5. fejezet

Chapter 5

 A válaszok csak újabb kérdéseket szülnek...

- Ji Min?- hallottam egy hangot, mire felnéztem a mellkas tulajdonosára, és elkerekedett a szemem. Rá végképp nem számítottam.

- Kai? Te… meg…?

- Álmatlanság… És U-kwon túlságosan is horkol, kellett egy kis friss levegő. De az durvább, hogy te itt vagy. Mit keresel?

- Fülbevaló!- mutattam fel az említett tárgyat, amit még mindig a tenyeremben szorongattam- Itt hagytam el ma délután, és muszáj volt megtalálnom, mert nagyon fontos nekem… amúgy sem tudtam aludni…

- Te sem tudsz? Akkor... esetleg… gyere velem- mosolyodott el lassan, és megragadva a kezemet maga után kezdett húzni. Nem tudtam, hogy merre haladunk, alig láttam a sötétben, meg nem is ismertem az épület alaprajzát. De egy emelettel lejjebb mentünk, majdnem pofára is estem a lépcsőfokokban. Végül megállt egy fali kárpit mellett, és a fülemhez hajolt.

- De ezt nem árulhatod el senkinek!- suttogott bele, mire bólintottam. Kicsit elhúzta a kárpitot, és mögötte egy kis ajtót láttunk meg. Elkerekedett a szemem. Jong In-nál volt kulcs, amivel lassan kinyitotta, kicsit ügyetlenkedve vele, majd maga után húzott engem. A helységben, ahová értünk, nagyon sötét volt, az orromig nem láttam.

- Öhm… Kai…- kezdtem suttogni, de ebben a pillanatban felkapcsolódott egy kis lámpa, és megvilágította a helyet. Óriási polcok, tele könyvekkel… a suli könyvtára.

- Fú!- hűltem el, körbe nézve- De ezt hogyan…?- néztem a fiúra.

- Tudod, a kastély eredeti tulajdonosára sokan mondták, hogy kicsit elmeháborodott is volt, és néha téveszmék gyötörték. Ő mindenképpen a titokzatos és misztikus kastélyok korában szeretett volna élni, ezért is emelte fel ezt a helyet. Elvileg tele van titkos átjárókkal, amiket ő terveztetett. Szerintem ez király. Valami izgi is van itt. Én erről tudok. Még két éve fedeztem fel az ajtót. Lenyúltam egyszer a gondnok kulcsát hozzá, és lemásoltam. Azóta néha ide járok esténként…

- Ez csodás- vigyorodtam el.

- Ugye? Itt nyugodt az ember. De ne áruld el senkinek, jó?- nézett rám kérlelően, ugyanakkor mosolyogva.

- Ígérem, megtartom a titkot- néztem körbe, majd leültem az olvasó részleg egyik kényelmesnek tűnő kanapéjára. Imádtam a könyvtárakat. Beszívtam mélyen az illatát a régi könyveknek, és lehunytam a szememet. Éreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, és a fiú parfümét is megéreztem. Felnyitottam a szemem, és ránéztem. Összekapcsolódott a tekintetünk, és így néztük egymást pár percig. A fiú igazából nagyon jóképű volt… volt benne valami vonzó, amit nem lehetett szavakkkal megfogalmazni…

- Ne járkálj éjszakánként, lebukhatsz!- mondta végül aggodalmasan, lekapva rólam a szemét.

- Mondja ezt az, aki becsórja a portás kulcsát- kuncogtam fel. Valahogy furcsán kis iskolás lánynak éreztem magam mellette.

- De én már tapasztalt vagyok!- nevetett.

- Ugyan, nem tudhatod, miket műveltem LA-ben.

- Nem hinném, hogy terror elhárítást kellett hívni azért hozzád!- vigyorgott- De ha gondolod, legközelebb mehetünk együtt titkos ajtókat és titkos szobákat keresni.

- Benne vagyok! Figyelj, Kai!- jutott hirtelen az eszembe- Megtennél egy szívességet? Valamire kíváncsi vagyok…

- Mi lenne az?

