2014. október 17., péntek

14. fejezet



 /Sziasztok! Huh, már megint jó soká hoztam, és most nincs is nagyon mentségem. Viszont jövő héten vizsgázok koreaiból, így lehet, hogy kevesebb időm lesz írni. Ez nem azt jelenti, hogy egész nap betegre tanulom magam, csak azt, hogy többet, mint szoktam (a szokásos a semmi ^.^) de azért majd igyekszem :) /

Chapter 14
 Amikor már azt hiszed, hogy ennél nem lehet rosszabb...

Komolyan Kim Jae Joong lett volna, aki után a fiú eljött? Lassan a hang forrása felé fordítottam a tekintetemet, de nem engedtem magamtól túl messze L.Joe ingjét, mert valamibe még mindig kapaszkodnom kellett. Ő sem lépett el mellőlem. Még mindig körém fonta a karjait. Mintha tudta volna, hogy amúgy összeesek.
Az arcom lángolt, ahogy felnéztem az iskolatulajdonosra. Aki nem volt egyedül. A nagybátyja is ott állt mellette.
- Fiatalság, bolondság!- nevetett az idősebb férfi, de csak a szája. A szeme nem. Mintha tudta volna, hogy nem volt igazi a csók. Mármint nem egy szívből jövő gesztus volt, hanem csak menekülési útvonal.
- E…elnézést. Nem tudtuk, hogy… itt vannak- motyogtam ajkamba harapva. Nem kellett nagyon tettetnem a zavart sem.
- Nem tilos az iskola területén a randizás- nézett ránk egy kicsit szigorú szemmel az iskola tulajdonos- De azért az ilyesmi sem megengedett. Nem én vagyok az igazgató, aki a szabályokat hozza, de azt hiszem világosan meg lett mondva, hogy a bál idejére ez a terület tabu a diákoknak.
- Nagyon sajnálom!- hajtottam le a fejemet. Rosszul esett, hogy csalódnia kellett bennem. Elvégre én mindig felnéztem rá.
- Ezúttal eltekintek tőle, és nem szólok az igazgatónak. De ne forduljon elő többet. Nem is tudtam, Yoo Ji Min, hogy ennyire jóban van Lee Byung Hun-nal- vonta fel a szemöldökét.
- Nem is vagyunk jóban- mosolygott a fiú, de láttam, hogy megrezzent a nevére- Nem is ismerjük egymást annyira… pont most akartam közelebbről megismerni- hajtotta le a fejét.
Tágra nyílt szemmel néztem rá. Hogy tud ilyet mondani? Felnőtteknek?
- Mint mondtam… Nem én vagyok az igazgató, így nem teszek semmit. De ne legyen következő eset. Mert akkor nem leszek ilyen elnéző. Értve vagyok?- nézett ránk szigorúan.
- Igenis- morogtuk egyszerre, majd L.Joe az enyéimbe kulcsolta az ujjait, és meghajolva elszlalomozott a két férfi mellett, a folyosón. Gyorsan húzott a folyosón, nem törődve azzal, hogy én magas sarkakon loholok utána. Idegesnek tűnt. De nem engedett volna semmi pénzért. Már rég eltűntünk a két férfi látóteréből, már régen egy másik folyosón voltunk, de ő még mindig törtetett előre. Ez volt az a pillanat, amikor rosszul léptem, és a bokám kifordult a helyéről. L.Joe rántásától, viszont a földre estem.
Fájdalmasan felnyögtem, mikor találkoztam a kemény talajjal. A fiú meglepetten nézett rám. Mintha most vette volna észre, hogy engem végig vonszolt az iskola folyosóin.
- Jimmy! Mi a baj?- vonta össze a szemöldökét.
- Kiment a bokám, te rohadék!- morogtam, és próbáltam lábra állni, de éles fájdalom hasított a bokámba. Lerúgtam a lábamról a cipőt, és kezembe fogtam.
- Segítek, gyere!- ajánlotta fel, és a hónom alá nyúlva felhúzott. Majd átkarolva elindult az egyik ajtó felé. Belökte az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Intenzíven éreztem az illatát, és hiába löktem volna el messzire, most nélküle nem messzire jutottam volna.
Ahogy felkapcsolódott a villany, láttam, hogy ez egy férfimosdó.
- L.Joe, én csaj va…
- Most úgysincs itt senki!- hurrogott le, majd nekidöntött a kézmosó pultnak, majd egy pillanat múlva megragadta a derekamat, és felültetett rá.
- L.Joe, te meg mi a francot…
- Fogd már be!- morogta rám, majd kivett egy csomó papírkéztörlőt a tartóból, és a csap alá nyomta. Majd közvetlen elém állt, és felemelte a fájós lábamat. Tágra nyílt a szemem, attól, hogy milyen szégyentelenül taperolja a lábamat. Legszívesebben lerúgtam volna. Aztán meg csak felkiáltottam egy kicsit, mikor a hideg vizes borogatás a bokám köré fonódott.
- Nyugi, mindjárt jobb lesz…- motyogta L.Joe, mintha teljesen el lenne varázsolva. Finoman rásimította a bokámra a papírtörlőket. Ismétlem, finoman.
Nyeltem egy nagyot. Szóval ő ilyen is tud lenni… Ez meglepett. De valamilyen szinten össze is zavart. Az után a csók után… ami ne volt túl szűzies puszi… Komolyan, azt is kiverte a fejemből, hogy mi a csodának is jött Kim Jae Joong után.
- L.Joe…- kezdtem volna a kérdezősködést, de mellettem a mosdótálra csapott kicsit idegesen.
- Ne mondd ki. Utálom, ha a nevemet mondod- nézett mélyen a szemembe.
- Eddig csak a Byung Hun-t utáltad- tártam szét a karomat, de ettől, hogy egy pillanatra elengedtem a támasztékomat, megszédültem, de a fiú még időben a derekamhoz kapott. Ujjai ezúttal finoman simultak a csípőcsontomra.
- A te szádból mindent utálok… kivéve egy dolgot…- hirtelen ajkaimra tévedt tekintete. Iszonyatosan zavarba jöttem. Hisz alig öt perce tényleg egymás szájában voltunk. Szent ég. És nagyon is élveztem… És ezek szerint úgy tűnik, hogy ő is. Pedig csak… egy menekülési útvonal volt.
Megkövültem, mikor éreztem, hogy közelebb lép hozzám, szinte lábaim közé állva, ajkamat bűvölve. Nem értettem tetteit. Egyik pillanatban még ráncigál, a következőben akár gondoskodónak is nevezhetném, ahogy a lábamat ápolja, a következőben meg rám mászna… Ijesztő.
Egyre közelebb ért, a kezei lecsúsztak derekamról a lábamra, és combomat simította végig.
