszúsan ránéztem, és felvontam kérdőn a szemöldökömet. Hisz Byung Hun nem szokott csak úgy megörvendeztetni… önmagával. És ez így is volt jól.

- Kidobtak!- vont vállat lezseren.

- És ezért miért engem büntetnek?- tettettem a butát, mire láttam, hogy kicsit megrándul a szája széle, de hamar elfojtotta a mosolygást. Mosolygást? L.Joe mosolyogni akart?

- Kinek szurkolsz?- hagyta szabadon az előző kérdésemet.

- Az óra végét jelző csengőnek!- mondtam indulatosan.

- Rossz hangulatban vagy? Hogy ideült melléd a világ „legborzalmasabb” embere?

- Hallottad, amit mondtam?- csodálkoztam. Ha így van, miért hagyta szó nélkül? Imádott belém kötni, most meg…

- Nem is vagyok olyan szörnyű…- gondolkozott el magában. Nem értettem, hogy mit akar. Most olyan normálisnak tettette magát, de tudtam, hogy van valami a háttérben.

- Mit akarsz?- kérdeztem kertelés nélkül.

- Figyelj, nekem elhiheted, hogy nem mindenki akar tőled kifejezetten valamit. Nem állok be a csodálóid köré, ha erre vagy kíváncsi.

- Hát meg sem fordult a fejemben. De azért örülök, hogy tisztáztuk, lesz pár nyugodt éjszakám. Már ha nem jelensz meg álmomban…

- Volt már rá példa?- mosolygott kicsit gunyorosan- Gondoltam, hogy mély benyomást tettem, és azon sem csodálkoznék, ha… vigyázz!- kiáltott rám hirtelen, mire én automatikusan előre fordultam, de már csak azt láttam, hogy egy labda találkozik az arcommal.

Fájdalmas nyögés hagyta el a számat, és az arcomhoz kaptam. Hirtelen valaki felém rohant, és megfogta a vállamat.

- Bocsi, nem akartam, véletlen volt ekkora a dobás!- ahogy felismertem DaHee hangját, hitetlenül felnéztem. Ez a csaj és a véletlen fogalma még távolról sem ismerte egymást, főleg ebben a helyzetben.

- Ez fáj!- motyogtam magamban, majd felszegtem a fejemet- Semmi baj!

- Nyilván ezért folyik az orrodból a vér!- biccentette félre a fejét a lány.

- Hogy mi?- kaptam az említett testrészemhez, és éreztem, hogy valami meleg folyik az ujjaimra- Remek!- morogtam.

- Yoo kisasszony!- kiáltott a testnevelés tanár- Menjen az öltözőbe. Byung Hun, kísérje el!

- Tényleg sajnálom- mondta DaHee, mint aki kicsit sem sajnálja, majd visszarohant játszani. Ha nem ismertem volna, azt hiszem, hogy direkt akart minket kettesben hagyni a fiúval.

De nem is foglalkozva vele kisiettem a női öltözőbe. A srác pedig követett. Előkaptam a blézeremből egy zsepit, majd megfordultam, hogy szembe nézzek vele.

- Amúgy a válaszom nem.

- Mi van?- ráncolta homlokát.

- Nem szoktam veled álmodni. Nem szoktam rád gondolni, és nem szoktam...- nem tudtam tovább mondani, mert elém lépett, kitépte a kezemből a zsepit, és az orrom alá nyomta, és gyengéden végigsimított vele rajta.

- Nem tudlak komolyan venni, ha aközben osztasz, miközben folyik az orrodból a vér. Milyen lány vagy te, hogy nem érdekel?- kérdezte fejét csóválva, és teljes figyelmét az orrom törölgetésének szentelte. Én meg megkövülten bámultam rá. Most ismét olyan volt, mint mikor a borogatást tette a lábamra. Olyan… gondoskodó. Hogy lehet valakinek ennyi személyisége?

