0. fejezet

Chapter 0
Ahogy minden végződött

- Tudod… nem kellett volna ennek az egésznek így történnie…- a hang ijesztő volt, a hideg rázott tőle, csakúgy, mint a tulajdonosától.

- Valóban nem… így örülnék, ha elengednének!

- Hidd el, jobb, ha itt maradsz. Van okunk rá.

- Nem hinném, hogy az ilyenre van értelmes magyarázat- válaszoltam kicsit ingerülten. Még egy ilyen helyzetben sem tudtam lakatot tenni a számra.

- Pedig neked éppen hogy meg kéne értened.

- Lehet, hogy hasonlóan szerencsétlen sorsúak vagyunk, de… ez nem ok arra, hogy valaki ennyire elveszítse az emberségét!

- Te még nem szenvedtél olyan sokat, mint én.

- Nem vagyunk összehasonlíthatóak!- ráztam a fejemet.

- Igaz… te értékes vagy. A válaszok a kérdéseinkre...- lépett közelebb, és lehajolt, hogy fejünk egy szintben legyen- Mind ott vannak benned. De te jól őrzöd őket, igaz?

Összeszorítottam a számat, és nem feleltem. Már megint itt tartottunk.

- Ki vagy te pontosan?- jött a következő kérdés.

Most is némaság vett körül.

- Nem szólalsz meg? Miért vagytok mindannyian egyformák? Mind ugyanolyan makacsok...

- Mert mi nem vagyunk elmebetegek!- vágtam vissza.

- Elmebetegség? Melyik a betegesebb? Tudni, hogy az életünket feldúlták, de szemet hunyni felette, vagy bosszút állni? Melyik a betegesebb? Te melyiket teszed? Huh?- hajolt hozzám közelebb. A szeme a dühön kívül szomorú volt. Egy poklot megjárt ember szeme.

- Én… egyiket sem. Én visszaforgatom az időt… és mindent elrendezek.

- Hogyan forgathatnád vissza az időt? Ami volt, az volt. Nem változtathatsz rajta.

- Valóban nem. Viszont a múltról való ismeretet megváltoztathatom. Mert, ahogy mondtad, az egyetlen, aki tudja, mi történt azon a napon valójában… én vagyok.