- Hé…- motyogtam halkan- Mit csinálsz?
- Folytatom, amit elkezdtem…- mintha nem lett volna önmaga.
- Ne csináld!- próbálkoztam tiltakozni erőtlenül.
- Látom, hogy akarod! Igazából… akkora egy ribanc vagy- vágta a fejemhez gúnyosan suttogva, mire egy pillanat alatt megjött az eszem. Lábamat előrelendítettem, de csak azt értem el vele, hogy lecsúsztam a mosdópultról, és egy rémült kiáltás kíséretében közeledtem a föld felé. De a fiú az utolsó pillanatban megragadott, és magához rántott.
- Ma már hányadszor kaplak el?- vigyorodott el. De én csak ajkamba haraptam. Mert ahogy megragadott, úgy csúszódott fel a szoknyám is. De ő nem zavartatta magát, nem engedett el.
- Miért nem hagysz a földre esni, ha már ennyire gyűlölsz? Miért kapsz el mindig?- kérdeztem összehúzott szemekkel.
- Egyetlen egy okból… Azért, mert…
De nem tudtam meg, hogy mi ez az ok, amiért ma már nem tudom hányadjára kötöttem ki a karjai között, mert nyílt az ajtó, és valaki nagy robajjal rontott be. Majd abban a pillanatban meg is torpant.
Rémülten kaptam oda a fejemet, és mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban, még jobban elvörösödtem, és abban a pillanatban ellöktem magam a fiútól.
Nem más látott minket ilyen pozícióban, mint Kim Jongin. Hogy hogyan került ide, arról fogalmam sem volt, hisz ez a folyosó még én sem tudtam, hol van. 
Pár másodpercig senki nem szólalt meg, csak fürkésztük egymást, mint a pisztolypárbajnál szokás. Mintha arra vártunk volna, hogy ki lő előbb. De én személy szerint legszívesebben kiugrottam volna az ablakon.
Miért pont az fiú nyitott be megint, akinek még a véleményére adtam is, és meg akartam a tartásomat őrizni előtte? Erre meg...
Nem is tudtam, mit csináljak. Hozzam a tudomására, hogy nem történt semmi, vagy inkább próbáljak beleolvadni a környezetembe?
De már nem tudtam eldönteni, mert Kai a következő pillanatban összeszorította a száját, pár lépéssel L.Joe előtt termett, és kezét felemelve, egy hatalmas ütést mért a szőke fiú arcára, hogy még bennem is megfagyott a vér. Sosem láttam még ilyen idegesnek. Akkor sem, mikor legutóbb látta, hogy a szőke majdnem megcsókolt.
- Te rohadék, mit csináltál vele?- ragadta meg megint az ingét, és megrázta. De L.Joe csak felnevetett.
- Féltékeny vagy?- vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Miért vigyorog, mikor vérzik a szája is?
- Rohadtul megmondtam a legutóbb, hogy szállj le róla!
- Csak hogy te rámászhass?
- Annyira, szánalmas vagy, te szemétláda. Esküszöm, legszívesebben…
- Mi az isten folyik itt?- dörrent ekkor egy hang, és oda kapva a fejemet, láttam, hogy Sapó az. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Már csak te hiányoztál- sóhajtott fel L.Joe gúnyosan.
- Mit műveltek itt? Ji Min, jól vagy?- nézett rám végigmérve.
- I…- kezdtem volna a választ, de Kai a szavamba vágott.
- A drágalátos barátod, nem bírt magával…
- Honnan veszed, hogy Ji Min nem akarta?- pimaszkodott tovább L.Joe.
- Befejeznéd? Semmi nem történt!- akadtam ki én is végre- Kiment a bokám, és L.Joe csak megfogott. Hagyjátok abba, olyan gyerekesek vagytok!
- Ezek csak a férfi ösztönök, amik kitörtek a barátocskádból- sóhajtott L.Joe, letörölve a vérző száját, és lesöpörve magáról Kai elernyedt kezét is.
- Hát akkor fékezzétek a férfi ösztöneiteket. Már rohadtul elegem van ebből a napból- kisétáltam az ajtón, igyekezve nem foglalkozni a fájó lábammal, inkább csak méltóságteljesnek tűnni. Már amennyire ez még lehetséges volt.
De a folyosón meg kellett kapaszkodnom a falba. Iszonyatosan fájt.
De nem kellett két percnél tovább szenvednem. Valaki becsapta a mögöttem a mosdó ajtaját, de úgy, hogy az egész belezengett, majd mögém sétált, és egy egyszerű mozdulattal a karjaiba kapott.
Ijedten felsikítottam, de csak ameddig nem láttam meg az arcát.
- Sapó… tudok járni- néztem el egy másik irányba, hogy ne lássa mennyire kényelmetlen nekem a helyzet.
- Nem úgy nézett ki.
- Most zavarban vagyok.
- El is hiszem. De nyugi, rendre tettem őket. L.Joe-val meg beszélek. Nem szokott ő ennyire…
- Sapóóó- húztam el a szó végét, hogy hagyja már az L.Joe témát- Köszönöm!- kapaszkodtam meg végre a nyakába.
- Mit ettél te ma este? Mint egy sós zsák!- mosolygott magában.
- Le is tehetsz.
- Dehogy. Csak akkor megyek el, ha már betettelek az ágyadba.
- Az ágyamba?
- Valaki máséba tegyelek be?- sandított rám.
- Ah!- vertem bele a fejemet a mellkasába- Pasik!- morogtam, de meghallotta. Ezt onnan tudtam, hogy fejem alatt mellkasa megrázkódott, mint aki kuncog. És ez jól eső érzéssel töltött el, így inkább ott hagytam a fejemet, és hagytam, hogy végre valaki olyan legyen mellettem, akiben megbízhatok. Sapó, bízhatok benned, ugye?
Szerettem volna. Sapó legalább annyira fontos volt nekem, mint Kai. Minkét fiút nagyon megkedveltem. Talán túlságosan is.
Akkora egy ribanc vagy.
Nem, nem vagyok az, hisz egyikkel sem kezdek ki. Ugye?
Miután a szobánkba értünk, C.A.P letett az ágyamra.
- A többi menni fog?
- Ha azt mondom nem, átöltöztetnél?- néztem rá hitetlenkedve, nevetve.
- Kis bolond…- csóválta a fejét, majd az ajtóhoz sétált, de még pár mondat erejéig még visszafordult- Tudod… talán jobb lett volna, ha nem jössz ebbe az iskolába. De ha már itt vagy… akkor fogadd el a segítségemet!- majd már sehol sem volt.
Segítség? Sapótól? Fáradtan dőltem be az ágyba. Már megint sikerült egy mozgalmas éjszakát összehoznom. Ez az, Ji Min. Vállon veregetheted magadat…