- Tudod… Henry. Ki az, akit el kéne felejteni? És miért utálja ennyire L.Joe-t? Mármint természetesen azon kívül, hogy az a srác egy seggfej…

- Nem tudom, hogy nekem kéne ezt elmondani… De Henry elég büszke, hogy ne vallja be neked sem, pedig az unokatesója vagy…

- Kérlek, annyira idegesít, hogy nem értek már semmit abból, ami itt megy...- néztem rá nagy szemekkel.

- Jól van, csak ne nézz így rám- borzolta össze a hajamat mókásan- Hát, a történet lényege annyi, hogy L.Joe régen nem volt ekkora tahó, csak alig egy éve lett mindenkivel szemben elviselhetetlen. Addig sem volt a legproblémamentesebb gyerek, de hát csak a szokásos balhék. Volt egy barátnője, akit nagyon szeretett, mondjuk az a lány tényleg gyönyörű volt. Úgy hívták, hogy NaEun, egy évvel fiatalabb volt nálunk. Egy ideig elválaszthatatlanok voltak, szinte már összenőttek. Meglepődnél, ha tudnád, milyen kedves volt azzal a lánnyal. Csak aztán a baj az volt, hogy a csajocska túlságosan jóban lett Henry-vel is. Túlságosan jóban, míg végül szakított L.Joe-vel, és összejött a drága rokonoddal… persze az egészben az volt a legszebb, hogy előtte a két srác még jóban is volt. Ezek után Byung Hun annyira kiakadt, hogy szinte pokollá tette Henry utóbbi egy évét. Azonban, mikor tavaly az a két haláleset történt a suliban, szinte vissza sem nézve lelépett a lány. Így mindkét fiú hoppon maradt. És most ezért utálják egymást.

- Beijedt?- vontam össze szemöldökömet.

- Nem egészen, hanem… tudod, a lány, aki elvileg kiesett a toronyból… NaEun húga volt- halkult el.

- Basszus- morogtam a torkomba gyűlt gombóctól rekedten.

- Hát igen… elég tragikus az egész. A fiúk meg… NaEun meghívta a temetésre L.Joe-t. De csak őt, Henry-t nem. Nem is volt hajlandó beszélni vele az eset után, mai napig nem tudjuk, miért. Különös volt ez a lánytól, nem tudom, mit várt. Bár egy ilyen tragédia után nem mondok inkább semmi rosszat rá. Végül így a Byung Hun-nak el kellett volna mennie a szertartásra, de ő nem volt hajlandó rá. Nem ment el. Henry ezt megtudta, és mivel még mindig odavolt a lányért, ezért L.Joe-t vádolta azzal, hogy utána a szertartáson nem vett részt. És ezért automatikusan utálja a C.A.P féle klikk egészét. L.Joe pedig… azóta fogalmam sincs, mit gondol. Régen ő volt a lányok kedvence Chunji-val együtt, de azóta egyáltalán nem kedves… úgy kb. senkivel. Egyetlen lány van, akit elvisel, az pedig DaHee. Elvan a maga társaságával, de azonkívül semmi… Henry sem csajozott utána annyira. Hát… nem volt olyan régen ez az egész, egy fél éve…

- Én erről miért nem tudtam semmit? Hisz olyan sokat beszéltem vele mindig is…

- Biztos nem akarta, hogy ezzel foglalkozz…- vont vállat, és mikor látta, hogy ettől eléggé elment a kedvem mindentől, az arcomhoz nyúlt, és megsimította, amitől megint elvörösödtem- Hé, ne is törődj vele. De nem tőlem tudod, rendben? És valamilyen szinten igaza van Henry-nek. Nem neked való társaság ők. Maradj csak velünk. Mi kedvelünk téged, Ji Min!- mosolygott melegen. Kicsit zavarba jöttem, ahogy szép szemeit rajtam legeltette, elvégre… itt vagyunk ketten, az éjszaka közepén egy kihalt könyvtárban, és azt mondja, hogy kedvel… vagyis nem konkrétan ő, csak úgy egészében, a társaság.