- Te skizofrén vagy?- kérdeztem halkan. Mert ha így van, akkor ugye nem tehet róla, hogy máskor bunkó. De erre a megszólalásomra tágra nyílt a szeme, majd szinte belenyomta a számba a zsebkendőt, úgy felháborodott. Erre kicsit hátratántorodtam, és belerúgtam az egyik öltözőpad szélébe, amitől fél lábon kezdtem el ugrálni fájdalmamban, nem érdekelve, hogy mennyire gáz és lealázó is, amit csinálok. Mindig így reagáltam, hogy belerúgtam valamibe.

- Skizofrén? Te komolyan…?- itt elakadt, és elkerekedett szemekkel nézte, amit csinálok. Mármint ahogy szerencsétlenül ugrálok. Furcsa volt. Kicsit elködösült a szeme, és mintha nem is engem látott volna. Egy pillanatra mintha még a fájdalmam is elmúlt volna. Ő közelebb lépett, és kezét az arcom felé nyújtotta. Én meg lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mit fog tenni. De mielőtt az ujjai arcbőrömhöz értek volna, megszólaltam.

- L.Joe? Jól vagy?- alig voltam hangosabb a suttogásnál, a fiú szeme azonban hirtelen visszaváltott a rendesbe, és rémülten nézett rám.

- Csak… csak te vagy az, Jimmy!

- Miért, mit hittél? Az első szerelmed?- kérdeztem kicsit gúnyosan, de aztán kapcsoltam, hogy talán hiba volt, hisz már ismertem a történetet, miszerint az ő első szerelme meghalt. De már késő volt visszavonni.

- Igen, de aztán rájöttem, hogy te sosem lehetsz olyan, mint az a lány. Sosem érhetsz a nyomába!- morogta dühösen, majd hátat fordított, és kisietett. A szeme olyan fájdalmat sugallt, amit én talán sohasem érthettem meg. Valamiért dühösen a szekrénybe rúgtam magam mellett, nem törődve, hogy pont a fájósabb lábammal, és homlokomat neki támasztottam. Miért ver a szívem ilyen rendszertelenül? Miért nem tudom eldönteni, hogy utálom, vagy sajnálom L.Joe-t? Miért bánom, hogy nem ért az arcomhoz?

Megráztam a fejemet. Az, hogy jól néz ki, még nem jelenti azt, hogy jó is, ha a közelemben van. Főleg nem, mikor tudom róla, hogy tudja, az apja nem teljesen tiszta.

*

Este fáradtan estem be vacsora után, amit Henry-vel töltöttem, a szobába, hogy belevessem magamat az ágyamba, de a szemem megakadt, a Sulli-val nevetgélő fiún. Nevezett Chunji-n. Hát ez meg mit keres itt?

- Szia Ji Min!- mosolygott rám, majd vissza is fordult a szobatársnőm felé. Éppen egy videót mutatott neki a telefonján, és mindketten nagyon nevetgéltek. Gyanús volt nekem. Észre is vehette a fiú furcsa nézésemet, mert rám pillantott, és felvonta a szemöldökét aranyosan.

Megráztam a fejemet, hogy nincs semmi, majd leültem a gépemhez, hogy írjak Jessie-nek, de ebben a pillanatban kopogtak az ajtónkon.

- Gyere be!- ordított ki Suzy kulturáltan, mire betoppant U-kwon, és szeme egyből Sulli felé terelődött. el is kerekedett, mikor meglátta az ágyán nevetgélni egy másik fiúval. Azonnal eszembe jutott az ígéretem, és az is, hogy ez így nagyon nincs rendben.

Ekkor a szobában a többiek is észrevették, hogy a szobába már az osztályunk másik nagy szívtörője is betette a lábát.

- U-kwon, hát te?- pislogott Sulli- Most épp… nem érek rá.

- Nem is hozzád jöttem!- legyintett dicséretreméltóan lazán, majd rám pillantott segítségért, mire vettem a lapot, és intettem a kezemmel, majd megveregettem az ágyat.