*

Másnap reggel úgy keltem, hogy nem csak a lábam hasogatott, hanem a fejem is. Úgy éreztem, hogy darabjaimra esek szét.
- Végre felébredtél, csipkerózsika! Suzy már komolyan a temetkezési vállalkozókat akarta hívni… Borzalmasan festesz- mondta Sulli, mihelyst kinyitottam a szememet. Az ágyam mellett ült, és aggódva nézett rám.
- Mennyi az idő?- kérdeztem fáradtan.
- Már elmúlt tizenegy óra. Mi történt tegnap? Hirtelen eltűntél te is, Kai is, L.Joe is, és C.A.P is. Együtt voltatok?
- Nem, vagyis… ez hosszú történet- motyogtam, ahogy eszembe jutottak a tegnapi csúfos események. Hát nekem sehol sem lesz nyugodt életem?
- Beteg vagy?- kérdezte Suzy, az ajtón belépve.
- Lehet. Elmegyek a suli orvoshoz…- masszíroztam meg a halántékomat.
Igen, aztán elmentem a sulidokihoz, aki kiírt az egész hétre, mondva, hogy elkaptam valamit, ami nagyon ledöntött a lábamról. A lábamat is pihentetnem kellett, és adott rá valami kenőcsöt is.
Azon kívül, hogy pihenj sokat, vedd be a gyógyszert, és igyál sok meleg teát, mást nem nagyon mondott. Így örömmel teljesítettem a feladatomat. Egész nap lustálkodtam a szobámban.
Henry, és U-kwon a hírre természetesen meglátogattak, hoztak is nekem csokit, amihez sajnos nem volt kedvem (ebből látszott, hogy tényleg beteg voltam). Mondjuk U-kwon inkább a szobatársnőmmel foglalkozott. Sulli-val tényleg nagyon jól elvoltak. Folyton hülyéskedtek, mint két gyerek.
De Kai nem jött velük. Visszagondolva, talán kicsit kemény voltam velük az este, de hát ők verekedtek össze, pontosabban ő ütötte meg L.Joe-t. Nem kellett volna ennyire neki esnie… 
Bár valamilyen szinten jól esett, hogy értem állt ki, mégsem voltam biztos, hogy L.Joe megérdemelte, amit kapott. Igaz, leribancozott. De… az ő szemszögéből ez talán így is nézhetett ki. Hisz őt is milyen készségesen visszacsókoltam…
Belevisítottam a párnámba, amikor éppen egyedül voltam a következő hét egyik napján, amikor a lányok épp a koszos ruhákat vitték le a mosodába, az alagsorba, és ismét eszembe jutott a jelenet.. Olyan sokszor játszódott le a szemeim előtt, hogy már úgy éreztem, felrobbanok. Ez volt az első, igazi csókom. És L.Joe lopta el. Mégsem bántam. El lehet ezért ítélni engem. De valamiért nem bántam. A baj az volt, hogy néha bűnös gondolataim támadtak, miszerint szerettem volna még. De csak a csókot. L.Joe-t nem. Hisz őt egyszerűen utáltam. Megláttam, és ingerült lettem. Ezért is örültem, hogy most nem látom.
- Ji Min- dugta be a fejét az ajtón ekkor JongIn.
- Kai!- ültem fel, és igyekeztem elrendezni magamon a nagy, kinyúlt pólót, amiben egész nap lézengtem.
- Bocsi, hogy nem jöttem eddig- úgy tűnt, zavarban volt.
- Semmi baj. Nem volt kötelező.
- Jobban vagy már? Henry-ék elmesélték, hogy kicsit lerobbantál.
- Igen, de már lényegesen jobb. Inkább csak lustálkodok, és élvezem, hogy legálisan lóghatok.
- Értem… De… akkor is. ami a pénteket illeti…- frusztráltan leült mellém az ágy szélére- Sajnálom, csak megláttam, ahogy magához szorít az a seggfej, és azonnal…
- Kai- biccentettem félre a fejemet- Van valami, amit kérdezni akartam. Te... Tényleg… féltékeny vagy?- kérdeztem meg óvatosan.
- Végre leesett- mosolygott félénken rám- Igen, valami olyasmi…
- És ez mit jelent?- vontam fel a szemöldökömet.
- Nem tudom. Még nem tudom pontosan. Te mit szólsz hozzá?
- Zavarban vagyok leginkább. Főleg, mert nincs miért féltékenynek lenned L.Joe-ra.
- És C.A.P-re?- sandított fel rám.
- Most az összes srácot végigkérdezed az osztályunkból?- nevettem fel zavartan.
- Rólam mit gondolsz?
- Nem tudom. Még nem tudom- somolyogtam kicsit- Kétségkívül megkedveltelek, de...