- Én is bírlak titeket, Kai!

- De akkor ne mondd el senkinek, hogy itt voltunk kettesben. A drága, védelmező unokatesód eunuch-ot csinálna belőlem, ha tudná, hogy elraboltalak.

Erre kicsit felnevettem.

- Ne félj, ha rajtam múlik, akkor az ivartalanításod elmarad!

Erre nagy szemekkel rám meredt, hogy ilyen nyíltan kimondtam, amit gondoltam, majd felnevetett, hogy zengett bele a könyvtár.

A szájára tapasztottam a tenyeremet, mikor úgy véltem, hogy már túlságosan is hangos.

- Hé, halkabban- intettem, mire levette a kezemet szája elől.

- Aranyos vagy!- mondta hirtelen.

- Öhm… köszönöm- jöttem zavarba, és próbáltam takargatni a vörös arcomat.

- Nem vagy fáradt?- nézett rám a fiú.

- Kicsit- ásítottam egyet akaratlanul is- Mesélj még valamit!- mondtam, hisz jó volt hallgatni a hangját. Végre egy ember, akiben nem kételkedtem, hogy rossz srác lenne. És ez megnyugtatott.

- Miről szeretnél hallani?- kérdezte szórakozottan.

- Arról a bálról, amin táncolnom kell veled…- jutott eszembe.

- Ja, igen, a bál. Szoktak tartani minden év végén suli bált, de ez most sokkal nagyobb szabású lesz, ugye a 100 éves évforduló miatt, aztán meghívtak…

Eddig. Eddig emlékszek a történetre, mert kicsit elkalandoztam a hangjára, aztán valahogy teljes képszakadás.

*

- Ji Min!- rázott meg valaki, mire nyögtem egyet az álmosságtól- Ji Min-ah! Ne aludj!- jött közvetlen a fülem mellől, mire lassan kinyitottam pilláimat.

- Mi a jóságos ég?- morogtam, mikor megpillantottam Kai-t, akin tulajdonképpen feküdtem. Körbepislogtam, és megláttam, hogy még a könyvtárban vagyunk, a kanapén. Bealudtunk? Mindketten?

- Mennyi az idő?- ugrottam fel.

- Nyugi, még csak fél hat!- mosolygott rám kicsit álmos szemekkel. Ő is elaludt volna?

- Mennünk kéne, mielőtt valaki itt talál, pizsamában…- motyogtam, és kerültem a tekintetét. Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy szénakazal, ráadásul a nyálam is tuti kifojt, míg aludtam.

- Gyere- mosolygott rám, és intett a kis rejtett ajtó felé, ami belülről az egyik hátsó szekrény mögött bújt meg, csak ezt este nem láthattam.

Kisettenkedtünk a reggel első sugarai között, majd intett egyet, mikor elváltak útjaink.

- Majd órán találkozunk.

- Reggelinél!- helyesbítettem- Köszönöm, Kai!- mosolyogtam, majd elsiettem a lányok részlege felé. Furcsa érzés kerített hatalmába. Igazából sosem csináltam olyat, hogy egy fiúval „töltöttem” az éjszakát, vagy bármi ilyesmi, de valahogy úgy éreztem, hogy Kai-ban teljesen megbízhatok. Jong In… annyira más volt, mint a többi fiú, akit eddig ismertem!

Sóhajtva léptem be a szobába, ahol a két lány mozdulatlanul aludt. Vissza akartam dőlni az ágyamba, hisz nem aludtam közel sem eleget, de ekkor észbe kaptam. Mindjárt hat, és Sapóval megbeszéltük, hogy futunk! Így, hiába fáradtság, gyorsan felkaptam a futó cuccomat, és a pályához siettem. Vagyis inkább bandukoltam, közben néha elszenderedve járás közben. Így is hat volt, mire átértem a csarnokba.