- Már vártalak, gyere ide!- mosolyogtam angyalian, a többiek összezavarodott tekintetének kereszttüzében. Igen, nekem is furcsa volt, de a fiú azonnal levetette magát mellém.

- Elhoztam, amit kértél!- nyúlt a zsebébe, majd elém tartott egy pendrive-ot. Pislogtam párat, mire leesett, hogy mit is kértem, majd mikor leesett, szinte úgy vetettem rá magam a tárgyra, mintha az életem múlna rajta.

- Köszi! Meghálálom, esküszöm!

- Van is egy ötletem- nevetett fel, majd a fülemhez hajolt, hogy a lehelete csiklandozta a fülemet- Mióta van itt ez a bájgúnár?- meglepődtem, mert nem ilyesmire számítottam. De gyorsan kapcsoltam. Helyes, játsszuk el, hogy nem érdekelnek minket a többiek, és nagyon jól elvagyunk.

- Nem is bájgúnár!- suttogtam vissza- Amúgy már itt volt, mikor visszajöttem.

Ezen felnevetett, mintha valami vicceset mondtam volna, majd ismét a fülemhez hajolt- Kinyírom!

- Azért ne ilyen hevesen!

- Ti meg mit sugdolóztok?- csattant fel Suzy- Komolyan, mióta vagyok én a forever alone?

Erre észrevettük mindketten a fiúval, hogy a szobában tartózkodók meredten bámulnak ránk. Ebbe beleértve Chunji-t és a lányt is. Ennyire belefeledkeztünk volna a színjátszásunkba?

- Talán jobb lesz, ha mész- suttogtam ismét, kicsit hangosabban.

- Oké, majd tudod, mit csinálj vele!- bökött a kezemben lévő tárgyra.

- Holnapra már nyoma sem lesz a létezésének!

Biccentett egyet, majd felállt az ágyról.

- Majd elfelejtettem!- fordult vissza, és nyomott az arcomra egy puszit, majd a fülemhez hajolt- Ezt gyanítom Kai küldte- erre ha lehet még jobban elpirultam, majd megemelte a hangját- Köszi a mait!- majd kisietett a szobából. Alig győztem, hogy ne forgassam meg a szememet vigyorgásom közben.

Ha van valaki, aki teljesen „normális” ebből a suliból, az U-kwon.

- Rám sem nézett egész végig!- motyogta döbbenten Sulli- Azt hittem, jóban vagyunk!- mintha kicsit sértett lett volna?

- Ji Min! Te most pontosan kivel is vagy? Ott van Kai, most meg Yookwon, esetleg még valaki?- Suzy lényegre törő volt, de csak megforgattam a szememet, és a gépem felé fordultam.

- Én Team Kim Jae Joong vagyok. Ennyi fiúka között, még mindig ő a legmenőbb!- vigyorogtam, mire Chunji felém kapta a fejét.

- Kim Jae Joong? Komolyan az eseted?- mintha nem ezt akarta volna eredetileg kérdezni, de időközben meggondolta volna magát.

- Nem rossz. Mihelyst érettségizünk, ráveszem, hogy vegyen el feleségül!- mosolyogtam rendületlenül, majd mikor a többieknek leesett, hogy amit mondok, abban több az irónia, mint a komoly szándék, sóhajtottam egyet, és belemerültem a laptopomba. Tudtam, hogy talán nem kéne itt és most megnézni a pendrive-ot, de nem tudtam már várni. És mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, így bedugtam.

Csatlakozott, és azonnal megnyitottam a word fájl-t, amit találtam benne.

Volt pár gépelt sor még az elején, gondolom gyorsan U-kwon ütötte be.

Ji Min! Ezt találtam az adatbázisban. Úgy tűnik a diákok felvételéről, és személyes adatainak felvételéről az igazgatóság dönt. Pedig én azt hittem, hogy az iskolatulajdonos is részt vesz benne, de az ő adatbázisában nem volt más. Lényeg, hogy remélem, megtalálod, amit keresel… Sajnos tanárokról nem találtam ilyet, de majd még utánajárok, ha nem olyan sürgős.