- Ez remek, kezdetnek- majd hirtelen az arcomhoz hajolt, és nyomott rá egy puha puszit, amitől elpirultam- Hagylak pihenni téged is, és témát is. De azért tudj róla. Majd jövök ezentúl gyakrabban. Gyógyulj meg nekem, oké?
- Magamnak gyógyulok, nem neked, de rendben!- mosolyogtam rá.
- Ezért tetszel annyira. Na, tényleg pihenjél!- majd intett egyet, és kisietett a szobából. Kifújtam az eddig bent tartott nagy adag levegőmet. szóval összegezzünk: Kai-nak bejövök. De ezenkívül semmit nem mondott. Most akkor mi van? Bár azt sem tudtam volna, mit teszek, ha nekem szegezett volna, egy „leszel a barátnőm?” kérdést. Így még nyugodt lehettem. Mert nem voltam benne biztos, hogy akarnék most bármilyen kapcsolatot. Pláne mikor azt sem tudom, mit érzek, és ki iránt.
Így volt min rágódnom a héten. Minden délután Suzy-ék átadták az anyagot is, így pótolhattam. De aminek a legjobban örültem: nem kellett látnom L.Joe-t, sem DaHee-t. Nyugodt voltam. C.A.P és a többi srác benézett, de még csak említést sem tettek róla. Ilyenkor gondolkoztam el, hogy vajon mennyit tudnak a dologról.
Egészen addig tartott ez az állapot, amíg péntek este, hajmosás után, a hajamat egy törülközővel szárítgatva ki nem léptem a szobánk fürdőszobájának ajtaján.
- Vendéged van- morogta Suzy az íróasztalától, de ebben a pillanatban felállt, és kisétált az ajtón, hátra sem nézve. Meglepetten néztem körbe, majd megláttam, hogy L.Joe az ágyamba fekszik, kényelmesen, szemét lehunyva. Ez mikor jött be?
Hitetlenül megráztam a fejemet, hogy nem képzelődök-e, de még utána is ott volt ez a földöntúli jelenség.
- Hé! Szállj ki az ágyamból. Hogy mersz belefeküdni, ráadásul cipőben!
- Ha ennyire elemedben vagy, akkor miért nem jössz órákra?- nyitotta fel az egyik szemét
- Hiányzom, vagy mi?- nevettem fel hitetlenül. Most, hogy újra láttam, ismét egy csomó adrenalin szabadult fel bennem.
- Nem, nem hiányzol. Nem is ezért jöttem.
- Hát miért jöttél?- tettem csípőre a kezemet, mire felült az ágyamban.
- Hogy megbeszéljük a péntekit. Felejtsük el.
- Nem akartam raktározni a dolgot, hidd el.
- Helyes. Bár adhatnál egy gyógypuszit a sebre, amit Kai okozott. Még most sem gyógyult be teljesen- vigyorodott el perverzen.
- Ennyire azért sosem fogom magamat büntetni, hogy ilyet tegyek!- fintorodtam el.
- Valld be, hogy jó volt.
- Micsoda?
- Emlékeztesselek rá? Nem hinném, hogy sok jó dolog származna belőle…
- Ebben kivételesen egyet értünk… Szóval, megbeszéltük, mehetsz!- mutattam az ajtó felé.
- Még valami- állt fel, majd közvetlenül elém sétált, szinte bele az intim szférámba- Valamit mondtál a bál estéjén. Azért jöttem, hogy behajtsam- mosolyodott el egy kicsit.
Te jó ég! Mit mondtam neki? Sok hülyeséget, azt tudom. De most melyikre akar célozni?
- Nem csinálok neked semmi…
- Jaj, Jimmy!- lépett el tőlem nevetve- A kabátomra gondoltam. Add vissza! Gyorsan.
Kicsit megkönnyebbülve léptem a szekrényemhez, ahová a kabátját tettem, majd szinte hozzá vágtam a darabot, és kitoltam az ajtón túlra.
- És most, ég veled, te kis paraszt.
- Te kis paraszt?
- Hát, ha már sem a Byung Hun-t, sem az L.Joe-t nem szereted… Akkor ez maradt, ami még illik is- majd bevágtam az ajtót, mielőtt még válaszolhatott volna. Te jó ég. Eddig volt nyugalmas az életem! Aishh, és azt sem tudtam meg, miért követte Kim Jae Joong-ot...
Megcsörrent a telefonom. Üzenetem jött.
Fáradtan nyúltam utána, és feloldottam a zárat. Ismeretlen szám volt, ahonnan jött, de rányomtam.
Maradj nyugton.
Ennyi állt benne. Felvontam a szemöldökömet. Hogy mi van? Maradjak nyugton? Ki küldd nekem ilyesmit? Téves szám lehet... Remélem.