Körbe néztem, de senkit nem láttam először, de aztán megpillantottam a futópálya mellett a fiút. Széles mosolyra húztam a számat, majd odagaloppoztam mellé.

- Jó reggelt, Sapó!- köszöntöttem, mire rám emelte tekintetét.

- Szia!- mosolyodott el, majd kicsit összevonta a szemöldökét- Mit csináltál alvás helyett?

A kérdés váratlan volt, kicsit zavarba is jöttem. Csak nem ő is látott tegnap este?

- Ühm, miből gondolod…?

- Csak a karikáidból, a szemed alatt. De a reakciód alapján tényleg valami mást csinálhattál!- biccentette félre a fejét, és elmosolyodott. Jesszus, hogy lehet valaki ennyire szexi? Vagyis…

- Nem aludtam jól, ennyi!- vontam meg a vállamat.

- Nekem nem kell magyarázkodnod, kislány. Futunk?- nézett rám, mire bólintottam. Csináltam pár nyújtó mozdulatot, de közben végig magamon éreztem a fiú tekintetét, ami kicsit zavarba hozott. Nem szoktam meg, hogy az emberek így nézzenek rám. Az USA-ban nem igazán foglalkoztak velem.

- Mehetünk?- néztem végül rá, mire bólintott egyet, és a starthoz állt.

- Verseny?

- Hány körös?- néztem rá félelem nélkül. imádtam futni, pláne versenyezni.

- 5?

- Helyes! Vigyáz! Kész! Rajt!- kiáltottam el magamat, majd mindketten nekiiramodtunk a pályának. Valami hihetetlen felszabadultság tört rám, ahogy futottunk. De a fiú nagyon gyorsan futott, még nálam is gyorsabban, pedig még az USA-ban, a suliban, a másik nem jeles képviselőit is lefutottam. Hamar véget ért az öt kör, és ő ért be először, majd a pálya széle melletti korlátnak dőlt, úgy várt be engem.

- Na, ki marad alul?- nézett rám nevető szemekkel. Istenem, milyen férfias még izzadtan is! Miért van ennyi jó pasi ebbe a suliban? Na nem mintha engem két izmos kar levenne a lábamról, nem igaz?

- Majd legközelebb én nyerek!- támaszkodtam le mellette lihegve. Mivel verseny volt, sokkal gyorsabban futottam, mint egyszerű reggeleken, így érthetően kifáradtam.

- Majd meglátjuk! Vizet?- nyújtotta felém a flakonját. Mivel én most túlságosan is fáradt voltam, hogy ilyen eszembe jusson, ezért mosolyogva vettem el a palackot.

- Köszi, Sapó!

- Abbahagyhatnád- pillantott el a távolba, míg ittam.

- Mit?- néztem rá kíváncsian.

- A Sapózást. Nem hangzik jól.

- Pedig szerintem igen. Szóval nem menekülsz- nevettem el magam.

- Furcsa vagy- állapította meg tömören. Remek. Jong In szerint aranyos, szerinte meg furcsa. L.Joe szerint meg idegesítő, beképzelt picsa...

- Oh, bocsánat- húztam el a számat, és magamban korholtam magamat, amiért talán túlságosan is közvetlen voltam. Most ezért lehet, hogy nem akar velem többet beszélni… Mikor láthatta, hogy kicsit magamba fordultam, meglökte a vállamat.

- Hé, a furcsaság itt jó dolog. Engem nem zavar- mosolygott rám, amitől jobb kedvre derültem.

- Köszönöm. És azt is köszönöm, mikor tegnap leállítottad a haverodat.

- L.Joe? Bocsáss meg, hogy ilyen. Kicsit… bonyolult srác.

- Vettem észre…

- Majd beszélek vele- ajánlotta, mire rémülten kapta rá a fejemet.

- Ne! Akkor még azt hinné, hogy foglalkoztat, milyen!