Az iskola tanulóinak személyes adatai- állt alatta egy vastag betűs cím.

Osztályokra volt bontva, és én azonnal a saját osztályunkhoz tekertem. Szememmel kerestem a fiúkat.

Yoo Chang Hyun, aka Ricky. Az apja a Nemzetbiztonsági Tanács elnöke. Az a kormánytól független intézmény, tudtam jól. Meglep, hogy nem miniszter. Talán Ricky nincs is benne? Tud egyáltalán a fiúkról bármit, vagy csak a gyanúsabbak ismerik Mr.A-t, mag a titkát? A kora is rendben van, velünk egyidős.

Ahn Daniel, vagyis Niel… szintén. Közszolgálati Bizottság vezetője. Szintén független intézmény. A kora is rendben van.

Lee Chan Hee, drága Chunji, aki itt fekszik tőlem pár méterre. Esélyegyenlőségi miniszter leszármazottja. És idősebb nálunk. Egy évvel. Talán halasztott.

- Chunji, hány éves vagy?- kérdeztem meg, mintegy mellékesen.

- Annyi mint ti, miért kérdezed?- nézett rám kérdően.

- Csak… kellett volna egy oldalhoz, hogy elmúltam-e már tizennyolc. De akkor…

- Ó, ha felnőtt filmet akarsz letölteni, ismerek egy csomó jó…- kezdte volna lelkesen, de aztán rájött, hogy miről is beszél, és félve Sulli-ra pillantott, aki felvont szemöldökkel nézett rá- Vagyis… Niel. Niel ismer jó oldalakat, tőle kérdezd.

- Te totál hülye vagy!- csóváltam a fejemet, majd visszafordultam a doksimhoz. Még hogy annyi idős, mint mi! Minek mondja ezt? Vagy bukott volna? Annyira azért nem gáz a dolog…

Choi Jong Hyun… Changjo… ő nagyjából velünk egyidős volt, nálam kicsivel fiatalabb, de nem vészesen. Fiatalabb? És erre fel olyan nagy a szája? Mondjuk csak pár hónap, de akkor is…

Születési hely, nem olyan fontos. Apja foglalkozása: Egészségügyi miniszter. Honnan ilyen ismerős? Choi… te jó ég. Az újságcikkből. Choi miniszter két éves kislánya eltűnt. Changjo húga, aki ha szóba jött, a fiú mindig komor lett. Sosem mondta… hogy már talán meg is halt. Ez szörnyű… így teljesen egyértelmű, hogy miért halt meg nála a bohóc olyan hamar. Mióta lehet ilyen világfájdalmas? Mióta nem tud túllépni rajta? Merjem megkérdezni őt a dologról?

Lee Byung Hun. A Külügyminiszter helyettes fia. Szintén egy évvel idősebb nálunk. Egy év korkülönbség simán elmegy. De furcsa, hogy mind ketten egy korúak Chunji-val. Az édesanyja nem él már- olvastam tovább. Ajkamba haraptam. Nem lehet könnyű anya nélkül felnőni… Ah, hogy már megint okot ad arra, hogy… hogy ne utáljam őt, amennyire akarom.

Bang Min Soo. Sapó. A Külügyminiszter fia. Nála voltam a leginkább kíváncsi a korra. Ő két évvel is idősebb volt nálunk. Furcsa… hogy lehet ez? Akkor ő már tényleg járhatna egyetemre? Hogyhogy itt van még, és még csak végzős? Miért van az, hogy elvileg régről barátok, és mind egy osztályba járnak? Ennyire nem bírják ki egymás nélkül?

Son NaEun. Az Igazságügy miniszter lánya. Velünk egykorú. Elhunyt húga ugye NaRi. Azonkívül semmi különös infó.