*

Vasárnap délután mentem el Moon Chae Woon irodájába, bemutatni az orvos által kiírt igazolást.
- Szabad!- jött a hang odabentről, mire benyitottam- Szia, Ji Min, mi járatban?
- Csak az igazolást hoztam el- tettem le a kis papírkát az asztalra.
- Rendben, várj egy percet, addig ülj le nyugodtan- mosolygott rám.
Biccentettem, mikor megakadt a szemem a kulcsos szekrényen.
- Ezeket régen mindig a toronyban leülve a kanapén beszéltük meg- nosztalgiázott Sulli- Milyen jó lenne, ha még nyitva lenne…
- Bizony, jó lenne!- bólogatott a másik lány is.
- A kulcsai Moon Chae Won irodájában vannak- jutott eszembe.
- De onnan nem lehet elvinni!
- Ha nagyon kéne meg lehetne oldani!- vontam a vállam.
- Ó, nem mernéd lenyúlni- fintorgott Suzy.
- Dehogynem!- vágtam azonnal rá.
- Fogadjunk?
Hát legyen, Suzy, most megmutatom, milyen fából faragtak.
Közelebb sétáltam a kis tartóhoz. Mindegyik kulcs felé volt írva, hogy mit nyit. A sulinak négy tornya volt. De csak az egyiknél volt kettő darab kulcs. Az még nem is olyan feltűnő, ha eltűnik… A kis szekrény tetején volt pár kis dísztárgy. Megfelelőnek tűnt a dolog. Az egyikért odanyúltam, és „véletlenül” levertem egy másikat, ami nagy koppanással ért földet.
- Elnézést- haraptam ajkamba, a vállam felett hátranézve.
- Semmi baj, már megszoktam- mosolygott rám kedvesen, legyintve.
Lehajoltam a földre a kis tárgyért, és még a helyére tettem, addig leemeltem az egyik kulcsot zörgésmentesen, és a a zsebembe csúsztattam, egy kicsike kis lelkiismeret furdalással. Elvégre nem kéne csak úgy lenyúlni… de a fogadás megnyerése jobban vonzott, mint a tiszta lelkem.
Azonban megakadt a szemem még egy kulcson, amiből kettő volt. Ajkamba haraptam, és mielőtt még jobban végiggondolva rájöttem volna, hogy őrültség, amit csinálok, azt is a zsebembe süllyesztettem.
- Lehet egy kérdésem?- fordultam vele szembe, mintegy elterelve a gyanút magamról. Erre felnézett, és felvonta a szemöldökét.
- Igen?
- Maga nem érzi kicsit fullasztónak az iskola légkörét?
- A légkört? Nem tudom, mire gondolsz…
- Olyan, mintha valami itt nem stimmelne.
- Az oktatásban?
- Nem. Valami több van itt szerintem. Nem igazán szeretem, ha nem tudom, mi folyik a háttérben.
- Azt hiszem, ebben nem tudok segíteni. De ha bármivel kapcsolatban úgy érzed, hogy szeretnél beszélni…- kicsit távolságtartó lett? Áh, már nem tudtam, hogy én képzelem be, hogy itt mindenki tud valamit, amit én nem, vagy tényleg így van.
- Nem fontos… Csak… kicsit feszélyez itt ez a sok gazdag kölyök. Ennyi- próbáltam mosolyogni.
- Bizony, nem könnyű velük. Tessék, igazoltam a hiányzásodat- nyújtott oda egy papírt, ezúttal kicsit enyhébben- Mehetsz!