- Micsoda női praktika!- rázta a fejét, és mély hangján kicsit felnevetett

- Ne nevess ki. És el ne mondd neki!- majd a pálya felé intettem- Futunk még? Ez csak a bemelegítés volt.

- Reméltem, hogy ezt mondod!- majd a többire ügyet sem vetve, folytattuk tovább a reggeli edzést.

*

Dudorászva léptem be a szobába. Mivel levittem az egyenruhámat, odalent a női öltözőben letusoltam, és ott vettem fel. Már csak a hajammal kellett valamit kezdeni.

De alighogy beléptem az ajtón, Suzy elém állt, karba tett kezekkel. Sulli már nem volt a szobában, biztos lement reggelizni.

- Mit akarsz?- kérdeztem fáradtan.

- Hol voltál?- kérdezte.

- Futni- válaszoltam tömören, addig úgysem hagy békén.

- Nem most. Este- nézett rám szúrós szemmel, mire rá kaptam a tekintetemet. Honnan tudja?- Láttam, hogy nem vagy itt, mikor este felkeltem- adta meg a választ fel nem tett kérdésemre.

- Semmi közöd hozzá!- válaszoltam, és próbáltam kikerülni, de nem engedett- Árulj be! Bár nincs bizonyítékod!

- Beárulni? Ugyan már, nem érdekel, hogy lebuksz vagy sem. Csak hogy tudd, nem vállalok érted felelősséget.

- Ki kérte?- kerültem ki, és az ágyamhoz léptem.

- Tudod, Ji Min… - kezdte, felém fordulva, de aztán sóhajtott egyet- Tök mindegy!- majd hallottam, ahogy kisiet a szobából. Elhúztam a számat, elvégre nem volt a legjobb, hogy nem jövök ki a szobatársaimmal. De hát ezt kellett elfogadni. Sulli meg amúgy is aranyos lány volt.

Gyorsan összekaptam magamat, és lementem reggelizni. Ott nem láttam a többieket, ezért leültem egyedül elfogyasztani az omlettet. Azonban nem telt bele két percbe, 3 alak huppant le mellém. Fáradtan felnéztem a tegnapi idióta társaságra, név szerint Chunji-ra, Niel-re és Ricky-re.

- Fiúk, ma is elgurult a gyógyszer?- kérdeztem, majd Chunji arcára néztem, elvégre tegnap este tanúja voltam az L.Joe-val esedékes beszélgetésüknek. De kicsi fáradtságon kívül nem vettem észre változást.

- Nem, ma csak szimplán fáradtak vagyunk, és idegesek- vetette bele magát Niel azonnal a szövegelésbe- Te még nem tudod miért, de a matektanárunk valami katasztrofálisan elmebeteg. Tavaly majdnem meghúzott év végén.

- Téged egy kedves tanár is meghúzna, annyira kretén vagy- vágott vissza Chunji szívből jövően.

- Én szeretem azt a nénit. Hasonlít a nagymamára- kotyogott közbe Ricky, mire akaratlanul is elvigyorodtam. Balhés társaság, mi? Idióták, nem balhésak.

- Igen, de te eltűröd, hogy az arcodba csípjen, mint valami cukros néni!- háborodott fel Niel.

- Inkább tűröm, minthogy megbuktasson!- nevetett a kis manó.

- Hong asszonyról van szó?- telepedett Sapó a társasághoz, magam mellett meg láttam, hogy szintén kihúzódik a szék, és Changjo tette le magát.

Kicsit félve néztem a fiúra, eddig nem túl sok szimpatikus cselekedete volt, de nem nagyon foglalkozott velem, csak csöndben ette a reggelijét. A többiek meg közben a matektanárnőről dumáltak, de nem nagyon figyeltem oda. A 6-ból 5 megjelent, akkor az a bizonyos utolsó is valahol a közelben lenne? Körbenéztem, szememmel Byung Hun-t keresve, de nem láttam sehol.