Lee DaHee. Megtartotta eredeti nevét, nem vette át a Bang-ot. Velünk egyidős, ugye a külügyminiszter örökbefogadott lánya.

Komolyan, alig tudtam meg újat ezekből a profilokból.

Eléggé belemerülhettem a gondolkozásba, mert csak azt vettem észre, hogy Chunji feje megjelenik az enyém mellett. Mire egy szélsebes mozdulattal lecsaptam a laptopom tetejét. Még pont nem láthatta, mit nézek.

- Tényleg pornót nézel? Hang nélkül?

- Nem, természetfilmet a mikroorganizmusokról- vágtam rá.

- Azt kell így titkolni?- vonta fel a szemöldökét.

- Féltem, hogy kiégne tőle a maradék agysejted is!

Erre felnevetett, majd elhajolt tőlem.

- Csak búcsúzkodom, de te nem is hallottál. Jó éjt!- intett, majd kisietett az ajtón. Azonnal Sulli-ra néztem.

- Mi van most vele? Eddig nem is voltatok ilyen jóban.

- Nem tudom. De végre megfogtam Isten lábát- úgy vigyorgott, mint egy… idióta.

- Eddig azt hittem, hogy most U-Kwon-nal kavarsz- fűzte közbe Suzy- Bár úgy tűnik, hogy ő most Ji Min-nel… Áh, nem tudom már követni a pasi ügyeiteket.

- U-Kwon-t én sem értem… Eddig úgy viselkedett, mintha… bejönnék neki.

- Neked nem mindegy?- vontam fel a szemöldökömet- Te úgyis Chunji-ért vagy oda!

- Tudom, de akkor is… kicsit furcsa. Rossz érzés volt…- motyogta, majd bevonult a fürdőbe.

- U-kwon-nak bejön Sulli, igaz?- fordult felém Suzy.

- Nagyon is. És megígértem, hogy segítek neki…- sóhajtottam frusztráltan.

- Vegyél be a csapatba. Előbb bízok U-kwon-ban, mint Chunji-ban. Aztán… mi barátnők tartsunk össze.

- Barátnők?- mosolyodtam el.

- Ne értsd félre- dobta felém a szék karfáján lévő pulcsiját, de én továbbra is mosolyogni tudtam. Igen, barátnők.

Mr. A szemszöge~

Ujjammal doboltam az asztalon. Vártam egy hívásra, de az késett, emiatt egy kicsit feldúlt lettem. A szemem akaratlanul is egy képre vetült az asztalon. Két lány volt rajta. Elég régi fénykép. Megfeszült az állam, ahogy néztem a mosolygós arcukat. Nem kellett volna, hogy úgy végezzék.

Főleg a jobb oldalinak. Neki élnie kellett volna még. Ha ő nem hal meg akkor... akkor a valóságot az ő szájából hallhatom. 

Feszélyezett a tudat, hogy én nem tudtam, mi történt pontosan.

Végre megcsörrent a telefon, és azonnal fel is vettem.

- Fiam, bocsáss meg a késésért.

- Amúgy is megbeszélésem volt- mondtam higgadtan. Nem volt igaz, de így nem tűnt olyan szánalmasnak a várakozásom.

- Megtudtam a szükséges adatokat, most már biztos vagyok a következő ember kilétében.

- Valóban?

- Igen. Ha a hétvégén Szöulban jársz, akkor megbeszéljük a részleteket.

- Rendben.

- Nem gyanakodnak?

- Egy emberen kívül nem tartom valószínűnek.

- Helyes... azzal az eggyel pedig kezdj valamit. Nem kéne rájönnie, ki vagy.

Hallottam a telefonálás végét jelző kis hangot, mire felsóhajtottam, és letettem a készüléket. Igen, én is örültem, hogy hallottam a hangodat...

/Megjegyzés: Elvileg a fiúk apjainak tisztsége valóságban is létezik, már ha jól fordítottam :)/