*


- Van egy jó hírem- csillant fel a szemem, mihelyst visszatértem a szobába, ahol a két lány tanult.
- Mi lenne az?
- A fogadást teljesítettem. Suzy, majd kitalálok neked valamit.
- Milyen fogadás?- nézett rám értetlenül.
- Megvan a torony kulcsa- vontam vállat vigyorogva, felmutatva a tárgyat.
- Nem mondod!- örült a fejének Sulli- Ma este felmegyünk, igaz?
- Ha akartok! Majd ott kivesézzük a dolgokat. Ahogy régen tettétek.
- Ji Min… napról napra rájövök, hogy alábecsültelek. Belőled csak egy dolog hiányzik… És az a félelem- csapott hátba Suzy.
- Ez azért nincs így. De a félelmemnél van rosszabb is… a vereség!
- Majd egyszer talán rájössz, hogy a győzelem nem minden- mosolyodott el kicsit fanyarul, hogy már tényleg kíváncsi lettem, hogy miért mondja ezt mindig. Egyszer erre is rá fogok jönni.

Ahhoz, hogy fel tudjunk menni a toronyba, aminek meg volt a kulcsa, már későnek kellett lennie, hogy ne botoljunk bele senkibe. Mégsem volt túl legális a suliban, tiltott időben, tiltott helyre, lopott kulccsal betörni…
Úgy terveztük, hogy olyan éjfél körül indulunk majd. Addig mindenki az ágyában tanult.
- Ji Min, láttad ma Chunji milyen menő volt?- nyögte Sulli már mikor nagyon fáradt volt, és csak pár percünk maradt, félredobva a töri könyvét. Elég színpadiasra sikerült a mozdulat.
- Volt ma más bajom is- sóhajtottam fel. Hisz ma megint benéztek a fiúk. Kedvesek voltak, de engem kezdett egyre jobban összekavarni a dolog.
- Mi lenne, ha már ezt odafent beszélnénk meg?- kérdezte Suzy, aki észrevette a frusztráltságomat.
- Rendben- csaptam össze a könyvet, amit éppen olvastam, Sulli meg kikászálódott az ágyából.
Felhúztam egy cipőt, hisz nem tudtam, milyen körülmények uralkodnak odafent, és a lányok sem tettek másképp.
Magamhoz vettem a kulcsot, közben egy pillantást vetettem a másikra is, amit elhoztam, és fokozott izgalommal vágtam be a kis éjjeliszekrényem fiókjába. Egyszer még biztosan használni fogom.
- Menjünk- suttogtam az ajtóból. Halkan, hogy ne halljon meg senki, kisettenkedtünk a folyosóra. Talán vicces látványt nyújtottunk volna egy kívülállónak, ahogy settenkedtünk a folyosón, de mi nem nagyon akartunk akkor kacarászni.
Alig jutottunk a folyosónk végére, lépteket hallottunk. Talán valamelyik felügyelő tanár, vagy prefektus, ahogy hívták őket, pont egy esti razziát tartott. Sulli, aki előttem haladt, megragadta a kezemet, és behúzott az egyik ablakbeugróba. Én meg akaratlanul ugyanezt tettem a mögöttem haladó lánnyal.
- Engedj el!- morogta Suzy, de csak leintettem. Furcsa volt a kezét fogni annak, akit néha legszívesebben kivágtam volna az ablakon, de ugyanakkor volt benne valami családias is.
- Fogd be!- nem eresztettem el. Így maradtunk, mindhárman, egymás kezét fogva. Igen, én, az a csaj, aki sosem jött ki a társaival. Van a dologban valami groteszk, nem igaz. De mégis boldog voltam.
A léptek lassan elhaltak, és mi is folytathattuk tovább az utat. Még mindig egymás kezét szorongatva.
Lassan felértünk a tetőkertre, és onnan már csak az ajtó választott el minket a toronytól. Előszerencsétlenkedtem a kulcsot, és próbáltam a lakat zárjába tenni, de nem igazán sikerült.
- Ji Min, te nagyon béna vagy, na mutasd!- mondta Suzy, kicsit félretolva. Engedtem neki, hadd csinálja, ha már ennyire odavan magától.
Végül kicsit nyikorogva nyílt az ajtó.
- Halkan...- suttogta Sulli, és besurrant a résen. Kicsit sötét volt, nem láttam az orrom hegyéig sem, csak úgy tűnt hogy egy kis csigalépcső vezet fel. Szedtem a lábaimat a lány után felfelé, és hallottam, ahogy engem meg Suzy követ halkan.
Pár perc után fel is értünk, és egy másik ajtót belökve elénk is tárult a kis toronyszoba. Poros volt, már rég járt itt akárki is. Nem volt sok berendezés gyanánt, de abból az időből, míg fel lehetett ide jönni, volt egy kanapé, egy könyvespolc, a könyvtárból leselejtezett könyvekkel, egy kis íróasztal. És ennyi.
- Milyen rég voltam itt- suttogott Sulli, és meggyújtott egy kis mécsest, amit nem is tudom, honnan szedett.
- Igen, mióta innen esett ki Son NaRi is, azóta senki nem is nagyon akart ide jönni.
- Ebben a toronyban történtek azok a halálesetek?- csodálkoztam.
- Igen, ez volt az... és elég magasan vagyunk, hogy esélytelen legyen, hogy életben maradjanak.
Erre kinéztem a kis toronyablakon. tényleg magasan voltunk. Ijesztő volt belegondolni, hogy valaki így halt meg.
- NaRi kedves lány volt, de szinte minden idejét itt töltötte fent, amíg fel lehetett jönni. Visszahúzódóbb volt, mint a nővére, NaEun. Még akkor is ide járt, mikor előtte az a fiú is innen ugrott ki, öngyilkosságot követve el...
- Mi lenne, ha inkább kedvesebb témákról beszélgetnénk- kérdeztem, megrémülve egy kicsit.
- Ne parázz. Amúgy meg én is benne vagyok...- Suzy egy aprót rám mosolygott.
- Oké, mi lenne, ha Chunji-ról beszélnénk?- kérdezte Sulli.
- Akkor lehet, hogy én is kiugrok...- morogtam, de Sulli ráütött a kezemre.
- Hé!
Sértődött fejétől nem bírtam tovább. El kellett nevetnem magamat, amibe lassan a többi lány is bekapcsolódott.