- Nem reggelizik ma velünk, megnyugodhatsz- hallottam magam mellől egy színtelen, halk hangot, és a hangforrásban Changjo-t véltem felfedezni. Nem nézett rám, úgy közölte az infót- Viszont a barátaid lyukat égetnek a szemükkel a hátamba, így jobb, ha odamész hozzájuk, és megnyugtatod őket, hogy nem darabolunk fel elevenen.

Hátra néztem, és valóban megláttam a barátaimat és unokabátyámat egy nem messze lévő asztalnál.

- Öhm…- nyögtem ki furán- Rendben. Bocs srácok, most mennem kell- intettem nekik, majd meg sem várva marasztaló szavaikat, tálcástól átcuccoltam a fiúkhoz.

- Ji Min, mondtam neked, hogy…

- Elég volt már, Henry!- szakítottam félbe- Ne aggódj, el tudom dönteni, kikkel barátkozzak, és én nekem szimpatikusak. Ha mondasz egy okot, amiért nem kéne velük lennem, akkor most mondjad! Gyerünk!- akadtam ki. Elvégre nagylány vagyok, eldöntöm, hogy kivel akarok lenni.

Erre furcsán néztek fel rám, kivéve Kai-t, aki lesütötte a szemeit, és úgy ette a reggelijét. Furcsa volt, elvégre este olyan jót beszélgettünk.

- Nekem mindegy, mit csinálsz, csak féltelek- mondta végül unokabátyám megfontoltan.

- Ne félj. Vigyázok magamra!

- Rendben. De ha miattuk hanyagolva leszek…

- Oppa!- vertem vigyorogva a hátára- Ugyan már, senkinek nincs olyan menő szívecske alakú orrlyuka, mint neked!

- Milyen orrlyuk?- nézett fel végre Kai is a reggelijéből, U-kwon meg azonnal szemügyre akarta venni az említett testrészt. Henry csak afféle „meghalsz” tekintettel nézett rám, de én csak kuncogtam, majd intettem, és reggelimet befejezettnek tekintettem, csak kávémat vittem el egy papírdobozban.

Még tegnap bepakoltam a könyveimet, az osztálytermünktől nem messze lévő szekrénybe, így most csak kikerestem az órarend szerint szükséges könyveket és füzeteket, majd beléptem a terembe. Elfintorodtam, mikor láttam, hogy padtársam már a helyén van, és az asztalon fekszik. Eszembe jutott, hogy este lelépett valahová. Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam kíváncsi, mi a fenét csinált, főleg, mikor olyan ideges volt a hangja…

Úgy tűnt aludt, de ettől függetlenül nem voltam tekintettel rá, csak ledobtam a könyvkupacomat az asztalra, amitől az hangos puffanást hallatott. A fiú felemelte a fejét, és rám nézett. Pislogott párat, mint aki nem tudja, hol van pontosan. Most, hogy nem undorodó vagy gúnyos arckifejezést öltött, sokkal jóképűbb volt. Mint egy angyal. Tényleg tökéletesen szép volt. De az arcán egy kis heg ékeskedett, ami elég frissnek tűnt. Tényleg nem volt nagy, mintha valami kikarmolta volna kicsit mélyebben. De nem nézhettem sokáig, mert a fiú elfordította a tekintetét, és fejét visszaejtette a padra. Semmi beszólás? Kicsit meglepett a dolog, de úgy tűnt, nagyon fáradt. Ne csoda, ha egész este odavolt valahova. Bár fogalmam sem volt, mit csinálhatott, hisz a suli területét szinte lehetetlenség elhagyni… legalábbis véleményem szerint.