  
*


Másnap, kialvatlanul, egy jó kis csajos beszélgetés után (amiben elfelejtettem megemlíteni, hogy Kai bevallotta, hogy kedvel, és én is csípem, de nem jobban, mint például Sapót, és valahogy az a múlt pénteki csók is kimaradt...), szinte rohanva estem be a tornaterem ajtaján. Egy hétig nem látogattam, és már hiányzott a reggeli testmozgás.
Sapó, aki épp a futópálya elején melegített be, meglepett nézett rám.
- Azt hittem, még hanyagolod a futást.
- Nem hagyom, hogy lepipálj!- mosolyogtam rá.
- Azért óvatosan a bokáddal- biccentett már működő tagom felé.
- Oké, apu!- forgattam a szememet, majd el akartam sétálni mellette, de megfogtam a csuklómat, de csak finoman.
- Hé, komolyan gondoltam- a szemei most melegséget árasztottak, amitől megrémültem. Örültem neki természetesen, de…
Akkora egy ribanc vagy!
Hisz ott van Kai… igaz nem flörtölök sem vele, sem Sapóval, mégis… valahogy a szívem mélyén éreztem, hogy nem helyes egyszerre több fiúhoz vonzódnom. Mert hát Sapó elég karizmatikus volt.
- Vigyázok magamra- húztam ki óvatosan a kezemet az övéből.
- A múltkor mondtam, hogy jó lenne, ha elfogadnád a segítsége…
- Milyen segítséget? Mire? Sapó, ez csak egy gimnázium, nem igaz? Több millió ember élte már túl az intézményeket, amelyeknek ez a neve… szóval… futunk?- tűrtem zavartam a fülem mögé a hajam. Igen, az lesz a legjobb, ha kicsit most mindegyiküktől elhatárolom magamat.

*

Hamar végeztem a reggelivel, és volt még az óra kezdetéig vagy egy fél órám. Mivel a nap még sütött, hiába volt október eleje, kisétáltam a kastély elé. Gondoltam, nyugodtan leülök egy padra, és elleszek, gondolkodok az élet nagy dolgain, meg hasonlók, de egy nagyobb összegyűlt társaságot pillantottam meg nem is messze a főkaputól. Jó páran voltak a mi osztályunkból is. Sustorgást hallottam, valaki nevetett, valaki fújtatott, valaki csak hümmögött. Ezek után már én is kíváncsi lettem, hogy mi történik itt. Utat törtem magamnak a kis tömegben, hogy lássam, mi is a probléma forrása.
Egy lány állt ott, egyenruhában. Nem láttam eddig még sosem. Gyönyörű volt. Lehajtotta a fejét, és ajkát harapdálta, míg az egyik osztálytársam, azt hiszem, valamelyik a három liba közül elé sétált, és ujjával felemelte az állát.
- Elmagyaráznád, hogy is volt ez?- kérdezte fenyegető hangon.
- Nem tartozom neked magyarázattal- a lány hangja erőtlen volt kicsit. De legalább bátor.
- Halljátok ezt?- fordult a barátnői felé- Nem fog magyarázkodni. De valahogy mégis csak rá kéne venni, nem igaz?
- Fenyegetsz?- suttogta a lány.
- Igen. Azt teszem. Szóval térdelj le, és kérj bocsánatot, vagy megbánod, hogy visszajöttél!
- Sosem csúszok egy olyan előtt, mint te!- a lány ezúttal szembe nézett azzal a ribanccal, és szeme határozott volt. A másikat ez idegesíthette, mert emelte a kezét, egy pofon kiosztása végett, de abban a pillanatban, hirtelen megfontolásból előre léptem, és elkaptam, mielőtt célba ért volna.
- Hé, nyugodj meg. Mit ártott ő neked?- sziszegtem.
- Oh, Ji Min, te is itt vagy. Már kezdtél hiányozni. Miért van az, hogy veletek csak a baj van? De tudjátok mit? Majd számolunk még- majd kitépte a kezemből a csuklóját, és elviharzott. Ezzel a tömeg is kezdett feloszlani. Lassanként csak mi maradtunk mozdulatlanok azzal a lánnyal.
- Öhm… elég bunkók- próbáltam mosolyogni, mikor nem hallgatott minket a fél elit suli- Én is új vagyok itt, már csak tudom. Gondolom, te is most jöhettél. A nevem Yoo Ji Min- nyújtottam a kezemet, hogy megfogja. Halványan rám mosolygott, és kisöpörte szeméből a kósza hajszálakat. Barátságos szemekkel nézett rám, kicsit megkönnyebbülten.
- Igazából… nekem nem új ez a suli. De feltűnt, hogy te nem voltál itt tavaly még. Ha őszinte akarok lenni… most jöttem vissza. Ennek okáról annyira nem akarok beszélni. De örülök, hogy találkoztunk. A nevem NaEun- megrázta a tehetetlenné vált kezemet- Son NaEun.



/Kicsit megváltoztattam a történések sorrendjét, így előrébb került pár dolog, amit későbbre terveztem. De remélem, így is tetszeni fog. :) Véleményeket most is szívesen fogadok! :)/

6 megjegyzés:

  1. Nee!
    Nagyon jó! Már nagyon vártam, hogy mikor folytatod. Miért, kellett az exnek megjelenni-e? Na, de mindegy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Örülök, hogy ez is tetszett, és sajnálom, hogy sokat kellett rá várni. Hát azért jelent meg, hogy még több bonyodalom legyen, természetesen :D

      Törlés
  2. Wuhu! Na ez mar esemenydus volt! Amugx,koszonom, a bokot, miszerint szereted olvasni a kommentjeim. En meg a torteneted. Jaj, te lany! (Azert eleg valoszinutlen, hogy fiu legyel...) ez..a vege.. es .. elallt a lelegzetem. Kivancsi vagyok l.joe es henry reakciojara. Olyan.... jaj. Tenyleg hozd minel elobb a reszt, mert kiugrok a toronybol! :)kajak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor örülök, ha ebbe több minden történt (én féltem tőle, hogy unalmas lesz). Igen, bármily meglepő, lány vagyok, 19 éves, Vízöntő, B vértípusú (azthiszem) és szeretem a spagettit. Ezek a legfontosabb dolgok rólam, már szinte ismersz is :D
      Hát majd igyekszem hamar megírni ( a srácok reakciója már megvan ;D) remélem sikerül is. Azért ne ugorj ki a toronyból, már ha van a közeledben, ha nincs, akkor sem, mert nem akarom, hogy az én lelkemen száradjon az ilyesmi, hülyén nézne ki egy sírfeliraton, hogy "Egy Teen Top fanfiction vitte a halálba..." :D Jó, takarékra veszem magamat, mert ma már megártott a gondolkozás :')
      Köszi, hogy írtál!

      Törlés
  3. wooow Jézusoooom! !:D ez nagyon nagy volt,mennyi bonyodalom és a szerelmi szálak is körvonalazódnak az én szemszögemből xdd egyet értek az előttem szólókkal és remélem h minél hamarabb hozod a következőt mert tényleg nem tudom h mi lesz velem ha nem olvasom xdd nagyon jó író vagy csak így tovább és sok sikert kívánok a koreai vizsgádhoz! !:D
    ~Hanni~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik, és nem tartjátok unalmasnak, és összevisszaságnak (mint néha én, mikor belegondolok, hogy épp hol áll a történet) az egészet.
      Majd sietek vele, csak ehhez néha bele kell kerülnöm egy transzcendentális ihlet állapotba, ami mostanában néha elkerül, de majd szépen kérem az ihletemet, és akkor lehet, hogy huzamosabb ideig tartózkodik majd nálam :)
      Köszönöm az "író" jelzőt, az előtte lévő "nagyon jó"-tól meg elpirultam. :) Igyekszek majd a vizsgákon, szorítsatok majd ti is nekem :D
      Köszi, hogy írtál!:)

      Törlés