Leültem a fiú mellé, és beszívtam az ajkamat. Fél percig bírtam, majd újra a fiút kezdtem nézni. Szeme lehunyva, vonásai kisimulva… Szép formájú szája sarkában valami szomorkás, öntudatlan mosoly…

Lassan kezdtek beszivárogni a diákok, és mikor a matektanár bejött, már mindenki a helyén ült. Valóban ijesztő volt kicsit Hong asszony, ahogy mindenki hívta. De sosem voltak problémáim a matekkal. Ráadásul mi már az eddigi sulimban vettük is ezt az anyagot, így nem nagyon kellett figyelnem. Így inkább padtársamat fixíroztam tovább, és próbáltam kitalálni, mi történhetett vele. Verekedett? Vagy csak pofára esett, és beverte az ágy sarkába? Nem tudhattam. De tény, hogy a seb sem rontott az összképen. Ahj, miért nem lehet kicsit kedvesebb? Tuti, hogy belezúgnék… Vagyis mi? Sosem voltam szerelmes. Sosem éreztem az ilyen érzéseket fontosnak. Tetszettek emberek, de még sosem éreztem senki iránt azt a szívtörő szerelmet, amiről minden film szólt. Így úgy véltem nem is létezik. És még ebben a pillanatban is úgy éreztem. Hiába volt mind Kai, mind Sapó nagyon kedves velem. És mindketten nagyon jóképűek is voltak. Byung Hun meg egy utálatos dög volt. Nem bírtam sosem a bunkó pasikat. Hányingerem volt tőlük. És ezért utáltam őt is. A szememet meg majd kinyomom, hogy ne lássam, hogy néz ki.

- Abbahagyhatnád- szólalt meg hirtelen, még mindig csukott szemekkel, mire megijedtem- Hozzád beszélek, Jimmy!- nyitotta fel pilláit fáradtan, suttogva, szemét az enyémbe fúrva- Lyukat égetsz az arcomra a szemeiddel. Csak foglalkozz a pasiddal!

Na tessék! Visszatért a tahó srác! Vagyis hoppá! El sem ment, bocsánat, nyelvbotlás volt...

- A nemlétező pasimmal?- morogtam, hogy nem hallotta.

- Csak tudnám, hogy Henry mikor újított be téged!- sóhajtotta.

- Egy világ törne benned össze, ha megtudnád, hogy nem vagyok a barátnője?- fordultam felé, mire rám pislogott.

- Nem valószínű.

- Akkor elárulom, hogy az unokatesóm. Ezért jöttem ide, nagy okos. És most már kopj le rólunk, mert nincs kedvem veled foglalkozni.

- Unokatestvéred?- kapta fel a fejét- Te vagy az a lány… Igaz is, hányszor említette Ji Min-t. Már el is felejtettem- hangja kicsit gúnyos volt, majd még egyszer jól végignézett, porcikáról porcikára. Elég idegesítő volt. Legszívesebben kikapartam volna, azt a mindent látó szemét.

- Miről beszélsz?- kérdeztem nem túl kedvesen.

- Rólad, eszeském. De nem érdekel, kije vagy Henry-nek. Sőt, így talán még viccesebb. Nem lesznek nagyon nyugodt pillanataid, biztosíthatlak. Köszönd a drága rokonodnak…

- Nem lehetne, hogy figyelmen kívül hagysz?- emeltem fel kicsit a hangomat, mire páran furcsán kezdtek ránk pislogni. De már elegem volt ebből a srácból.

- Sajnos nem. Akkor is irritálnál, ha nem az ő unokatestvére lennél…

- Utállak…

- Mondj újat!- vonta meg a vállát gonosz kis mosollyal, mire eldurrant az agyam. Megragadtam a padom szélén pihenő kávés poharamat, és egy egyszerű mozdulattal ráborítottam a mellettem ülő srácra a maradék koffein bombát. Ő pár pillanatig meglepetten pislogott, majd felnézett rám gyilkos szemekkel, az arcát törölgetve.

- Te…

- Mi folyik ott hátul?- csattant Hong asszony ideges hangja, majd mellénk sietett, és mikor meglátta a katasztrófaövezetet, elkerekedtek az amúgy is nagy, béka szemei- Egekre, nem vagytok már gyerekek. Milyen viselkedés ez? Lee Byung Hun, Yoo Ji Min. Az igazgatói irodába. Most!